Nyílt levél az irigyeimhez: ha fele annyit foglalkoznál magaddal, mint velem, nem itt tartanál!

"Irigyeim, de sokan vagytok, mint a kutyák, úgy ugattok" - énekelték többen is az elmúlt években. Nos, az irigység nehéz téma, pláne, hogy egy természetes emberi tulajdonság. De, amikor irigykedünk, végig gondoljuk, mégis milyen áron érte el a másik azt, amit, vagy csak a végkifejletre vágyunk? 

Az irigység olyan parazita, ami a szívből kiszívja az életörömöt, és tökéletesen táplálja a gúnyt, a gonoszságot és a rosszindulatot. Gyerekkorunktól kezdve azt halljuk, hogy ne foglalkozzunk az irigyekkel, vagy ha így ismerősebben hangzik, "Irigy kutya bújj a lyukba, onnan meg a vécélukba!"

Csak aztán- ahogy cseperedünk, időről időre mindig szembetaláljuk magunkat az irigységgel, és azokkal az emberekkel, akiket ez a tulajdonság tart életben. Mert ugye normális esetben, egy fiktív világban mindenki magával foglalkozik, és még ha irigykedik is - ami egyébként egy bizonyos szintig teljesen normális reakció - nem társul mellé rosszindulat vagy gonoszság. Csakhogy a világ nem ilyen.

Az én elméletem az irigységről

Az irigység szerintem egy zseniális motivációs hajtóerő lehet, ami által még kitartóbb lehetsz. Engem mindig is motivált az, ha valakin azt láttam, a sok munka miatt előrébb jut - legyen az anyagi vagy munkahelyi. De nem fogok hazudni, amikor a legjobb barátnőmnek megkérte a kezét a pasija két év után, míg az én drága szerelmem még 7 év után sem, piszkosul irigy voltam. Ugyanakkor nem azt éreztem, hogy tőle sajnálom a boldogságot, és nem kívántam neki semmi rosszat, csak szívesen lettem volna a helyében. Azt hiszem, ez a kulcs: érdemes különbséget tenni irigység és irigység között.

Ugyanez a helyzet akkor, amikor látok egy csinos, dekoratív, vékony anyukát, majd magamra nézek, és csak a széles combjaimat látom, pedig nem mondható el, hogy nem teszek azért, hogy jobb legyek. Ahelyett viszont, hogy azt mondanám "De jól néz ki ez a nő, biztos egy hülye p*csa, akinek semmi más dolga nincs, csak edzeni, hogy így nézzen ki", arra gondolok, milyen jó lenne több időt szánni a sportra, kihozni magamból a maximumot, bár a hülye p*csát lehet halkan elmormolom, csak a miheztartás végett...

Forrás: Shutterstock

Szerintem az irigység mindig akkor és ott bukkan fel az életünkben, amikor és ahol elakadtunk.

Most pedig jöjjön a csúf valóság az én elméletemmel szemben, mert a legtöbb ember sajnos nem úgy gondolkodik erről, ahogy én...

Irigyelsz, de csak a jó kellene? Mesélj még...

Kamaszként volt egy kedvenc idézetem, amit a mai napig sokszor emlegetek: "Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat". Nos, azt gondolom - így pár hónappal a 30. születésnapom előtt -, hogy ebben a mondatban minden benne van, a bibi csak az, hogy az embereknek nem kell a cipőd, rögtön az út végén akarnak lenni, és beleülni a tutiba.

Erre akkor jöttem rá, amikor vállalkozó lettem, és rádöbbentem, hogy a helyi kisvállalkozók mennyire gyűlölnek. Igaz, nem ismernek, nem tudnak rólam semmit, de mit láttak? Egy 24 éves, cserfes, mosolygós, ambiciózus lányt, aki nagyot álmodott, csinált valamit, ami még előtte sosem volt a környéken, és a falu Döbrögi urai fellázadtak. Az sem tetszett nekik, hogy szeretnek a vendégek, visszajárnak hozzánk, de nem csak ők, a vendégek közül is kaptam a ferde tekinteteket, mintha csak azt mondták volna "Na, ennek az ostoba libának anyuci meg apuci a segge alá tette a vállalkozást, és most azt hiszi, hogy ő valaki."

Istenem, bárcsak így lett volna, mert se nem tették alá (bár ezt nem annyira bánom) se nem hiszem a mai napig, hogy több vagyok bárkinél. Négy év elteltével már tudom, hogy baromi büszke lehetek magamra, és a sikereim nagy részét magamnak köszönhetem, na meg a háttérországomnak, a családomnak és a barátaimnak, akik nélkül fabatkát sem érne az egész.

Szóval, drága irigyeim... Most hozzátok szólok! Az a fajta ember vagyok, aki akkor is feláll, ha ellökik, ha kirúgják a lábát, eltörik a bokáját, mert így neveltek, és megedzett az élet. A vállalkozásom indításához rengeteg bátorság kellett, kiléptem a komfortzónámból, mind emberileg, mind anyagilag, és belevágtam az ismeretlenbe. Irigykedés helyett azt tanácsolom, tegyetek így ti is, ha unjátok a szar életeteket!

Irigyled a külsőmet, az életemet, a vállalkozásomat, a munkámat? Tök jó. Mit látsz belőlem? Vagy semmit, vagy a felszínt, mert a közösségi oldalamon olyan ritkák a posztok, mint a fehér holló. Te csak azt látod, amit látni akarsz, mert elvakít az irigység. Megpróbálsz rossz színben feltüntetni? Vagy a vállalkozásomról "konkurenciaként" beszélsz úgy, hogy közöm sincs a profilodhoz? Nincs ezzel gond, de légyszi ne úgy próbálj profitot termelni magadnak, hogy rólam, rólunk beszélsz. Gyere, járd végig az utamat, éld meg a rosszat is, ne csak a jót, vagy ha szeretnéd, elmesélem, mennyi tragédián mentem keresztül az elmúlt két évben. Ja, hogy zavar, hogy ezek ellenére is mosolygok? Engem úgy neveltek, hogy ne hagyjam magam, és ha kell, százszor is álljak fel. Na meg ahelyett, hogy másokkal foglalkozzak, csak a saját életemet építgetem, talán ez a titkom. 

Müller Péter soraival zárom a levelemet, amit most, hogy megírtam, sokkal jobban érzem magam. 

"Amikor irigyelsz valakit, sohasem az egész életét irigyled, csupán néhány kedvező részletét. Megrettennél, ha az egész életedet el kéne cserélni vele."

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek