30 évesen a 2000-es években ragadtam

Megvan az a szitu, amikor valaki nem tud kiszakadni egy bizonyos időszakból vagy életkorból? Amikor már rég felnőtt, és némileg jó lenne ahhoz méltóan is viselkednie, de felfogását, stílusát, ruhatárát és környezetét illetően még mindig olyan, mintha egy másik galaxisban ragadt volna?

Merthogy igenis vannak ilyen típusú emberek. Valamiért nem tudják elfogadni, hogy már másik évet (vagy évtizedet) írunk, és réges-régen nem azok a cuccok vannak divatban, melyeket még mindig hordanak. Nem ott kellene tartaniuk, ahol most, és ezt csakis önmaguknak köszönhetik. A legborzasztóbb az, hogy teljesen elégedettek önmagukkal és azzal, amit letettek az asztalra, holott – múlt iránti ragaszkodásuknak köszönhetően – az élet egy vagy több területén jócskán le vannak maradva, és általában több dolog is hiányzik a mindennapjaikból.

Az egyik ismerősünk például egy rettentő aranyos srác, és biztosra veszem azt, hogy ha lenne felesége és gyerekei, a csillagokat is lehozná nekik. Mégis, képtelen becsajozni, és sajnos ezt igenis saját magának köszönheti. Harmincöt éves, a szüleivel lakik, és a szobája ugyanúgy néz ki, mint tizennyolc éves korában. Ugyanazok a poszterek, ugyanaz a berendezés, semmi sem változott azóta. A felfogása is ódivatú bizonyos dolgokban, és a társkeresési szokásai sem a legfrissebbek, ugyanis azt az elvet vallja, hogy majd „rátalál a szerelem", ő nem keresi célzottan a párját a világban. Szép gondolatok, de valljuk be, úgy, hogy közben nem jár el sehova otthonról, és egész nap Xboxozik a szobájában, nem fog bekopogtatni a nagy Ő az ajtaján.

Forrás: Shutterstock

Aztán ott van egy másik haverunk, aki egy nagyon megnyerő lány, mégis – ruhatárát illetően – valahol a 2000-es évek környékén ragadt. A ruhadarabjai, kiegészítői, mindene ugyanaz, mint húsz évvel ezelőtt. Akkor azok a dolgok nagyon menők voltak, mára azonban igencsak divatjamúltak. És ezt nem úgy kell érteni, hogy elmegy a ruhaüzletbe és vesz egy 2004-ben is divatos pólót, hanem egyáltalán nem vásárol, tehát ugyanazzal a húsz ruhadarabbal jár-kel a nagyvilágban, mint annak idején.

És végül megemlíteném még egy ismerősünket, aki azóta már vidékre költözött a szüleivel, ez azonban nem változtat a tényen, hogy ő is egy korábbi évtizedben maradt. Régi számítógépes játékokkal játszik, ami nem lenne gond, ha mást is csinálna a mindennapok során. Nem dolgozik, ekképpen élvezi a „mamahotel" szolgáltatásait, és egész nap a szobájában gubbaszt.

Mi, a férjemmel, mindegyikőjükkel jó kapcsolatot ápolunk, és továbbra is nagyon bírjuk őket, de bizonyos témákban – csúnyán kifejezve magam – használhatatlanok, kicsit úgy érzem néha magam, mintha Bábel tornyában lennénk és nem egy nyelvet beszélnénk. Ráadásul, amikor jóindulatúan megjegyezzük, hogy bizonyos szokásokat elhagyva változtatni kéne egy-két területen, szinte biztos, hogy még mi vagyunk leszólva és teljesen meg vannak győződve arról, hogy az életük úgy jó, ahogy van.

Elhiszem, hogy az ilyen típusú emberek jól érzik magukat abban, amiben vannak, hiszen nem véletlenül nem változtatnak, de valljuk be, nem feltétlenül élhető manapság az, amit csinálnak. Időérzéküket elveszítve egy teljesen másik évben toporognak egy helyben, és nem veszik észre, mennyire megváltozottot az őket körülvevő világ. Az ilyen típusú emberek nem szívesen fogadják a tanácsokat, és ebből eredeztethetően nem is szoktak kérni belőle, régi szokásaikhoz görcsösen ragaszkodva pedig képtelenek az újhoz alkalmazkodni.

Semmi baj nincsen abból, ha valaki bizonyos dolgokban a múltat preferálja, de ha mellé hajthatatlanul megrögzött dolgai is akadnak, melyekből – segítséget el nem fogadva – képtelenség kirángatni, úgy gondolom, bizonyos téren menthetetlen.

Nyitókép Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek