Darabokra törted a szívem, mégis megbocsátok neked

Nem tagadom, hosszú volt a lista, sok csalódás ért már a magánéletemben, de te kiemelkedtél a többiek közül. Egy szép napos délután ismertelek meg, éppen rohantam a busz után, amikor lekéstem és bosszankodva a telefonomra pillantottam, hogy mikor jön a következő. Te mosolyogva figyeltél az árnyékból, tetszett neked, ahogy kipirosodott az arcom és akkor még vonzónak tartottad azt is, ahogy felháborodva néztem a busz után. Bár aznap elkéstem a munkahelyemről, egy pillanat alatt megváltozott az életem, ahogy odaléptél hozzám és a mosolyoddal elűzted minden gondomat.

Attól a naptól kezdve sülve-főve együtt voltunk, sokat nevettünk, szeretkeztük, bolondoztunk és én azt hittem, hogy végre sínre került az életem. Pár hónap után azonban csökkent a lelkesedésed, már nem osztottad meg velem minden gondolatodat és bár az első hónapokban folyamatosan elárasztottál üzenetekkel, ezek is egyre ritkultak. Sokszor azt éreztem, hogy inkább csak kötelességből írsz nekem és bár előtte sosem volt ilyen, volt, hogy órák is elteltek, amíg válaszoltál egy üzenetemre. Hirtelen fontosabbak lettek számodra a barátok, sokszor azt vágtad a fejemhez, hogy nem akarod, hogy csak kettőnkről szóljon az életed.

Bár hatalmába kerített egy rossz érzés, megszólaltak a vészharangok a fejemben, de nem akartam róluk tudomást venni. Azt gondoltam, normális, hogy minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek és mi is túl leszünk ezen.

A nagy fordulatot az hozta, amikor mindketten elkaptuk az influenzát és ágynak estünk. Én annyira rosszul voltam, hogy napokig nem bírtam kikelni az ágyból, így neked kellett gondoskodnod rólam. Végig volt bennem egy rossz érzés, hogy neked ez terhes és nem örülsz neki, hogy nonstop ott lógok a nyakadon. Időről-időről elvonultál a másik szobába és sokszor észrevettem, hogy lopva rám pillantasz, amikor épp nyomogatod a telefonod. Egyik este, amikor épp valami idióta sorozatot bámultam, belém nyílalt, hogy szakítani fogsz velem. Félve kérdeztelek, hogy nem gond-e, hogy itt vagyok, de te hárítottad a témát, azt mondtad, hogy nincs most kedved a lelkizéshez.

Abban az egy hétben teljesen összetörtem. Egyrészt egészségileg a padlón voltam, másrészt éreztem, hogy tolsz el magadtól és nem értettem, miért. Már nem tudtunk miről beszélgetni, alig értél hozzám és amikor csak tehetted, távol tartottad magadat tőlem. Végül az egyik este nem bírtad tovább és bevallottad, hogy van valakid, megkeresett egy régi nagy szerelmed. Nem tehetsz róla, de teljesen beszippantott a csaj és újra vele akarsz lenni, nem velem.

Akkora törést okoztál, hogy évekig nehezen bíztam meg a férfiakban, paranoiás lettem és már attól összeugrott a gyomrom, ha valaki nem válaszolt azonnal az üzeneteimre. Hittem neked, bíztam benned és te visszaéltél ezzel. Magamra is évekig haragudtam, nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy nem hallgattam a megérzéseimre és nem figyeltem az óvó jelekre, amivel megkímélhettem volna magam a csalódástól.

Aznap, amikor a tanfolyamon gondolatban előttem álltál, úgy éreztem, végre képes vagyok megbocsátani neked. Már nem volt bennem düh és szemrehányás. Megértettem, hogy nem akartál bántani, egyszerűen ennyi tellett tőled akkor. Azért jöttél az életembe, hogy megtanuljak jobban hallgatni a megérzéseimre és elinduljak azon az úton, amelyen ma is járok.

Kezdőkép: Shutterstock