A testdonorok kiléte titok, ahogy a haláluk körülményei is - megnéztük a Body Worlds kiállítást

Bár nagy eséllyel nem én vagyok a "legerősebb idegzetű" anyuka a bolygón, ha a gyerek így akar anatómiai ismereteket szerezni, akkor menjünk, még mindig jobb, mint a másik opció, amit a tanárnő felvetett: ő ugyanis az egyetemen boncolásokon tanulmányozta az embert...

Amit a kiállítás hátteréről tudni kell, hogy a testdonorok kiléte titok, ahogy a haláluk körülményei is, viszont mindannyian maguk ajánlották fel a testüket a tudomány számára, az ismeretterjesztés érdekében.

Az eljárás nagyon érdekes, négy lépésből áll, ezek: 1. fixálás, 2. dehidrálás, 3. impregnáció, 4. keményítés. Tudom, ez így nem sokat mond, de itt és most nem fogom - nem is tudnám - részletesen leírni, mi mindenen mennek át a kiállított testek, mire az üvegfalak mögé kerülnek, ám akit érdekel, az a SOTE oldalán bővebben is olvashat róla.

Kicsit aggódva indultam útnak, de úgy tűnt, sem a két gyerek, sem a férjem nem osztozik a félelmeimben, de az ő gyomruk és idegeik is sokkal erősebbek, mint az enyémek, szóval ebben nincs semmi meglepő. Én a fotókon látottak miatt attól tartottam, hogy ha nem ájulok el, akkor hányni fogok, és bár az első néhány "kifordított" test látványa kicsit elborzasztott, megszoktam. Más választásom nem is lett volna, mivel ez az 1200 négyzetméter erről szól, így a legokosabb, ha ezt tudomásul veszi és elfogadja az ember, és akkor onnantól rácsodálkozás, csodálat, aha-élmény hegyek és okosodás vár rá, na meg a fogadalmak, melyeket sűrűn tesz majd, de erről később.

A Body Worlds ugyanis nem a riogatásról szól, sőt, a legtöbb kiállított test és szerv egészséges, és azt mutatja meg, hogyan vagyunk összerakva, szöveges és videós magyarázatokat ad a működésre, összefüggésekre, megmutatja, hogy milyen izmokat használ sportolás közben például a kapus, a korcsolyázó, a magasugró, vagy életmentés közben a tűzoltó. Minden egyes idegszálunk, hajszálerünk, mirigyünk és egyebünk elénk tárult, és mi csak ámultunk és bámultunk, hogy "ki rakta ezt ilyen precízen össze?" És itt nem a kiállításra, hanem magára az emberi szervezetre gondoltunk.

Döbbenetről döbbenetre haladtunk, hiszen ki gondolta volna, hogy ekkora potenciál van a saját testében, hogy jóval többre képes, mint amennyit a közönséges földi halandó aggodalmai mellett megmutathat - mert nem kell ám annyira kímélni, legalábbis ami a mozgást illeti, csak arra kell ügyelni, hogy okosan feszegesse az ember a saját (test)határait.

A testem, az énem - ezzel a mottóval indít a kiállítás, és menet közben rájövünk, hogy ez nem csupán egy szólam. Az emberi szervezet egy önálló univerzum, melyben minden épp ott van, ahol lennie kell, melyben minden mindennel összefüg, és amelyet odafigyeléssel épp olyan könnyű karbantartani, mint amennyire túlkapásokkal, elhanyagolással tönkretenni.

És itt jönnek a fogadalmak. Mert amikor már éppen elaléltunk, micsoda csoda birtokában vagyunk, megmutatták nekünk azt is, hogy a mai modern életmódunk mellett milyen könnyű tönkretenni ezt a "precíziós műszert", amit a testünknek hívunk. A szerveink működése mellett láthattuk, milyen, amikor hiba csúszik a működésbe, mert megbetegszünk, láthattuk, hogyan lát neki a szervezetünk önmaga gyógyításának, ahogy azt is, mi történik egy-egy szervvel, ha sem maga, sem az orvostudmány nem képes "megjavítani", meggyógyítani.

Kaptunk segítséget is, nemcsak tanács formájában - azzal tele a padlás -, hanem példákkal, mint hogy milyen az élet Okinawán, mit csinálnak, hogyan étkeznek a köztudottan legtovább élő szigetlakók, de megtudhattuk azt is, hogy melyik élelmiszer milyen hatással van a szerveinkre, mit tehetünk magas vérnyomás, vércukor és a többi, sajnos ma már szinte népbetegséggé vált kór ellen. Aki pedig dohányzik, iszik, vagy más függőséggel küzd, ezen a tárlaton egész biztosan kap egy nagyobb lökést ahhoz, hogy felhagyjon vele: szó szerint szembe kell néznie szenvedélybetegsége következményeivel, a beteg szervekkel, melyek az egészségeshez képest borzalmas látványt nyújtanak.

Mindemellett rengeteg érdkességet is megtudtunk, például arról, hogy néz ki egy csípőprotézis, hogyan kapcsolódik a csontokhoz, hogyan működik, és láthattunk egyéb implantátumokat is, melyeket egész biztosan nem szeretnék "viselni", úgyhogy itt is bevillant, hogy össze kell kapnom magamat.

A várandósság, magzati lét sem maradt ki a Body Worldsből: megrázó látványt nyújtanak a néhány hetes, hónapos magzatok, akik azt hivatottak megmutatni, hogyan fejlődik ki az ember. A szülés-születés technikai nehézségeit is láthattuk, ami nekem nem okozott ugyan meglepetést, de a lányom, aki elméletben ugyan ismerte, mi megy végbe az anya szervezetében, kissé megdöbbent pl. azon, hogy mennyit kell egymástól távolodnia a medencecsontoknak ahhoz, hogy a baba kiférjen.

Mindannyian tanultunk biológiát, van, aki alap, van aki középszinten és nyilván vannak néhányan, akik a többségnél jóval magasabb színvonalon is beleásták magukat a működésünkbe, enne ellenére még őket is érhetik meglepetések - gondolom. Minket, közönséges földi halandókat egszen biztosan. Mert van, amit tankönyvből is meg lehet tanulni, de mégis csak jobb, ha a saját szemünkkel is látjuk, ha van rá lehetőségünk. A lányom és a fiam rengeteget tanult a kiállításból, és bevallom, nekem is sok minden új volt, pedig 48 év alatt sok mindent láttam, hallottam és tanultam magamról.

Ugyan a kiállítás már továbbutazott Magyarországról, de két év múlva újra látható lesz hazánkban is. Menjetek, tanuljatok, okuljatok és változtassatok. A legkisebb is számít, szokták mondani, és én hiszek ebben, ezért ülőmunkát végzőként azóta minden ledolgozott óta után tempósan sétálok 10 percet és ki nem hagynám a napi jógát. Növeltem a friss zöldségfogyasztásomat, csökkentettem az állati fehérjebevitelemet. Bízom benne, hogy ezzel - és ki tudja, még a jövőben mi mindennel - sikerül elkerülnöm a mindenféle protéziseket és a változókorral érkező betegségeket is.

Mert, ahogy a kiállítás elején olvashatjuk:

Nyitókép: Shutterstock