Azért, mert elválnak útjaink, nem kell, hogy gyűlöljük egymást

Sokféle szakítást láttam már, sőt magam is megértem párat. Van, hogy egyszerűen kihűl a kapcsolat, vagy már nem köt össze minket semmi. Máskor annyira különböző irányba fejlődik a személyiségünk, hogy egy idő után nem értjük, miért vagyunk még mindig együtt. De akad, hogy a vágy hagy alább vagy valamilyen kibékíthetetlen ellentét üti fel a fejét a pár tagjai között.

Ha mindkét fél érzi, hogy a kapcsolat már nem az igazi, az óriási szerencse, mert ilyenkor nagy valószínűséggel közös megegyezéssel tudnak véget vetni a viszonynak. Annak ellenére, hogy ilyenkor a férfi és a nő is tudja, hogy ez lesz a legjobb megoldás, a szakítás ugyanúgy fájhat, hiszen egy életszakasz véget ér, s ez bizony sosem könnyű. Ekkor is érezhetünk gyászt, csalódottságot, sőt kudarcnak is felfoghatjuk a szakítást, mégis, ezekben az esetekben valahogy megmarad mind a felek, mind a kapcsolat méltósága.

A hisztérika

Az egyik barátnőmet megcsalta a párja. A vállamon sírta ki magát, hogy micsoda aljas gazember a férfi, s én teljes mértékben egyet is értettem vele. Tudom, a megcsalásra is sokan azt mondják, hogy csak akkor lép félre valaki, ha otthon hiányzik neki valami. Itt azonban úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Volt egyetértés, közös jövőkép, hetente többször szex, mégis félrekacsintott a pasi. Amikor pedig a barátnőm rákérdezett, hogy mégis miért, még csak meg sem tudta indokolni a dolgot. Na, erre varrjunk gombot...

Szóval ott zokogott a barátnőm minden nap a vállamon, míg az egyik este nem könnyes szemmel állított be hozzám, hanem hisztérikus vigyorral az arcán. Behívtam, leültettem, ám kis híján félrenyeltem a kitöltött bort, amikor elkezdte sorolni az aljasabbnál aljasabb ötleteket, amelyekkel bosszút akart állni a volt párján.

Például, hogy egyik este fog egy kést és kiszúrja a férfi kocsijának az összes kerekét. Vagy, hogy felmegy a lakásába - mert még nála van a kulcs – és amíg a másik dolgozik, szétveri az egészet. Összeszabdalja a ruháit vagy kiszórja őket az utcára. Mit mondjak, elállt a szavam, az ötletek hallatán...

Az őrült

De a férfiak sem jobbak. Egy másik barátnőmnek, miután szakított a párjával, kész rémálommá változott az élete. Az ex ugyanis annyira nem tudta elviselni a tényt, hogy valaki nem akar vele lenni, hogy tejesen kifordult magából. Eleinte kedvesen próbálta visszahódítani a „szerelmét" és romantikus gesztusokkal halmozta el. Virágot küldött és csokoládét, ám amikor a volt párja visszautasította a vacsorameghívást – mondván, hogy ő nem érzi úgy, hogy folytatni szeretné a kapcsolatot és hiú reményeket sem akar táplálni senkiben – a srác teljesen begőzölt.

Először nem akarta beengedni a lányt, amikor az elment az ott maradt dolgaiért. Majd amikor mégis beengedte, bezárta mögötte az ajtót és nem volt hajlandó kinyitni. Végül csak úgy engedte el a volt barátnőjét, hogy az kilátásba helyezte, hogy sikoltozni fog. Ám csak ekkor kezdődött az igazi bosszúhadjárat...

Ezt szerencsére sikerült megakadályozni, ám a telefonos, e-mailes zaklatások, gyűlölködő, megalázó nyilvános hozzászólások és privát üzenetek a közösségi média felületein még hetekig záporoztak a barátnőmre.

Tudom jól, szerelem és gyűlölet között ingadozik a határ, ám felfoghatatlan a számomra, hogy miképp lehetséges az, hogy míg egyik nap valaki még imádja a másikat, addig a következő nap már válogatott gusztustalanságokkal árasztja el.

Vajon az ilyen kapcsolat valóban a szerelemről szólt? Vagy csak az egóról? Értem én, a szakítás fáj és sokan dühösek miatta, de miért nem lehet belátni, ha valami nem működik – akár csak az egyik fél részéről? Nem mondom, hogy egy vállrándítással tovább kell lépni, de azt gondolom, ha valóban szeretünk/szerettünk valakit, akkor már csak az együtt eltöltött idő emlékére is tudnunk kell méltósággal elengedni a kezét.

Nyitókép: Shutterstock