Nagy meglepetésemre azonban nemhogy egyből megtaláltuk a közös hangot, de még egy doboz almáspitét is a kezembe nyomtál útravalónak. Teljesen meghatódtam! Régóta szerettem volna már megírni ezt a levelet és elmondani mindent, ami kavarog bennem. Úgy tűnik, most jött el a pillanat, ám bevallom, nehéz elkezdeni, még frissek a sebek. A fiaddal való szakításban nem az a legrosszabb, hogy ezer darabra törtek az álmaim, hanem az, hogy csalódást okoztunk neked. És ez sokkal jobban megvisel, mint maga az elválás.
Milyen furcsa leírni: hiányzol. Mikor felidézlek magamban, nem az a tipikus kritizáló, házsártos anyós jut eszembe. És nem is a mártír anya prototípusa, aki feláldozza önmagát a család oltárán és csendben szenved. Te amolyan igazi tyúkanyó vagy, melegszívű, csupa szív asszony, és a nehézségek ellenére mérhetetlen életöröm sugárzik belőled.
Ezt én is éreztem, valahányszor találkoztunk. Mindig annyira optimista és bölcs voltál, egyszerűen imádtalak hallgatni. Kellemes nosztalgiával emlékszem vissza azokra a nyári napokra, amikor egy üveg bor mellett ültünk a teraszon. Órákon át beszélgettünk családról, összetartozásról, párkapcsolatokról, szinte repült velünk az idő.
Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy belekóstolhattam ebbe a légkörbe, és részese lehettem ennek a családnak. Úgy tekintettél rám, mint a saját lányodra, amiért hálás vagyok. Felsorolni sem tudnám, mi mindent tettél értem, például segítettél visszatalálni két nagy szenvedélyemhez, az íráshoz és a hegyekhez. Bátorságot adtál, hogy kiálljak magamért. Hogy elhiggyem, én is értékes lehetek.
Megmutattad, hogyan kell érett, felelősségteljes nőként viselkedni, így nagy szereped volt abban, hogy elhagytam a gyerekes dolgokat. Hálával tartozom azért is, hogy megszerettetted velem a magyar konyhát. Nagyon sokat és sokszor sütöttünk együtt, azóta is gyakran eszembe jutnak ezek az képsorok. (Most szorongatja a torkomat a sírás.)
A végére hagytam az egyik legfontosabbat, a fiadat. Köszönöm, hogy felnevelted, hogy igazi férfi vált belőle. Sajnos a sors úgy hozta, hogy elváltak útjaink, de sohasem felejtem el azt a rengeteg boldog napot, amit együtt éltünk át. A fiad az egyik legőszintébb és legbecsületesebb ember, akit valaha ismertem, és ez a te érdemed.
Köszönöm, hogy ilyen megértően fogadtad a hírt, hogy különköltözünk. Tudnod kell, hogy nem azért szakítottunk, mert nem szerettük egymást, csak egyszerűen hiányérzetünk volt, és rájöttünk: nagyon különbözőek vagyunk. Jobban belegondolva a nézeteltéréseink főleg ebből fakadtak, de erről egyikünk sem tehet, mi mindent megpróbáltunk. Nincs értelme a múlton keseregni, változtatni úgysem tudok rajta, inkább csak a szép emlékekre koncentrálok. És szívből örülök annak, hogy megismerhettelek benneteket. Remélem, egyszer legalább feleannyira jó anya leszek, mint te.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.