Ismét találkoztunk, de már semmi nem volt olyan, mint régen

Nemrég hallottam, hogy ha szakítás után két ember képes barátságot ápolni egymással, akkor vagy sosem voltak szerelmesek, vagy még mindig azok. Én és az exem tiszta szívből szerettük egymást, és hittünk abban, hogy a későbbiekben szeretettel és tisztelettel tudunk a másikhoz viszonyulni. Szerettem volna tartani a közös barátainkkal is a kapcsolatot. Bár a csapat főleg a volt párom gyerekkori barátaiból tevődött össze, de évekig együtt jöttünk-mentünk, így optimistán álltam a helyzethez.

A szakításunk után az első összejövetel egy születésnapi buli volt. Úgy lettem meghívva, hogy előre felkészítettek: Tamás is ott lesz. Számomra ez nem volt kardinális kérdés, mert nem miatta, hanem a társaság egészéért szerettem volna csatlakozni. Egy-két embernek furcsa volt, miért vagyok ott, de a legtöbben tiszta szívből örültek az érkezésemnek. Látszólag minden olyan volt, mint régen, leszámítva, hogy Tamás és én külön érkeztünk, és már a múltunkon kívül semmi közünk nem volt egymáshoz.

Először a kertben lévő barátokkal beszélgettem, majd bementem a házba, és hosszú idő után először találkoztunk Tamással. Köszöntünk, puszit adtunk a másik arcára, majd leültem mellé beszélgetni. Ahogy néztünk egymás szemébe, mérhetetlen fájdalom tükröződött a tekintetéből.

Mesélt a terveiről, a munkahely-váltásáról, és arról, milyen autót nézett ki magának, én pedig nagyon örültem a sikereinek. Ellenben, amikor én osztottam meg az élményeimet, úgy fogalmazott, hogy mindezt akkor is megtehettem volna, amikor még együtt voltunk. Sértettség lett úrrá rajta, de én nem akartam vele konfliktusba bonyolódni.

Visszamentem a kertbe, és minden barátunk arról faggatott, milyen volt a találkozás, és miről beszélgettünk. Nehezen tudtam bármit is mondani. Éreztem, hogy a szituáció hatással van rám, felzaklat, de igyekeztem mindvégig erős maradni. Később az egész csapat bevonult a házba, nem tudtuk elkerülni egymást, de az este végére felülkerekedtünk a kezdeti nehézségeken.

Tamás felajánlotta az este végén, hogy szívesen elvisz hazáig, hogy ne kelljen éjszaka taxiba ülnöm. Hazavitt, de a 15 perces kocsiút alatt eltörött a mécses. Ültünk egymás mellett, mélyen néztünk egymás szemébe. Nehéz volt. Ahogy néztük a másik arcát, megállt az idő, és nem tudtunk érdemben megszólalni. Végül kiszálltam az autóból az egykori közös otthonunk bejárata előtt. Nem tudtunk úgy tenni, mintha meg sem történt volt az együtt töltött négy év. Hosszasan öleltük egymást, sőt, Tamás meg akart csókolni, de én nem engedtem neki.

Nyitókép: Shutterstock