szerelem kibeszélő párkapcsolat szerelmi háromszög hazugság
Nagyjából három éve ismerkedtem meg Tamással egy tánciskolában – lehengerlő férfi volt, nagyon erős karizmával, csak egy gond volt, valami taszított benne, de nagyon.

Az ismerkedés elején azt mondta nekem, hogy legyünk inkább barátok, mert ő egy idő után úgyis minden barátnőjét elhagyja. Én örültem ennek a javaslatnak, mivel nagyon jól éreztem magam vele, de szexuálisan egyáltalán nem vonzódtam hozzá. Őszintén szólva, én azért mindig szkeptikus vagyok a férfi-női barátságokkal kapcsolatban és neki sem hittem el valójában, hogy csak barátkozni akar. Rendszeresen keresett, egész napokat töltöttünk együtt és többször szóba került, hogy mi lenne, ha nem csak barátok lennénk. Én többször elképzeltem, milyen lenne, ha hozzám érne, megcsókolna , de a belső hang mindig csak azt mondta, hogy „NE!".

Azért Tamást sem kellett félteni, csajozott ő a mi kis „barátságunk" alatt is és ezeket el is mesélte nekem. Nyilván ezzel is éreztette, hogy ő milyen fasza csávó és mit veszítek, ha nem választom őt.

A történet akkor bonyolódott, amikor egy barátnőmet, Beát elhívtam magammal táncolni és bemutattam Tamásnak. Rögtön egy hullámhosszra kerültek, amikor vele beszélgetett, engem rögtön ignorált. Ez persze nagyon zavart, egyrészt mert Beának öntöttem ki a szívemet vele kapcsolatban minden nap, másrészt pedig közel kerültem érzelmileg Tamáshoz, csak nem tudtam még eldönteni, mi legyen. Az élet aztán eldöntötte. Tamás a hátam mögött felhívta Beát, aki viszonozta a közeledését és hamarosan egy pár lettek.

Igazi hidegzuhany volt ez nekem, csalódtam a barátnőmben, hogy nem volt őszinte hozzám és csalódtam Tamásban, hogy ilyen gyorsan lemondott rólunk. Egyszerre két „barátot" veszítettem el egy pillanat alatt, a kis hármasunkból én maradtam egyedül. Beával még beszéltem egyszer, de Tamás teljesen eltűnt, látszott, mennyire volt valós a „barátságunk".

Forrás: Shutterstock

Teltek-múltak a hónapok, lassan túltettem magam a csalódáson, míg egyszer csak Tamás rám írt, hogy szakított Beával és velem mi újság. Rá nem sokkal aztán Bea is megkeresett és megbeszéltük, hogy találkozunk. Voltak még bennem rossz érzések vele kapcsolatban, de úgy éreztem, annyit mindenképpen megérdemel a kapcsolatunk, hogy tisztázzuk a történteket. Bea elmesélte, hogy Tamás egyik napról a másikra szakított vele. Kiderült, hogy egy agresszív, nárcisztikus férfi, aki folyamatosan manipulálta őt. Pénzt is kért tőle, nem is keveset, amit azóta se adott vissza neki. Amikor ezt meghallottam, megkönnyebbültem, hogy annak idején így alakult Tamással. Mindig is vonzottam a nárcisztikus férfiakat és nem hiányzott még egy ilyen csalódás az életemből.

De a történet itt még nem ér véget. Beával elsodort minket az élet egymástól és nem beszéltünk 2 évig, míg rám nem írt valamelyik nap, hogy mi újság velem. Szó szót követett és én felvetettem, hogy találkozzunk. Így is lett és pár bevezető mondat után rögtön ráterelődött a szó Tamásra. Bea elmesélte, hogy Tamás azóta se adta vissza a pénzét, ő pedig nyomozni kezdett utána. Több emberrel is beszélt és kiderült, hogy sok embernek tartozik, főleg nőknek, akiknek szerelmet ígért, majd lelépett, amikor megkapta, amit akart. Hazudik a végzettségéről, munkájáról, életéről. Abból él, hogy másoktól kér kölcsön, amit aztán sosem ad vissza. Akkor értettem meg, miért mondta azt nekem három éve, hogy ő hagy el mindenkit. Valójában soha nem akart közel kerülni érzelmileg senkihez, hisz az elrontaná a játékát.

Teljesen lesokkolt ez a hír. Tamás annyira jól hazudott, hogy soha egy pillanatra nem merült fel bennem, hogy egy csaló. Annyira profin csinálta, annyira azonosult a szerepével, hogy az embernek eszébe sem jutott megkérdőjelezni. Aztán arra gondoltam, hogy Bea és az Élet megmentett engem ettől az embertől. Bár akkoriban nagyon rosszul éltem meg, hogy ők ketten összejöttek a hátam mögött és elveszítettem őket egy pillanat alatt, utólag hálás vagyok, mert ez a legjobb, ami történhetett velem. Sokszor csak utólag értjük meg a miérteket és sokszor csak utólag jövünk rá, hogy az élet nem büntetett minket, hanem megkímélt egy még nagyobb pofára eséstől.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.