Lánykérés és szakítás - egy napon

A mi szerelmünk ilyen görögtűz volt. Természetfeletti erőkkel, zéró racionalitással. Már négy órája ki sem bújtunk az ágyból, csak mert egy hete nem láttuk egymást. Sosem éltem át hasonlót. Azt hiszem, összesen 18 percet tölthettünk úgy, hogy épp nem faltuk fel egymást. Beszélgettünk. Meglepő volt, hogy van olyan összefonódó ölelés, amiben nem tudod, hol végződik ő, és hol kezdődsz te.

A szerelem olyasmi lehet, mint az évszakok. Mikor megismeritek egymást, minden virágba borul, mint egy csodás tavaszon. Minden csupa remény. Aztán jön a nyár, forró és tomboló, csupa szenvedély. De legtöbbször nem kerülheted el az őszt, amikor már sok a konfliktus, kezd kihűlni az ágy, és szépen lassan távolodtok. Kicsit szomorú, ahogy minden ősz az, hiszen előbb-utóbb meghozza a telet. A szakítás mindig kicsit halál - a pszichológia szerint még a viselkedésünk is olyan, mintha egy közeli hozzátartozónk elvesztését gyászolnánk.

De mi történik, ha a nyár közepén, a ragyogó napsütésbe zuhan bele a hózápor, ami lavinaként söpri el a lelked? Amikor nincs időd felkészülni a veszteségre.

Ebben a nyárban rengeteg volt a vihar, de akkora izzással tombolt, hogy elfogadtam: ilyen eszelős szenvedély csak eszelős helyzetekkel létezhet. Voltak bizonytalanságok néha, féltékenység, szokatlan szituációk. De valahogy mindig kidumálódott. Aztán elmúlt, és minden olyan kisimultnak tűnt. Katartikus órák után indultam el tőle. Már rajtam volt a cipő, amikor becsapódott az a meteor.

Teljesen megsemmisülve álltam ott, csak néztem azt az embert, és azon gondolkodtam, hogy nem is ismerem. Minden sejtemnek fájt a létezés, és keményen kellett küzdenem, hogy a tüdőmbe tudjak préselni egy kis levegőt. Mint az idióta szőke nős viccekben: "Kilégzés, belégzés." Szédültem, zúgott a fülem, ő meg csak annyit kérdezett: "Ugye most látlak utoljára?" A férfi, aki egy órával korábban még esküvőről beszélt, és arról, hogy élete szerelme vagyok.

Alig tudtam hazamenni, mintha szögesdróttal szorongatták volna a mellkasom. Egyszerűen nem voltam képes gondolkodni. Miért történik ez? Miért akarja egy férfi összekötni egy nővel az életét, ha közben más nők felé is elköteleződik? Miért pont akkor derült ki mindez, amikor a legnagyobb biztonságban éreztem magam, amikor azt kérte, maradjak örökre? Mintha egy hófehér homokos tengerparton fekve a türkiz vizet nézve egyszer csak egy napalm bombát dobnának rád, ami elevenen eléget.

Másnap reggel nagyon lázasan ébredtem, és a komplett házipatika semmilyen szere sem segített rajtam. Furcsa, hogy a testünk hogyan követi a lelkünket. Én egyelőre próbálok gyógyulni a lázból, és megérteni, mi lakhatott a lelkében. Ha volt ilyesmije...

Almássy Mira