Gonosz vénasszonynak hittük, pedig csak össze volt törve a szíve

Én elővettem egy könyvet, leültem a teraszon egy teával, és belemerültem az olvasásba. A történetből Fruzsika trappolása rántott ki, aki még be is csapta maga után a kertkaput. Láttam, hogy a maszatos kis arcát könnyek áztatják. Megijedtem. Elesett? Bántották?

- Mi baj van, Fruzsi? Hová lett a rollered? - kérdeztem.

- Anya, anya - hüppögte - a Zotya berúgta a labdát a Franciska néni kertjébe, és.... - nem tudta folytatni, annyira zokogott.

Az ölembe húztam. Biztosan semmi komoly.

- Százszor mondtam már nektek, hogy ne a Franciska néni háza felé játsszatok, tudjátok, hogy zavarja a zsivaj. Idős már.

- Nem volt szándékos, a labda berepült, becsengettünk, hogy adja vissza, de ő kijött és nagyon kiabált velünk. Mindent elvett, még a Zsuzsi ugrókötelét is, a roller is nála van. Azt kiabálta, hogy nagyon rosszak vagyunk, igazi gonosz ördögök, és ha még egyszer meglát minket az utcán, akkor szól a zsákos embernek, aki összeszedi a rossz gyerekeket. Anya, én nagyon félek. Szerinted már szólt neki?

- Fruzsikám, ne aggódj, a Franciska néni csak ijesztgetett, mert nagyon haragudott. Ilyen zsákos ember nem létezik, és anya meg apa úgysem engedné, hogy bárki is bántson. Mosd meg az arcod, utána csinálunk palacsintát, jó lesz?

A játékokat elkobozni pedig végképp nincs joga.

A kicsik csak játszottak, de ez a boszorkány folyton beléjük kötött, mert gyűlöli a gyerekeket. Az utcában már mindenkivel összeveszett emiatt. A szomszéd Erikáékra még rendőrt is hívott valami apróságért. Azt rebesgetik, a Jancsi bácsi is azért hagyta el, mert ilyen kiállhatatlan. Eldöntöttem, hogy átmegyek, és jól kiosztom a vénasszonyt.

Arra készültem, hogy rettenetesen összeveszek vele. De amikor csengetni akartam, a kerítésen átnézve láttam, hogy Utálatos Franci a lócán ül, valami kék rongyot szorongat a kezében és a könnyeit törölgeti. Hallottam, ahogy szipog. Egy kicsit megsajnáltam, bár nem értettem, miért kell ekkora ügyet csinálni egy nyomorult labdából. Úgy határoztam, máshogy közelítem meg a dolgot: majd szépen megkérem, hogy hagyja békén a gyerekeket.

Otthon a palacsintából ipari mennyiséget sütöttünk, hogy kiteljen belőle egy kisebb palacsintatorta is. Ezt másnap ebéd után átvittem Francihoz. Szokatlanul csendes volt, amikor odaadtam a tortát, cserébe az elkobzott játékokért.

A szoba falán régi fényképek lógtak. A banya még mindig a fő helyen őrizte az esküvői fotóját. Jancsi bácsi fess úriember volt, kendővel a zakója zsebében, Franciska néni fiatal szemében pedig szikrázott a szerelem. Már éppen rá akartam térni a jövetelem igazi céljára, amikor megláttam egy másik képet a komódon. Azon egy szőke kisfiú nevetett, labdával a kezében.

Ennek a nőnek van gyereke? Akkor hogy viselkedhet így? - gondoltam. Ekkor vettem észre, hogy a kép fekete kerete mellett egy mécses ég. Döbbenetemben nem tudtam levenni róla a szemem.

- Lajcsikámat nézi? Micsoda kis angyal volt, ugye? - a ráncos arc egészen ellágyult, ahogy fátyolos szemekkel megsimította a fényképet. Ötéves volt, amikor elment a többi angyalkával a mennyországba labdázni. Csak ez a kép, meg a kis kék kabátkája maradt utána.

- Nem tudtam. Részvétem. - motyogtam megsemmisülve.

Kávét főzött és elmesélte, hogy nem sikerült többé áldott állapotba kerülnie, az ő Jancsija pedig a gyász után ezt már nem bírta elviselni.

Elszorult torokkal köszöntem meg a kávét, és a játékokról megfeledkezve hazaindultam, hogy minél hamarabb átölelhessem az én kicsi lányomat. A kapuban furcsa ötletem támadt. Franciska néni karjára tettem a kezem.

- Jövő szombaton bográcsozunk, Feri isteni gulyást készít. Nagyon örülnénk, ha velünk tetszene ebédelni. A kislányom nem fog hangoskodni, ígérem.

Franciska néni pár napja meghalt. Az utcabeliek azt beszélik, maga az ördög jött el érte. Csak mi tudjuk Ferivel, hogy valójában csendesen elaludt a lócán, egy kék kabátkát meg egy régi zsebkendőt ölelve.

Nyitókép: Shutterstock