Egy harmincas nőnek már nem elég, hogy egy pasi jóképű, ennél sokkal több kell!

Amikor az ember még fiatal, akkor nem számít az idő múlása, azt gondoljuk, hogy a fiatalság örökké tart. Van ebben valamiféle könnyed nemtörődömség és egy adag optimizmus, az ember szeretné megváltani a világot, valóra váltani az álmait. Az évek azonban észrevétlenül elszállnak, megjelennek az első ráncok és az első ősz hajszálak, elkezd ketyegni a biológiai óra és hirtelen már minden hónapnak és évnek súlya lesz.

15 évesen azt írtam a naplómba, hogy semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy valaki igazán szeressen. Bár eltelt azóta pár év, ez azóta sem változott. Én viszont sokat változtam és az is, hogy kit keresek. Amikor főiskolára jártam, akkor a menő, jóképű fiúk jöttek be, elképesztően vonzónak és vagánynak tartottam őket és az sem érdekelt, hogy rosszul bánnak velem. Imponált, hogy megkörnyékeznek a népszerű pasik, ezáltal én is különlegesnek éreztem magam.

Az első komoly párkapcsolatom aztán nagyon nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Igazi se veled, se nélküled kapcsolat volt, sokat bántottuk egymást, és egy olyan oldalamat is megismertem, amit soha nem szerettem volna megtapasztalni. Akkoriban döntöttem el, hogy soha többé nem ordítok a másikkal, nem süllyedek többé odáig, hogy szégyellem, amiket kimondtam és amit megtettem.

Ilyen férfiből azonban nem rohangált sok, úgyhogy évekig egyedül voltam a húszas éveimben, és sokáig azt éreztem, hogy így nincs is értelme az életemnek. Észrevétlenül szaladtak el az évek és azt vettem észre, hogy már harminc vagyok, és se gyerekem, se párkapcsolatom sincs. Akkoriban már elkezdett számítani, hogy fel tudjak nézni egy férfira, fontos volt, hogy tanulhassak tőle, inspiráljon, tudjak rajongani érte. 30 és 38 éves korom között több párkapcsolati kísérletem is volt. Ez volt az a kor, amikor már mindennél jobban vágytam arra, hogy megállapodjak, így olyan kompromisszumokat is kötöttem, amelyeket utólag jócskán megbántam.

35 éves koromban találkoztam egy férfival, akit nagyon szerettem, de ő nem akart gyereket, ez pedig beindította bennem, hogy én márpedig édesanya szeretnék lenni. Amikor szakítottunk, már a leendő gyermekem apját is kerestem.

Azt vettem észre, hogy habár egyre tisztább elképzelésem van arról, hogy kit is keresek, ezzel együtt ahogy öregszem, egyre nehezebb lesz a párkeresés is. Ebben a korban már mindenkinek van egy (vagy több) csomagja, amit cipel magával, tele vagyunk rossz tapasztalatokkal, könnyebben ítélkezünk és védjük magunkat ezerrel az újabb csalódásoktól.

Azt gondolom, hogy fiatalon, tét nélkül sokkal könnyebb volt ismerkedni, ugyanakkor abban is hiszek, hogy hosszú utat jártam be, és ha egyszer megtalálom a szerelmet, akkor örökké hálás leszek érte.

Nyitókép: Shutterstock