Anyám látomásában az úszómedence mélyére nyomtak gyerekként - másnap valóra vált minden

Édesanyám állítása szerint soha nem volt kifejezetten fogékony a spirituális tanokra fiatalabb korában, s általában a megmagyarázhatatlan női megérzések is elkerülték őt. Két lábbal állt a földön, mindig kötelességtudó, de az újdonságokra nyitott embernek tartotta magát.

Valószínűleg utóbbi tulajdonsága sarkallta arra, hogy nagyjából a születésem előtti időszakban elvégezzen egy agykontrolltanfolyamot, s legnagyobb örömére több sikerélménye is volt az alapok elsajátítását követően. Az egyiknek valószínűleg az életemet köszönhetem.

Két-hároméves lehettem, épp egy, a lakhelyünkhöz közel eső családias hangulatú strandon múlattuk az időt. Anyám egyik barátnője és az ő kisgyermeke is velünk tartott. A szülők általában hagytak minket, kicsiket „érvényesülni" és távolabbról nézték, ahogy játszunk, de anyu aznap kifejezetten éber volt és a medence partjáról követett folyamatosan.

Amikor kiderült, miért, abba a mai napig beleborzongok: előző este agykontrollozás közben látta, ahogy a víz alá merülök, majd a medence alján landolok.

Őt is sokkolta a dolog, de ez az egész vizualizáció hirtelen valóra vált: egy másik gyerek véletlenül rám ugrott, engem pedig elnyeltek a hullámok. Anyám lélekszakadva utánam vetette magát és a felszínre húzott. Azt mondta, meglepő módon meg sem ijedtem, teljesen nyugodtan ücsörögtem a medence alján, nézelődtem és nem is próbáltam felrugaszkodni. (Mióta az eszemet tudom, imádom a vizet, gyakran álmodom is, hogy bármiféle felszerelés nélkül tudok alatta lélegezni, tehát a gyermekekre jellemző félelemérzet-hiányra valószínűleg még ez is rátett egy lapáttal.)

Szerencsére semmi bajom nem történt, anyukám viszont nagyon megijedt és mikor már felnőtt fejjel beszélgettünk erről, azt mondta, az az eset is megerősítette abban, hogy jobban hallgasson a megérzéseire.

Bár úgy nőttem fel, hogy a spiritualitás, a paranormális jelenségek és hasonló dolgok létező dolgokként voltak kezelve a családban, nem lettem nagy szentfazék és inkább szkeptikusan állok az ilyesfajta témákhoz. Azon azonban mindig elámulok, hogy milyen véletlenekre képes az élet. Vajon mi lett volna, ha anyám nem „világosodik meg" és nem kezd el agykontrollozni még mielőtt én a világra jövök? Akkor is „megálmodta" volna ezt a balesetet vagy sem?

A húgomban alighanem tökéletesen kifejlődött a jövőbelátás képessége, ugyanis rengetegszer álmodott már olyasmiket, amik később valóra váltak. Ami engem illet, igyekszem visszafogni magam és az elemző énemet előtérbe engedni, amikor ilyesmikről esik szó társaságban, de bevallom őszintén, amikor olyasvalakivel találkozom, aki szintén pontosan tudja, hogy ezek a dolgok léteznek és gyökeresen képesek befolyásolni az életünket, azért nekem is megered a nyelvem.

Valaki szerint ezek a képességek fejleszthetőek sok meditációval, tiszta életmóddal, míg egyesek azt mondják, mindez semmit sem jelent: valaki vagy kiválasztott, vagy nem. Én úgy gondolom, hogy mindannyiunkban megvan a kiválasztott, aki, ha éberen és alázattal figyel, a legváratlanabb forrásokból kaphat egyértelmű útmutatásokat, melyek akár az életét is megmenthetik.

Nyitókép: Shutterstock