Az apósom folyton beleszól a gyereknevelési módszereimbe

Ő ugyanis gyakorlatilag mindenbe beleszól. Bár tényleg jó ember és a gyerekeinkkel is nagyon kedves, mégis tipikusan megtestesíti az örök pesszimista típust, akinek soha semmi nem jó és nem elég. Mindig mindenben a rosszat látja, és a világ történéseit is általában fordítva érzékeli. Szerinte mindenkivel mindig gond van, természetesen ő a tökéletes, neki semmiféle hibája nincsen. Ez a fajta magatartás pedig nemcsak a saját életére és közvetlen környezetére nyomja rá a bélyegét, hanem a családomra is.

Itt van például a napirend kérdése. Örök klasszikus a repertoárjában ez a téma, mert szerinte teljesen felesleges. És ennek a nézetének természetesen minden látogatása alkalmával hangot is ad, vagy egy-egy apróbb szurkálódás, vagy pedig órákig tartó litánia formájában. Én szeretem a gyerekeket meghatározott időben megfürdetni, és lefektetni, szerintem épp azért ilyen kiegyensúlyozottak, mert van egy napirend, amihez tartják magukat. Itt most nem félórás vagy egy-egy különleges alkalom során egy órás csúszásról beszélek, ami általában teljes mértékben belefér a napirendtől való eltérésbe, hanem a mindennapokról. Szerinte teljesen felesleges a gyereket minden nap majdnem azonos időben lefektetni, és ha ő még este nyolckor is nálunk van, ugyan miért kellene a gyerekeket már megfürdetni és vacsorát adni nekik, amikor ő itt van még?

Apósom szerint „poroszosan" nevelem a gyerekeket, mindent mindig betartok velük kapcsolatban, katonásan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ez természetesen egyáltalán nincs így, sőt, szerintem a kőbe vésett szabályoktól elég sok mindenben eltérek az átlagtól – természetesen nem rossz irányba.

A másik kedvenc témám az alváshoz kapcsolódik. Mivel egész közel lakunk egymáshoz, nyilvánvalóan nem töltjük ott az egész napunkat náluk minden alkalommal, amikor átmegyünk. Ha délután érkezünk, előbb alszanak az unokái itthon, ha pedig reggel indulunk hozzájuk, igyekszünk úgy hazaérni, hogy a délutáni altatásra itthon legyünk. Természetesen ezt is személyes sértésnek véli, és mindig beleszól a napjainkba, szintén valamilyen haszontalan gyereknevelési ötlettel. Úgy véli, a hétvége a gyerekeké, és semmi szükség arra, hogy egy-két óra szigorú alvással menjen el.

És hogy még egy példát említsek, a csokievés is hasonló ellentéteket vált ki köztünk, mint az alvástéma. Ha tehetné, folyamatosan édességgel tömné a gyerekeimet, mert úgy véli, azzal lehet a legjobban lekenyerezni őket. Amikor pedig a sokadik csokoládé után már szólok, hogy nem ehetnek többet, vérig van sértve, és általában olyan formában válaszol vissza, mellyel ellentétet akar szítani a gyerekek és köztem.

Egy szó, mint száz, a gyereknevelés mindig is érzékeny téma lesz a kapcsolatunkban. A férjem természetesen mindig mellettem áll, hiszen ugyanazokat a nézeteket képviseli, mint én. Sokszor próbálja jelezni az édesapjának, hogy nem feltétlen kell mindig mindenbe beleszólnia, de általában süket fülekre talál. A kapcsolatunk elején még próbáltam felvenni a harcot vele, és elmagyarázni neki, amit én gondolok, de mindig vita van a dolgokból, amit sorozatosan újrajátszunk egy-egy találkozó alkalmával. Ezek után már sokszor nincs kedvem vitázni, így csinálom mindig azt, amit jónak látok a gyerekeimmel kapcsolatban, és hagyom, hadd gondoljon, amit csak akar.

Nyitókép: Shutterstock