Választania kellett: felelőtlen szerelem vagy biztos jövő?

De forró, mély szerelmet adott neki, és vidám, szenvedélyes, boldog éveket. Álmokat és terveket. De csak ennyit, semmi kézzel foghatót. A fiatalok a húszas éveik elején jöttek össze, és aztán a húszas éveik végén szakítottak. Pedig a környezetük biztosra vette, hogy örökre együtt maradnak. Mert tényleg boldogok voltak. Az élet egy bizonyos szintjén legalábbis teljesen. Ismerős a történet?

A kapcsolatuk könnyeden indult, együtt voltak fiatalok, életerősek és kíváncsiak. Lett munkájuk, albérletük, közös kutyájuk. Igyekeztek megtalálni és megállni a helyüket az életben, de mindvégig meg akarták tartani magukban a gyermeki lét könnyedségét is. Féltő gonddal őrizték a lángot, azt a szerelmet, ahogy csak ilyen idős korban lehet szeretni. Amikor még nem sérült a szív, és nem óvatos az ember...

De az évek alatt egyikük elkezdett felnőni. Nem olyan látványosan, de lépésről lépésre megváltozott az életszemlélete. Elkezdték foglalkoztatni a jövő dolgai. Hogyan teremtsék meg az anyagi hátteret ahhoz, hogy lehorgonyozhassanak, saját lakásuk lehessen, azzal a bizonyos extra fél szobával. Majd elkezdték frusztrálni ezek a gondolatok. Ahogy látta, hogy a baráti párok családdá alakultak, nem értette, hogy a saját kapcsolatuk fejlődése miért akadt el.

És ezek a ki nem mondott félelmek vitákat szültek. A másik gyermeki hozzáállása és az, hogy elzárkózott a kommunikációtól, nem segített abban, hogy megoldásokat találjanak. A pán péteri álmodozások világa fojtogatta a tettre kész felnőttet. Tenni akart már, nem csak tervezni.

A gyermeklelkű még élni akart, és a saját ritmusában felnőni, a felnőttnek pedig már kihívások kellettek, és családot akart alapítani. Vége lett a szerelmi fesztiválszezonnak, a könnyed nyári szellővel az életükbe fiatalon beköszöntött, felemelő szerelemnek.

A férfi fogta a sporttáskát, és még egyszer reményteljesen visszanézett, hogy minden rendbe jön, és újra boldogok lesznek. A nő megértően bólogatott, és féltőn engedte el az egyszer az egész világot jelentő férfi kezét. Anyai féltést érzett, mert nem tudhatta, hogy a férfi képes lesz-e felnevelni önmagát.

De azt tudta, hogy neki tovább kell lépnie, mert nem elég már a játék, az álmok és a tervek. Tettek kellenek és eredmények, a maguk szörnyű racionalitásával. És csak remélte, hogy ezt a felnőtt életben egy szerelem hozza majd el.

Nyitókép: Shutterstock