A férfi egy sporttáskával jött a nő életébe, és 7 év után egy sporttáskával ment el. Nem épített vele otthont, és nem tervezett vele családot.
De forró, mély szerelmet adott neki, és vidám, szenvedélyes, boldog éveket. Álmokat és terveket. De csak ennyit, semmi kézzel foghatót. A fiatalok a húszas éveik elején jöttek össze, és aztán a húszas éveik végén szakítottak. Pedig a környezetük biztosra vette, hogy örökre együtt maradnak. Mert tényleg boldogok voltak. Az élet egy bizonyos szintjén legalábbis teljesen. Ismerős a történet?
A kapcsolatuk könnyeden indult, együtt voltak fiatalok, életerősek és kíváncsiak. Lett munkájuk, albérletük, közös kutyájuk. Igyekeztek megtalálni és megállni a helyüket az életben, de mindvégig meg akarták tartani magukban a gyermeki lét könnyedségét is. Féltő gonddal őrizték a lángot, azt a szerelmet, ahogy csak ilyen idős korban lehet szeretni. Amikor még nem sérült a szív, és nem óvatos az ember...
Bár már hívogatta őket a felnőtt élet: álmodoztak öreg éveikről, a gyermekeikről és unokáikról, de a tervezés szintjén megragadtak. Viszont imádtak együtt lenni és élvezni a felelősségmentes életük minden pillanatát.
De az évek alatt egyikük elkezdett felnőni. Nem olyan látványosan, de lépésről lépésre megváltozott az életszemlélete. Elkezdték foglalkoztatni a jövő dolgai. Hogyan teremtsék meg az anyagi hátteret ahhoz, hogy lehorgonyozhassanak, saját lakásuk lehessen, azzal a bizonyos extra fél szobával. Majd elkezdték frusztrálni ezek a gondolatok. Ahogy látta, hogy a baráti párok családdá alakultak, nem értette, hogy a saját kapcsolatuk fejlődése miért akadt el.
És ezek a ki nem mondott félelmek vitákat szültek. A másik gyermeki hozzáállása és az, hogy elzárkózott a kommunikációtól, nem segített abban, hogy megoldásokat találjanak. A pán péteri álmodozások világa fojtogatta a tettre kész felnőttet. Tenni akart már, nem csak tervezni.
Végül a szerelmesek elengedték egymást.
A gyermeklelkű még élni akart, és a saját ritmusában felnőni, a felnőttnek pedig már kihívások kellettek, és családot akart alapítani. Vége lett a szerelmi fesztiválszezonnak, a könnyed nyári szellővel az életükbe fiatalon beköszöntött, felemelő szerelemnek.
A férfi fogta a sporttáskát, és még egyszer reményteljesen visszanézett, hogy minden rendbe jön, és újra boldogok lesznek. A nő megértően bólogatott, és féltőn engedte el az egyszer az egész világot jelentő férfi kezét. Anyai féltést érzett, mert nem tudhatta, hogy a férfi képes lesz-e felnevelni önmagát.
De azt tudta, hogy neki tovább kell lépnie, mert nem elég már a játék, az álmok és a tervek. Tettek kellenek és eredmények, a maguk szörnyű racionalitásával. És csak remélte, hogy ezt a felnőtt életben egy szerelem hozza majd el.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
