Még nem álltam készen az apaságra, de téged ez nem érdekelt...

Szeretem, hogy az összes holmim elfér két bőröndben, hogy bármikor hozhatok bármilyen döntést - nem vagyok semmilyen helyzetnek, tárgynak a rabja. Minimál üzemmódban működöm, ami az élettel szembeni elvárásokat illeti - épp csak azt látom, ami most van, és úgy tűnik, ezzel trendi vagyok. Vagy legalábbis ezt gondolom. Mindenesetre ez segít abban, hogy ne gyűjtsek félelmeket. És ne foglalkozzak semmivel, amihez nincs közöm.

Azt hittem, hogy ez soha nem fog megváltozni. Ha néha a szüleim megkérdezték, hogy mikor akarok végre megkomolyodni, mindig megvolt a válaszom: nem is lehetnék ennél komolyabb. Nem lépek át bizonyos határokat, nem hozok felelőtlen döntéseket, nem bántok senkit és semmit. Létezik ennél nagyobb komolyság?! Jól érzem magam a bőrömben, és nem szeretnék változtatni az életemen. Szerintem már ehhez a felismeréshez is komolyság kell. Még az is lehet, hogy tudatosság.

Csapdába csaltál

Aztán jött ez a lány. A lány, aki pár évvel idősebb volt nálam, bár ez akkor abban a buliban egyáltalán nem látszott. Mondjuk, utána sem. Úgy tűnt, épp úgy simul bele az életbe, mint én. Nincsenek nagy célok, világmegváltó tervek, nincsenek nagy elvárások - így csalódások sem. Az élet nem egy dráma, a karma nem valós fogalom, a fogamzásgátló tabletta pedig a barátunk, mert segít szabadon élnünk.

Nem lettünk szerelmesek, de mindig örömmel találkoztunk. Én nagyon élveztem, hogy

Hat hónap telt el így. Sok szempontból a felszínen maradtunk, mégis megérintettünk egymásban addig elrejtett dolgokat. Emlékeket, vágyakat, valamiféle jövőképet. Az őszintesége megkapó volt, bizalom költözött belém. Érdekes, hogy ez például hiányzott eddig. Ez persze némi aggodalomra is okot adott, ugyanis nem akartam többet, mint amit pillanatnyilag be tudtam fogadni. Heti két-három alkalom, hétvégén buli.

Egy reggel aztán izgatottan telefonált. Találkozzunk este, kérte, és ne menjünk sehova, beszélni szeretne velem. Az egész napom szorongással telt. Utáltam, hogy nyugtatgatni kell magam, mintha félnem kellene valamitől. Legfeljebb szakítani akar, ez lehet a legrosszabb, ami történhet - gondoltam. Magam is meglepődtem, hogy ez a gondolat egyszerre volt kiborító és megnyugtató.

Óvatosan csókolt meg, amikor találkoztunk. Észrevettem, hogy zavarban van. Szakítani akar, szinte teljesen biztosra vettem. Nem szólaltunk meg pár másodpercig - késleltettük az időt. Én már a válaszomat fogalmazgattam, ő nyilván azon gondolkodott, hogyan tudná kíméletesen elmondani, amit szeretne. De aztán belevágott, gyorsan és határozottan:

Annyira beleéltem magam a szakítós verzióba, hogy majdnem kicsúszott a számon az arra előkészített szöveg. Persze aztán egy hang sem jött ki a torkomon, szerintem sokkot kaptam. Sokkot, ami a következő percekben kiabálásban oldódott fel.

- Mi az, hogy gyerekünk lesz?! Nekem biztosan nem lesz gyerekem. Azt mondtad, szeded azt a kurva gyógyszert, most akkor mi van? Átvágtál, vagy mi a fasz?! Én nem akarok gyereket, soha nem is akartam. 26 éves vagyok. Normális vagy?!

Nem kérdezted, én mit akarok...

A hidegséget, ahogyan rám nézett, sohasem fogom elfelejteni.

- Én ezt a gyereket akarom. Elmúltam harminc. Lehet, hogy nem lesz többé ilyen lehetőségem. Nem érdekel, hogy te mit gondolsz. Ha nem akarsz részt venni az életében, akkor nem fogsz. Megszülöm magamnak. Nőj fel, vállalj felelősséget, aztán dönts, ahogy akarsz! Lehetsz apa, vagy maradhatsz a kis szórakozásaid és a célok nélküli életed fogságában. Azt hittem, hogy azért jelentek neked valamit. Azt hittem, hogy ami köztünk van, az több, de majd értesíts, hogy mit gondolsz erről!

Ezzel fogta magát, és otthagyott. A nő, aki fél éven keresztül úgy tett, mint aki úgy ért és úgy fogad el, ahogy senki más. A nő, aki azt mondta: fogamzásgátlót fog szedni, mert erre a világra soha nem szeretne gyereket szülni. A nő, aki azt mondta imádja, hogy nem tervezek, nem görcsölök, hogy nincsenek felesleges ragaszkodásaim. A nő, aki többször suttogta a fülembe, hogy maradjunk mindig ilyen szabadok.

A nő, aki most ellentmondást nem tűrően odavágta, hogy gyerekünk lesz. Aki eldöntötte, hogy én apa leszek. A nő, aki egyedül megírta a jövőmet.

Levente történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Nyirókép: Shutterstock