"Hol rontottam el, hogy ez még ma sem adatik meg nekem?" - kérdezte magától. Pedig a válaszra már rég rájött, csak nem elég rég ahhoz, hogy az életét ennek megfelelően irányítsa. Márpedig valahol mélyen, legbelül ő is tudta, hogy a hajója kormányosa saját maga.
Jöhetnek viharos szelek, jéghegyek, torlaszok, melyek eltéríthetik a céljától, neki kell megtalálnia a helyes utat a hullámzó tengeren. Márpedig ő sokszor lehorgonyzott, gyászolva a vélt igazit, és volt, hogy évekig letáborozott olyan kikötőkben, ahol nem kellett volna.
Pedig tudnia illett volna, hogy az igazi nem létezik. Vagy ha igen, akkor nem csak egy van belőle. Hiszen csupán a hormonok tomboló játékának áldozata, amikor lángolnak az érzelmei, és igazinak kiáltja ki a tűz gyújtóját. Hiába lobban fel a szenvedély, ha egyébként nincs meg a kellő összhang és kibékíthetetlen ellentétek kísérik a közös utat. Nem egy hajóban eveznek, csupán ideiglenes utasként ülnek egymás mellett.
Ám a sok romantikus film elhitette vele, hogy csak egy ilyen nagyszerű teremtmény létezhet mindenki számára. Nem jött rá, hogy aki valóban az "igazi", az mindig mellette áll, és összhangban létezik vele. Ha pedig meggondolja magát, és már nem akarja folytatni, akkor hogyan lehetne ő az igazi?
Miért siratja azt a férfit, aki már más oldalán keresi a boldogságot? Hiszen mindez már csak fájdalmat okoz neki. Miért ragaszkodik foggal-körömmel ahhoz az emberhez, akinek már nem kell? Igazi csak az lehet, aki megbecsüli, mellette áll, és őt akarja boldoggá tenni.
Mégis évekig sóvárgott olyan emberek után, akik eldobták, mint egy használt zoknit. Vagy még ezt sem tették meg, csupán szépen elszivárogtak az életéből. Ő pedig elpazarolta a drága éveit olyanokra, akik talán egyszer szerették, de gyávák voltak elmondani, miért is nem kellett nekik végleg. Otthagyták a hamis álmaival és elképzeléseivel, ő pedig továbbra is a bűvkörükben élt, eldobva magától a lehetőséget, hogy nyisson mások felé.
Pedig sokan tűnhettek fel körülötte, akik csak azért nem válhattak az élete részeivé, mert hamis ábrándokat kergetett. Mennyi elpazarolt év áll mögötte, melyek alatt a lehetőségek tárházát lökte el magától a múlton keseregve!
Ezen tűnődött, miközben a nap lassan emelkedett az égbolton, és egyre nagyobbá vált. Nem csak a tájat világította meg - úgy érezte, a fejében is egyre nagyobb lett a világosság.
Ez a mai napkelte rávilágított arra, ami már régóta evidens volt számára, csak sosem akart igazán szembenézni vele. Aztán a sötétséget ismét felváltotta a világosság, úgy, ahogy több ezer éven keresztül mindig. Ő pedig megnyugodott, arra gondolva, hogy az éj után mindig eljön egy új hajnal, újabb lehetőségeket kínálva a most ébredőnek. Bár éveket pazarolt el feleslegesen, sosem késő újrakezdeni. Megfogadta: mától minden kínálkozó alkalmat megragad arra, hogy megtalálja azt az embert, aki méltó társa lehet.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.