Kedves apuka és a tanító néni...

– Természetesen, amelyik hasonlít az igazira! – feleli a nő.

– Elég rosszul hallak! Borzasztó nagy a háttérzaj.

– Játszótéren vagyunk.

– Ja, értem! – mondja a férfi szórakozottan. – Azta! Van rücskös is.

– Nem kell. Legyen sima, az sokkal élethűbb. Ritka a rücskös...

– Oké, jogos! Jé, van átlátszó is.

– Annak semmi értelme! Legyen piros!

– Piros? – rökönyödik meg a férfi. – Hát jó... És mekkora kell?

– Hogyhogy mekkora? Normál méretű.

– Normál... – tépelődik a férfi... – Olyan két-három centi átmérőjű?

– Dehogyis! Az kicsi! – vágja rá azonnal a nő jó hangosan, hogy túlkiabálja a gyerekzsivajt és az autók hangját. – Inkább olyan öt-hat centi átmérőjű!

– Normál... Hát ez elég sértő! – szűri a szavakat a foga között a férfi.

– Micsoda? Olyan hangzavar van, hogy nagyon rosszul hallom, amit...

– Semmi! – vágja rá duzzogva a férfi. – Akkor ez megvan. Megyek a jelmezekhez.

– Oké.

– Van bársony, selyem, vagy lakkbőr.

– Lakkbőr? Atyaég! Mit ki nem találnak! Szóba sem jöhet! A bársony meg túl meleg. A selyem sem az igazi. Pamut nincs?

Kis csend hallatszik a vonal végén, majd távolról beszédfoszlányok, aztán újra a férfi szólal meg:

– Nem. Pamut nincs.

– Hát akkor legyen bársony. Kötény is van hozzá?

– Persze! – hallatszik a férfi hangján, hogy vigyorog. – Lehet olyan a ruhácska, ami ki van vágva a mellbimbó résznél?

– Úristen! Mégis miről beszél, kedves apuka?

– Apuka? Mi van? Kivel beszélek?

– Hogyhogy kivel? Ön hívott! Melinda vagyok, Vivike tanító nénije. Nem a hófehérke jelmez miatt hívott a jövő heti farsangra? Azt hittem, az almával kezdtünk...

Bucsi Mariann novellája

Nyitókép: Shutterstock