Búcsú a hűtlen vőlegényemtől, aki hat évet vett el az életemből

A tegnapi nap pont úgy kezdődött, mint az összes többi. Amikor én indultam, te akkor értél haza a műszakodból. Megbeszéltük, hogy este találkozunk, csinálunk vacsit, hétvégén pedig meglátogatjuk a szüleid. Délután még egy sms-t is küldtél, hogy legyen szép napom, és azt írtad, nagyon szeretsz. A soraidat olvasva arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy megtaláltam a másik felem, és már hat éve mellette tudhatom magam. Más egy egész életen át keresi a tökéletes embert, én viszont megtaláltam... Legalábbis azt hittem.

Amikor szólt a kolléganőm, hogy nyugodtan menjek haza, majd ő tartja a frontot, arra gondoltam, milyen jó, hogy egy kicsit előbb otthon lehetek, úgyis egy csomó dolgom van, de nem szóltam neked, gondoltam megleplek. Hazaérve gyanútlanul hívtalak a kaputelefonon, hogy nyisd ki az ajtót, mert a kulcsomat bent felejtettem a kórházban, de sokáig nem vetted fel. Azt hittem, visszaaludtál, ezért vártam pár percet, és újra próbálkoztam. Aztán felvetted, pontosabban nem te, hanem ő. Ő, aki legalább annyira meglepődött a hangom hallatán, mint én...

Először lefagytam, aztán hárított az agyam, és arra gondoltam, biztosan van logikus magyarázat arra, mit keres egy vadidegen lány a lakásunkban. Amikor felértem, a kislány már indult is, én pedig ott álltam veled szemben, és meg sem tudtam szólalni. Nem értettem, mi történik. Végig futott az agyamon, mi van, ha épp most csaltál meg vele, de azt gondoltam, sosem tennél ilyet. Amikor megkérdeztem dadogva, ki volt ő, és mit keresett itt, nem köntörfalaztál, és akkor, ott, abban a percben őszinte voltál hozzám.

„Ő a barátnőm, július óta kavarunk"

- mondtad szemrebbenés nélkül. Azt is hozzátetted, hogy ez neked járt, és megnyugtattál, hogy az esküvőnk után megszakítottad volna vele a kapcsolatot.

Most akartunk építkezni, a héten rendeltük meg az esküvői süteményeket, két hete vittük el a vendégeknek a meghívókat, te pedig ezzel a riheronggyal csalsz hónapok óta. De miért? Ezt érdemlem, miután annyi mindenen átmentünk? És egyáltalán hogy tudtál minden nap a képembe hazudni? Akkor azt éreztem, megsemmisült az életem. Sosem csalódtam akkorát senkiben, mint benned. Amilyen magasra vittél, olyan mélyre taszítottál, de leporoltam magam, és megyek tovább. Én tükörbe tudok nézni, jól vagyok, és erősebb, mint valaha.

Végül elmaradt az álomesküvő, amiről kiskorom óta álmodtam, de soha nem lett volna igazi, ha neked mondom ki azt a bizonyos igent. Nem érdemelted meg a szerelmem, de talán még időben kiderült a hazugságod. Csak azt bánom, hogy nem adtam neked egy óriási pofont, amikor pökhendien, bocsánatkérés nélkül azzal mentegetted magad, hogy neked a megcsalás alanyi jogon járt, de a sokktól megbénult a testem. Sosem ismertelek igazán, és tudod mit, már nem is akarlak. Még lesz egy utolsó, közös körünk, hogy elmondjuk a vendégeknek, nem lesz esküvő, de utána tiszta lappal folytathatjuk az életünket...

Nyitókép: Shutterstock