Felnőttként tudtam meg, hogy örökbe fogadtak

A szüleim a széltől is óvtak, és olyan puha, féltő szeretettel vigyáztak rám, amiért ma és az egész hátralévő életemben hálás leszek nekik. Nem voltunk egy gazdag család, de soha semmit sem kellett nélkülöznöm - sem nekem, sem pedig a két kisebb testvéremnek.

Nyolc éves voltam, amikor megszülettek az ikrek, és soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor ezzel az életre szóló ajándékkal leptek meg a szüleim. Kiskoromtól kezdve nagyon vágytam egy kistesóra, akit - úgy, ahogy a játék babáimat -, babusgathatok, fésülgethetek és - úgy, ahogy a szüleimtől tanultam - vigyázhatok rá.

Ugyanazzal a türelemmel, törődéssel és odafigyeléssel fordultak felém. Így nőttünk fel, és ma felnőttként is nagyon jó kapcsolatban vagyunk.

Családi titok

Három évvel ezelőtt, amikor elveszítettük az édesanyánkat, az én feladatom volt a papírmunkák intézése. Ekkor került a kezembe egy papírokkal teli mappa, ami egy három hetes kisbaba örökbefogadásának adatait tartalmazta. A baba születési dátuma megegyezett az enyémmel. Ekkor tudtam csak meg, hogy nem a vérszerinti szüleim neveltek fel, hanem három hetes koromban egy pár, - akik meddőnek lettek nyilvánítva - örökbefogadott.

Édesapám könnyeivel küszködve mesélte el a szívbemarkoló történetet arról, hogy ő és a felesége éveken át próbálkoztak, hogy saját babájuk legyen, de a nő, akit én egész életemben anyámnak neveztem, egy betegség miatt meddőnek lett nyilvánítva.

A vérszerinti szüleimről ők sem tudtak semmit, csak azt, hogy az anyám nem akart engem, túl fiatal volt és nem tudta volna megadni nekem azt, amire egy újszülött csecsemőnek szüksége van.

A lehető legjobb kezekbe kerültem. Apám bevallotta, többször is el akarták nekem mondani, hogy nem a vérszerinti gyermekük vagyok, de annyira a sajátjukként szerettek, és mivel boldog gyerek és fiatal voltam nem akarták, hogy semmivé váljon a tökéletes családi kép, amit együtt teremtettünk.

Az ikrek egy lombik programnak és az Isteni csodának köszönhetően fogantak meg. Aki ránk nézett, senki sem mondta volna meg, hogy nem egy apától és anyától származunk. Tulajdonképpen ma is hasonlítunk egymásra.

Köszönöm, Anya

Természetesen megrázott, hogy nem az a nő hozott világra, akinek éppen az utolsó útját szervezem. Fájt, hogy csak most tudtam meg, és soha nem mondhattam el neki, hogy ő volt a legtökéletesebb édesanya a világon. Azt, hogy tőle odaadóbb, gondoskodóbb és szeretettel telibb nővel még soha nem találkoztam.

Azt mondják, hogy egy nő bármire képes, ha úgy érzi, eljött az ideje az anyává válásnak. Ő megtette azt, amire csak kevesen képesek.

Senki és semmi sem pótolhatja őt az életemben. Úgy szerettem mintha a biológiai édesanyám lenne, és egész életemben úgy fogok emlékezni rá, mint a tökéletes anyára, akinek az életemet köszönhetem.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock