El merjem mondani az első randin, hogy nincs diplomám?

A legjobb barátnőm egyetemi csoporttársa volt, és azóta is nagyon jó barátok ezért Ági meghívta a születésnapjára.

Ági jogász, tökéletes eredményekkel diplomázott, és az egyetem vége óta sikert sikerre halmoz a szakmájában. A buliba szinte csak olyan embereket hívott meg, akik a budai értelmiség krémjéből származnak, és ők maguk is tehetős, okos, több diplomás emberek. Csak én voltam az egyedüli meghívott, akit nem az egyetemről vagy a munkahelyéről ismer, hanem abból a kis faluból, ahol felnőttünk.

Még középiskolába is együtt jártunk, de én a nehéz családi körülményeim miatt nem engedhettem meg magamnak azt, hogy egyetemre menjek. Érettségi után munkát kaptam a családi vállalkozásban, és őszintén szólva soha nem vágytam a nagyvárosi életre. Évek óta arról álmodozom, hogy saját tanyám legyen és egy igazi gazdaság élén állhassak. Ági egyetemi évei alatt ismerte meg a férjét Gábort, akihez tavaly ment feleségül. Óriási buli volt, nem titok, hogy nem csak a pasi de a teljes családjai is jogász, értelmiségi, gazdag de nagyon kedves emberek. Annak ellenére, hogy én vidéken maradtam ő pedig a fővárosba költözött minden, héten beszélünk, és tényleg a legjobb barátnői vagyunk egymásnak.

Fantasztikus volt a hangulat, és éppen az italos asztal előtt válogattam a finomabbnál finomabb koktélok közül, amikor odalépett mellém egy magas, jól öltözött és számomra tényleg tökéletesnek tűnő pasi, és megkérdezte, hogy mit iszom majd kezet nyújtott és bemutatkozott nekem. Földbe gyökerezett lábbal álltam ott és először nem akartam hinni a szememnek, hogy ez a férfi észrevett engem.

A délutánt és az este hátralévő részét egymás társaságában töltöttük, Ági néha huncut mosollyal kérdőn nézett rám, arról érdeklődve, hogy mi történik köztem és az ő jólfésült facér munkatársa között?
A végig beszélgetett és táncolt éjszaka után elkérte a telefonszámomat, de úriember módjára csak egy kézcsókkal köszönt el. Éreztem, hogy átjárja a testemet a remegés, kimegy a lábamból az erő és ha nem uralkodok magamon abban a szent pillanatban szerelmes leszek.

Másnap, amikor még csak a reggeli kávémat kortyolgattam megszólalt a telefonom, egy ismeretlen szám hívott, tudtam, hogy nem lehet senki más csak ő. Ő volt. Több mint egy órán át beszélgettünk, és megkérdezte, hogy másnap este lenne-e kedvem randizni vele? Természetesen volt, legszívesebben azonnal sikítva mondtam volna igent, de igyekeztem minél kisebb teret adni a rajongásomnak, és azt is titkolni akartam, hogy máris odavagyok érte. Megbeszéltük, hogy másnap este 6-kor egy hangulatos olasz étteremben találkozunk, és együtt vacsorázunk.

Már akkor a fejembe fészkelte magát egy kibírhatatlanul nyomasztó gondolat, amikor letettük a telefont. Ez pedig nem volt más, mint, hogy elég jó vagyok-e én ennek a gyönyörű, okos, intelligens és több diplomás fiúhoz? Én, aki csak egy vidéki lány vagyok, és nincsenek se diplomáim, se szexi hivatásom. Egyre rosszabbul éreztem magam, féltem, hogy ha elmondom, hogy én sokkal képzetlenebb vagyok, mint ő, nem-e lesz kellemetlen a számára egy olyan nővel mutatkozni, akinek nincs diplomája. Tudtam, hogy az ő társaságában és családjában nagyon fontos az iskolázottság.

Már a vacsora első felében felmerült az ominózus, „hol végeztél?" kérdés. Tudtam, hogy most egy lapra teszem fel ezt a szépen induló kapcsolatot, de nem hazudhatok neki. Őszintén elmondtam, hogy ki vagyok én, és hogy diplomák nélkül, de boldog életet élek. Abban a szakmában dolgozok, ahova mindig is vágytam, és ha az isten is úgy akarja, akkor hamarosan egy saját birtok, tulajdonosa leszek.

Lenézés és megvetés helyett őszinte elismerést és érdeklődést láttam a szemében. Éppen az ellenkezője történt, mint amire számítottam. A csodálatos első randit második követte, és ma az első találkozásunk után éppen egy évvel, megkérte a kezem.

Makra Lídia

Nyitókép: Shutterstock