Beköltöztek az új szomszédok, és velük együtt a káosz a lépcsőházba

Világ életemben társasházban laktam: kisgyerekként egy panel nyolcadik, majd ötödik emeletén, ezután költöztünk egy lift nélküli, négyemeletes téglaházba, nyilván a legfelső szintre. A koleszban sem voltam egyedül és a mostani albérletem, egy magasföldszinti lakás sem nevezhető épp a csend és a béke szigetének. Ilyen tapasztalati háttérrel nem gondoltam volna, hogy bárki meg fog tudni lepni.

Tévedtem. Azt hittem, már ismerem a szomszédok létező összes típusát, hogy láttam már minden rosszat, ami előfordulhat egy társasházban és borsot törhet a lakók orra alá, ám az élet bebizonyította, hogy igazi mókamester és mindig van valami új a tarsolyában.

Már két éve élek a mostani albérletemben, és szó sincs arról, hogy magamat a szomszédok gyöngyének tartanám. A falszomszéd néni nevét a mai napig nem tudom, néha rögtönzött koncertet adok hol tusolás, hol takarítás közben és előfordul, hogy a filmek sem tízes hangerőn szólnak, de még egyszer se volt ebből konfliktus, és igyekszem figyelni másokra. Mégiscsak közösségben élünk.

Az egész kálvária tavaly tavasszal, azaz majdnem egy éve kezdődött, amikor a felettünk üresen álló lakást megvette egy fiatal pár és belevágtak a felújításba. Végigplakátolták a lépcsőházat, sőt be is kopogtak mindenhova, hogy közöljék, hosszú munkálatokba kezdenek, és előre is elnézést kérnek a zaj és kosz miatt. Reggel nyolc előtt és délután hat után nem fognak kalapálni, fúrni-faragni és a lépcsőházat is maguk takarítják majd a következő hónapokban. Nagyon megnyerőek voltak és szerintem mindenkinek imponált a figyelmességük.

Nem is volt velük semmi gond, bár napközben néha valóban zajosak voltak, így ez párszor bekavart a home office-ba, hiszen mikor máskor ment volna az ütvefúró, mint a fontos meetingem alatt... de ezen se húztam fel magam. A felújítás ezzel jár. A munkával tavaly év végén, ősz elején végeztek, és ahogy láttam, szó szerint kibelezték a lakást. Kidobták a régi fűtőtesteket, felszedték a parkettát, csoda, hogy a fal a helyén maradt, bár az se lepne meg, ha újraépítették volna az elválasztókat is.

Forrás: Shutterstock

A nagy munka után furcsa volt a hirtelen beállt csend és kezdtem arra gyanakodni, hogy az új szomszédaim, ez a fiatal házaspár felettem nem is lépked, hanem lebeg a padló felett, hogy suttogva beszélnek, tévéjük nincs, zenét maximum fülhallgatóval hallgatnak és vízen meg kenyéren élnek, mert tőlük sose jött még le kajaszag. Nem kellett volna nagy nyomozónak lennem ahhoz, hogy rájöjjek, azért csendesek, mert még senki nem lakik a lakásban.

December elején aztán megjelentek a teherautók a ház előtt, két napon keresztül megállás nélkül pakoltak az erős férfiak, akik hol a vállukra vetve, hol ketten fogva vitték be a bútorokat, háztartási gépeket, lámpákat és a nehéznek tűnő dobozokat. Rengeteg ember sürgött-forgott ez alatt a két nap alatt, átjáróház lett az eddig csendesnek mondható lépcsőház. Felettem pedig kinyitott az állatkert, nincs rá jobb szó, mert ilyen sok trappolást, dübörgést és kaparászást eddig embertől még nem hallottam. Még a koleszban sem!

Szinte láttam magam előtt, ahogy a karmok, a paták és a bútorlábak felkaristolják a frissen lakkozott parkettát, ahogy a falnak nekitolt franciaágy felhasítja a tapétát és a félreütött szögek helyén centis darabokban hullik le a vakolat. A beköltözés majdnem olyan hangerővel zajlott, mint a felújítás és úgy tűnt, sosem lesz vége. Éjjel is pakolásztak, hajnalban is tologatták a bútorokat és úgy bömböltették a zenét, mintha a legfullosabb házimozirendszer erejét tesztelnék a gyártónak.

Amikor karácsony előtt végre lenyugodni látszottak a kedélyek, és úgy tűnt, minden bútor a helyére kerülhetett, az új lakók képesek voltak emelni a tétet. Szinte ömlött ki a lakásuk ajtaján a folyosóra az olajszag, körülbelül minden második nap rántottak, amivel semmi gond nem lett volna, ha nem a lépcsőházba engedték volna ki az ételszagot és a füstöt. Az állatkerttel pedig nem lőttem mellé, mivel szomszédaim kutyát is hoztak magukkal, akinek ugatását napszaktól függetlenül mindig élvezhettük.

Mivel eddig mindegyik lakó rendesen behúzta maga mögött a lépcsőház ajtaját, csakis arra tudtam gondolni, hogy az új páros nem képes értelmezni az üvegre ragasztott feliratot, miszerint mindenki csukja be maga mögött a kijárati ajtót. Nem rossz a környékünk és a zsákutcába is csak az jön be, akinek itt dolga van, de az ördög sosem alszik, és egyszerűen képtelen vagyok megérteni, miért nem képes valaki egy fél mozdulattal betolni vagy behúzni a kilincset...

Nem vagyok az a típus, aki felmegy és szól, hogy ácsi, ezt nem így kéne vagy legyünk tekintettel a másikra is. Inkább tűrök, nem akarok én konfliktust és azt hittem, végtelen a türelmem, ám a legutóbbi este elszakadt a cérna. Éjfélkor nagy fékezéssel megállt a lépcsőház előtt egy autó, a reflektor fénye bevilágított a hálómba, de a hangos nevetés és a kocsiból kiáramló ütemes basszus keltett fel igazán. Felültem az ágyban, kómásan odaléptem az ablakhoz és megláttam azt a fiatal párt, akik olyan kedvesek voltak a felújítás körül.

Forrás: Shutterstock

Lezárták a kocsi ajtaját, részegen betámolyogtak a házba, felbotladoztak a lépcsőn és többszöri próbálkozás után bejutottak a lakásba. Hallottam, ahogy bedobbannak az előszobába, majd úgy vetődtek az ágyra, mintha a másik szobából ugrottak volna fejest a paplanok közé. Ismét nevettek, majd pár perc csend jött, de a ritmusos nyikorgás jelezte, hogy akcióba lendültek. Az ágy koncertjét a csajszi szólószáma kísérte majdnem teljes negyven percen át.

Irigységgel vegyes dühvel hallgattam őket, mert egyszerűen képtelen voltam elaludni úgy, hogy ez ment a fejem fölött.

Mielőtt álom jött volna a szememre, elhatároztam, hogy szólni fogok nekik, mert ez már tényleg sok, de mikor másnap munkába indultam, láttam hogy valaki a lakók közül, aki szintén élvezhette az előző napi koncertet, remegő kézzel írt levelet ragasztott a kijáratra. Életemben ennyi káromkodást nem láttam még papírra vetve, de a mérges "petíciót" reggel 8-ra már négyen aláírták.

Kíváncsian várom, mi lesz új szomszédaim reakciója arra, hogy majdnem a teljes lépcsőház összefogott ellenük...

Nyitókép: Shutterstock