Kínos emlékek, amiket az exeimnek köszönhetek

Akkor is, ha amúgy az egésznek már semmi, de semmi jelentősége. Nekem két ilyen emlékem is van, két különböző fiúval.

A különleges vacsora

Pár hónapja jártunk a sráccal, amikor úgy gondoltam, meglepem egy vacsorával. Néha előtör belőlem a háziasszony, sütök-főzök, gondoskodok. Szóval, megcsináltam a kedvenc kajáját. Legalábbis azt állította, hogy ez az. Plusz a kedvenc süteményét, ami legalább +2 fokozattal lépett túl a macerás kategórián. Órákon keresztül sürögtem-forogtam a konyhában. Sütöttem és paníroztam. Főztem, hámoztam, daraboltam és forgattam. Közben legalább 25-ször mosogattam el. Szakadt rólam a víz, és fájt minden porcikám.

Miután elkészült a többfogásos ételköltemény, bevonultam a fürdőbe, hogy a koszos, szutykos, izzadt Hamupipőkéből vállalható csajt faragjak. Alig vártam, hogy odaérjen hozzám, és már előre örültem az örömének. Csakhogy épp nem volt túl jó kedve. Sőt, kifejezetten paraszt volt... Mindegy, biztos rossz napja van - gondoltam, és igyekeztem elnéző lenni. Akkor még nem tudtam, hogy bizony nekem is rossz estém lesz.

A türelmem egyre fogyott, mert azzal kezdte, hogy turkálta az ételt, ami alapjáraton is a halálom. Szerintem ez tiszteletlen és szemtelen dolog. Én otthon olyan sallert kaptam az ilyesmiért, hogy megfejeltem a tányért. Persze, nyilván nem verhettem le neki egy lengőst, de azért elég szúros szemekkel néztem. Félreértés ne essék, nem baj, ha valami nem ízlik. Van, hogy mellélövök, és nem sikerül finomra az étel. De ez jó volt, esküszöm!

Azt hiszem, ezek után már azért is díjat érdemelnék, hogy nem ástam el azonnal a hátsó kertben. De kifejezetten kulturáltan kezeltem a kedves megnyilvánulását. Közöltem vele, hogy persze, menjünk, ha azt szeretné. Megvártam, míg felöltözik, kiengedtem magam előtt - majd olyan lendülettel csaptam rá az ajtót, hogy beleremegett.

Egy feledhetetlen szülinap

A másik sráccal még nem régen voltunk együtt, de épp akkor jött a szülinapja, így lelkesen készültem rá. Csomagolgattam az ajándékát, közben pedig a haverjaival egyeztettem, mikor és hol találkozzunk. Gondoltam, meglepem egy gyűjtői darabbal: kedvenc film, kedvenc karakter. Igencsak zsebbe nyúlós mutatvány volt, de ilyen az, ha a szerelem rózsaszín ködében úszol...

Átvette az ajándékot, kinyitotta. Örült neki, mint egy kisgyerek a karácsonynak. Majd megköszönte - de bár ne tette volna... Közben ugyanis nem a megfelelő női nevet sikerült kipréselnie magából. Szerintem a város összes tücsökjének ciripelését lehetett hallani abban az 5 másodpercben, amíg meredten bámultam rá, nem túl kedves tekintettel. Végül sarkon fordultam és otthagytam...

Kinek van még hasonló emlékezetes sztorija?

Nyitókép: Shutterstock