Nem vagy az esetem, mégis szeretlek

Egyszer olvastam valahol, hogy a férfiak a szép külsőbe, a nők pedig a szép szavakba szeretnek bele. Én is voltam szerelmes szépfiúkba, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy általában a párjaim olyan férfiak lettek, akik először egyáltalán nem tetszettek külsőleg. Az élet mégis úgy csűrte-csavarta, hogy csak szerelem lett belőle. Volt kopasz párom, volt, aki alacsonyabb volt nálam és olyan is volt, akinek nem volt épp kisportolt teste kockás hassal. Olyan is előfordult, hogy bár a férfi nem volt jóképű, de olyan dumája és karizmája volt, hogy nem lehetett neki ellenállni. Vagy egyszerűen úgy figyelt rám, ahogy előtte senki más. Sokszor hallottam barátoktól, ismerősöktől az évek folyamán, hogy „Miért vagy vele, egyáltalán nem illik hozzád". Az egyik páromnál még az apám is megjegyezte, hogy az én döntésem, kivel vagyok együtt, de azért járjak nyitott szemmel...

Tapasztalataim szerint a kevésbé jóképű pasik sokkal normálisabbak és kedvesebbek, mint a macho szépfiúk. Persze nem akarok általánosítani, de ők legalább megtanulták, hogyan kell egy nővel bánni és hogyan kell udvarolni. Mivel csak a külsejük által nem omlanak a nők a karjaikba, így képesek egy nővel beszélgetni és őszintén érdeklődni iránta. Míg a legtöbb szépfiú azt hiszi, ha feltűnik a színen, már attól benedvesedik egy nő bugyija. Emlékszem amikor pár éve ismerkedtem egy jóképű sráccal, inkább választotta az edzést, mint hogy velem találkozzon. Ahhoz volt hozzászokva, hogy a nő mindig hozzá alkalmazkodik és neki a kisujját sem kell mozdítania. Nem asszisztáltam sokáig az egója simogatásához.

Én általában interneten ismerkedtem, úgy mindig könnyebb volt megnyílnom a másiknak. Ezáltal hosszasan leveleztünk a találkozás előtt, így a belső értékek sok esetben megszépítették a külsőt. Na meg a lelki kapcsolódás, ami mindig is fontos volt a számomra. Valahogy nekem ez nem ment soha a menő szépfiúkkal. Hiába volt meg a vonzó külső, nem tudtam velük egy hullámhosszra kerülni.

De azt nem tagadom, hogy olyan is előfordult, hogy valaki annyira nem jött be külsőleg, hogy hiába volt meg minden fontos belső értéke, mégsem tudtam elképzelni, hogy ebből legyen bármiféle kapcsolat. Sokszor kívántam, bárcsak másképp lenne, bárcsak tudnék hozzá vonzódni, bárcsak tetszene nekem. De ezt az egy dolgot nem lehet erőltetni, vagy van kémia vagy nincs. Nemrég beszélgettem erről egy férfi ismerősömmel, aki szerint a nők túlértékelik a kémiát. Lehet, de nekem akkor is nagyon fontos, hogy szexuálisan is vonzódjak a másik iránt. Tudom, hogy mint a szerelem, a vibrálás is elmúlik egy idő után, de legalább a kapcsolat elején legyen meg.

Szóval akkor most igaz az állítás, hogy nem a külső, hanem a belső számít? Szerintem mint általában, itt is középen van az igazság. Sokan követjük el azt a hibát, hogy ragaszkodunk egy képhez, ami a fejünkben él. Legyen az ideális férfi magas, jóképű, sportos, szexi, persze közben sikeres és végsőkig hűséges. Ha valaki nem felel meg az adott képnek, gondolatban rögtön balra húzzuk. Ezáltal néha pont azt a férfit nem vesszük észre, aki meg tudná adni, amire vágyunk, csak mert nem felel meg teljesen a felsorolt kívánalmaknak. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy kössünk mindenáron kompromisszumot. Én is olyan társra vágyok, aki belsőleg és külsőleg is az esetem. De legalább legyünk nyitottak és ne csak a szemünkkel, hanem a szívünkkel is lássunk.

Nyitókép: Shutterstock