Veszélyes kísértés - egy tinédzser kiútja a cigarettafüggőségből

Nyári hajnal volt. Láttam, ahogy kel fel a nap, melynek sárgás-rózsaszínes sugarai melegítették az éppen buliban elfáradt testemet. Ránéztem a mobilomra, s láttam, hogy lassan 6-ot üt az óra. A táskából éppen a kulcsomat bogarásztam ki, amikor megpillantottam egy szál cigarettát az egyik kis zsebben. Törtem a fejemet, vajon hogyan kerülhetett oda?! Alkoholt nem fogyasztottam, akkor meg mi történhetett? Abban a pillanatban a fejemben elkezdtek cikázni a gondolatok. Megtegyem, vagy ne tegyem. A sok agyalás közepette már csak arra lettem figyelmes, hogy meggyújtom a szálat.

Fiatal voltam és naiv. Elhittem, hogy a népszerű lányok közé tartozhatok, hogy végre nekem is lesz nevem az osztályban, s élvezhettem, hogy én is részt vehetek azokon a bizonyos menő péntek esti bulikon. Arra azonban nem gondoltam, hogy ezek az élmények végül nem csak az egészségemet tehetik tönkre, de a mentális állapotomat is. 

Hátrányos helyzetbe kerültem, miközben nem is tudtam róla

Édesanyám már egy jó ideje nem adott puszit, amikor hazaért a munkából. Sosem értettem, miért, azt gondoltam, csupán cikinek érzi azt, hogy a 16 éves nagylánya még mindig a szoknyája alá akar bújni. Ezt követték sorra azok a negatív visszajelzések, amiket sokáig nem értettem. 

Az iskolabuszon sosem ült mellém senki, mindig magamra maradtam. Még akkor is, amikor máshol nem volt hely, csak előttem. Az emberek kerültek a kellemetlen szagom miatt. A legnagyobbat azonban akkor koppantam, amikor az osztály egyik menő pasija meg akart csókolni egy randi alkalmával, s abban a pillanatban meghátrált, amint ajkával megérintette az enyémet. Füstös volt és kicserepesedett. Ahogy ő megundorodott tőlem, én is kezdtem magamtól. Nem árulta el, mi a gond, de onnantól kezdve sosem beszéltünk. Vajon miért?! 

A folytonos köhögéseim és az éjszakánkénti krákogások nem tettek túl jót a szervezetemnek, sem pedig az idegrendszeremnek. Miért is akartam én egyáltalán rágyújtani?

A magány volt a kiváltó ok

Miután szakember segítségével végleg elbúcsúztam a hónapokig tartó függőségemtől, egy életre megtanultam, hogy ez csupán egy menekülési útvonal az ember életében, ami semmire nem jó.

Ahelyett, hogy felvállalnánk önmagunk igényeit, s megpróbálnánk a jelenből kihozni a maximumot, kényszercselekvések mögé rejtjük az érzéseinket. Lehet, hogy nem nekem volt a legtöbb pénzem, de a világ legédesebb nagymamája sütötte nekem a legeslegfinomabb fánkot minden születésnapomra. Kedvenc Cirmi háziállatom minden reggel bújva ébresztett. Nem voltak milliomos barátaim, de már sosem vágynék rá. Hálát adok azért, amim van, s bízom benne, hogy csak olyan emberek kerülnek az utamba, akiket igaz barátaimnak mondhatok. 

Nyitókép: Shutterstock