Jó embernek lenni szívás - főleg a mai világban!

Persze az élet még így is elhalmoz tengernyi jóval, de nem kapok többet, mint a nagy átlag - egyszerűen csak észreveszem a szépet, és megélem azt. A főnyereményt, a boldogság Szent Grálját viszont kivétel nélkül mindig azok viszik el, akik mindent és mindenkit maguk mögé sorolnak. Mégis valahogy rengeteg szeretetet, elismerést, figyelmet kapnak.

Hogy lehetséges ez?

Hiszen te vagy az - kedves szerencsés -, aki a legkevésbé sem érsz rá másokkal foglalkozni. Mert hát ugye van neked elég bajod, minek még a másé is? Nem fogsz adni a hajléktalannak, hiszen kell a pénz a házra - meg különben is, ő tehet róla, hogy ott van. A kisnyugdíjas nénit meg majd a Máltai Szeretetszolgálat kisegíti.

Persze nehéz komolyabb tetteket várni egy olyan társadalomtól, ahol a jónép még a saját párját is vígan megcsalja, átveri. Azt is aláírom, hogy baromira le vagyunk terhelve mind munka által, mind információk, impulzusok tekintetében. Nem normális, hogy egyszerre 5 emberrel beszélünk élőben, telefonon és Facebookon. Ettől függetlenül úgy gondolom, felnőttként kötelességünk (lenne) felelősséget vállalni a tetteinkért és azért, ahogyan viselkedünk másokkal. Elvileg közösséget alkotunk, nem csak szétszórt egyének sorából állunk.

Hidd el, neked is jólesne, ha a szomszéd átugrana egy meleg teával és egy levél algopirinnel, mikor épp világodat nem tudod, annyira ágynak dőltél. Persze ez úgy nehéz, ha nem is ismeritek egymást. A kollégádnak két bátorító szó már helyre tenné a szar napját - de te csak foglalkozz a saját bajoddal, hisz neked sem segít senki!

Elmegyünk egymás mellett némán, holott ezernyi szó kívánkozik ki belőlünk. Valószínűleg pillanatok alatt megoldanánk a másik problémáit, de nem, mindenki csak úszik a maga posványában, és még véletlenül sem kérne segítséget. Pedig az efféle magány hülyeség. Egy őszinte szó, egy kisebb megnyílás, és láss csodát, nem is vagyunk annyira különbözőek. Még az is lehet, hogy az a hajléktalan is ugyanabban a gimiben végzett, ahol te.

Mint ahogy múltkor téged is jó érzéssel töltött el, mikor megvárt a buszsofőr, mert látta, hogy úgy rohansz, mint egy őrült. Már ha észreveszed az ilyesmit. És lehet jönni a pénzzel, meg hogy oldják meg a multik és a nagy vezetők a még nagyobb bőrfoteleikből a világ összes baját, de hidd el, nem fogják.

De igazából mindegy is, mert saccperkábé 30-40 év múlva (ki lehet számolni, hány éves leszel akkor) már csak nosztalgiázni fogunk a bunkerben a régi szép időkről. Nem lesz tiszta víz, ami 50 fok felett azért jólesne, sem tiszta levegő, sem fák. Javaslom, kezdj el gyűjteni repjegyre és egy kis kanadai viskóra, amíg még tudsz. De lehetőleg ne a tengerpart mellett, mert addigra jó eséllyel felolvasztjuk a világ összes jegét.

Pedig nem kéne más, csak kicsit megemberelni magad. Vedd észre, hogy másnak is szar - ha nem szarabb. Mert így csak közösen, sírva-szenvedve megyünk homlokegyenest szembe valami irtózatos jövőbe. Amihez képest a mostani világ egy cukormázas mézeskalács házikó.

Nyitókép: Shutterstock