Bárcsak úgy szeretnél, mint a testvéremet

"Beléptem az ajtón. Anyám kikiáltott a nappaliból: - Te vagy az, drágám? - Nem, csak én vagyok az, anya. Ekkor döbbentem rá, mennyivel jobban szereti anyám a nővéremet, akit mindig "drágámnak" hív, míg engem csak a keresztnevemen..." - Ez a pár mondat is elég volt, hogy a torka elszoruljon, és férfi létére a könnyeivel küszködjön.

Összeszedte magát, kifizette a könyvet, és bepattant az autóba. Nagy volt a kísértés, hogy azonnal olvasni kezdjen, de tudta, hogy még be kell vásárolnia, és nincs sok ideje. A könyvet maga mögé hajította - pont úgy, mint az elmúlt évtizedekben minden ócska fájdalmat, csalódást és dühöt, amit akkor érzett, amikor a testvérét becézték a szülei. Gábor mindig csak "Gabika drága" volt nekik - pont, mint ahogyan ezt a könyvben olvasta az imént, míg őt mindig csak felnőttesen, keményen szólították: Péter.

Nemrég, a válás után kezdett el terapeutához járni. A szakember hónapok óta önteti ki vele hol artikulálatlanul, hol jól megfogalmazottan mindazt, amit egész életében érzett: ő kevésbé kellett, nem felelt meg sem az apjának, sem az anyjának. A családi fotókat együtt elemezték: nem, nem paranoia, ha úgy látja, hogy ő minden fényképen kirekesztett, vagy egyszerűen nem is szerepel rajta.

Gabika nemrég kiköltözött Ausztriába, szép sikereket ér el a cégnél, tele van tettvággyal, és ráadásul most szerelmes is. A terapeuta szerint jó lenne vele átbeszélni a... de mit is? Az érzéseit, a dühét, a sekélyes kapcsolatukat? Nem, erre most nem tudja rászánni magát.

Közben megérkezett a bevásárlóközpontba, ahol szokatlanul gyorsan végzett. A tele szatyrokat bepakolta az autóba - észre sem véve, hogy a könyv a cuccok alá szorult, és még a dugó előtt haza is ért. "Hazaértem" - mondta magában, pedig tudta, hogy ez sosem volt az ő otthona.

Becsengetett, hiszen kulcsot csak Gabikának adtak. Mire az anyja kicsoszogott, már vágta a tenyerét a szatyrok füle. A kis öregasszony visszabotorkált a nappaliba, ahol az apja ült hetek óta mozdulatlanul. Az agyvérzés tett róla, hogy már soha ne tudják végigbeszélni a titkok titkát: Péter életének drámáját.

"Hoztam neked szardíniát, apa! A kedvencedet" - mondta bele az üveges tekintetbe, de választ ugyanúgy nem kapott, mint ahogy eddig sem - soha.

Kalla Tímea novellája

Nyitókép: Shutterstock