Nem teszem tönkre magam egy férfi miatt!

Úgy néztem rád, mint egy félistenre, aki leereszkedett a földre, hogy boldoggá tegyen egy embert. Nem érdekelt semmi, csak te számítottál, és amikor a szemedbe néztem, úgy éreztem, veled végre révbe értem. A kedvenc ételeidet főztem. Apró meglepetéseket csempésztem a táskádba, és még horgászni is elmentem veled (pedig utálom a halakat), hogy megmutassam, mennyire imádlak. Ekkor még nem voltam képes bármit is reálisan látni - egy csodás, valóságon túli dimenzióban léteztem. Vak voltam, ostoba és kábult a szerelemtől.

Ahogy teltek-múltak a hónapok, én egyre többet adtam magamból, te viszont annál kevesebbet. Megpróbáltam. Tényleg megpróbáltam beszélni veled a kapcsolatunkról, de soha nem volt kedved hozzá. És sok minden máshoz sem - főleg olyan dolgokhoz, amihez meg nekem lett volna.

Időbe telt, mire rájöttem: akkora darabot hasítottál ki belőlem, hogy már nem vagyok képes teljes egészként létezni. Olyasféle felismerés volt, amit nem tudtam szavakba önteni, csak a lelkem érzékelte a valóságot. Aztán szép lassan kitisztult minden. Azért találkoztunk, hogy megtanuljam a leckét: az embernek legjobban önmagát kell szeretnie.

Korábban teljesen máshogy működtem. Voltak céljaim, vágyaim és álmaim, de ezek meghaltak melletted. Van fogalmad róla, mennyi ideig tartott elfogadni azt, aki vagyok? Belegondoltál abba, mit okozhatsz a viselkedéseddel? Nem erősségem a búcsúzás, viszont most eljött az ideje.

Tudod, hogy szerettelek. Most is szeretlek. Veled terveztem a jövőmet, családot akartam, gyerekeket. Iszonyú nehéz lemondani arról, ami egyszer fontos volt, de az életem szerelme már nem te vagy. Most én vagyok magamnak a legfontosabb. Élvezni akarom a szabadságomat, a nőiségemet, és elhatároztam, ezentúl könnyedén elengedem azt, aki nem méltó hozzám.

Nyitókép: Shutterstock