Levél egy régi szeretőhöz

Vagy csak azért, mert mostanra sem sikerült megemésztened: kikerültem a hatásod alól. A varázsod elszállt. A préda, aki annyi ideig csak a ragadozó, hipnotikus tekintetétől irányítva létezett, végre szabad. Boldog. És évek óta csupán egy elnéző mosollyal emlékszik vissza rád.

Egykor rám gyújtottad a világot. Mintha regényekből léptél volna ki: nemes, férfias gesztusokkal, szigorral, amit gyengéd figyelmesség fűszerezett. Naponta találkoztunk - ha akartalak sem tudtalak volna elkerülni. Rajongtam érted. Először, mint emberért. Később, mint barátért. Egy évbe telt, míg legalább magamnak bevallottam, hogy szerelmes lettem beléd.

Mindig úgy gondoltam, hogy egy családos ember számomra tabu, bár te egyre félreérthetetlenebb jeleket küldtél felém. Azonban rajongásom megtört egy kis időre, amikor megtudtam, egyetlen hibád az, hogy "nem bírsz a véreddel"... Szereted a feleséged, mondtad, de sosem tudtál ellenállni a nőknek. A vadászatnak.

Utólag tudom: kihívás voltam. A lány, akinek ismerted tántoríthatatlannak hitt elveit. Végre valóban vadásznod kellett, hónapokig, évekig, bevetve minden fortélyt, valós vagy megjátszott érzelmet. A végén már nem bírtam létezni. Mint egy alattomos betegség, úgy etted magad belém. Véletlennek álcázott érintésekkel. Gyengéd törődéssel. A titkos nőcskékről szóló történetek elmaradtak. Leküzdhetetlen érzelmekről beszéltél "valaki" iránt, akinek nem mered a nevét kimondani.

Egy nap mohó dühvel megcsókoltál. Nekem pedig nem volt elég erőm, hogy ellökjelek. Szeretők lettünk, mert képtelen voltam tovább szenvedni a hiányodtól. Sosem akartalak azonban "elvenni" az otthoni kedvestől. Oda tartoztál. Szeretett, és szeretted. Kettőnk gyengesége nem lehetett ok arra, hogy egy ártatlant eltapossunk.

Hitted is, nem is. Örültél, és dühöngtél egyben. Próbálgattad rajtam a fogad, hogy színt valljak, de bármennyire fájt, jól játszottam a szerepem. Egyszer gyengültem csak el, és mondtam ki: szeretlek. Ekkor kioktattál, hogy szerelmes viszonyba nem bonyolódsz, túl veszélyes. Utólag tudom, nemcsak egymásnak, magunknak is hazudtunk. Te is szerelmes voltál belém. De úgy akartunk játszani a tűzzel, hogy közben jéghidegek maradunk.

Egy évet engedtem magamnak belőled. Tudtam: többet nem bírnék. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy kilépjek. Mentettem magam, mint egy fuldokló: a lelkemet, az önbecsülésemet, az életemet. Miután szakítottunk, hónapokig nem tudtam mosolyogni. Az idő azonban engem igazolt. Nálad azóta is a jól ismert kettősség dominál - nem tudtál lemondani a vadászatról. Én viszont megtaláltam a férfit, akit valóban nekem rendelt a sors.

Azt kívánom, kedves: találd meg a nyugalmad, szívedben és szenvedélyedben egyaránt! Tanuld meg jól szeretni a nőt, aki évek óta türelemmel vár otthon! Mert ne feledd, egyszer a legszerelmesebb asszony is összeszedi az erejét! Vesz egy nagy levegőt, és szabaddá teszi magát. Akkor pedig sok szék közül a földre esel - és lehet, hogy ott is maradsz. Örökre.

Nyitókép: Shutterstock