Pénzéhes ribi vagyok? Nem, csak végiggüriztem az eddigi életemet!

A zebránál állok sok gyalogossal együtt és arra várok, hogy végre zöldre váltson a lámpa. Mellettem két, velem nagyjából egykorú nő álldogál. Ahogy robog a forgalom megtorpan előttünk keresztben egy közép-felsőkategóriás autó, majd néhány másodpercnyi vesztegelés után tovasuhan. A volánnál egy napszemüveges, attraktív, szőke ül, s ahogy rálép a gázra, hogy haladjon tovább, az egyik mellettem álló nő a barátnőjéhez fordul:

A másik felnevet és lelkesen helyesel.

Ha elértél valamit, csakis ribi lehetsz?

Én szégyenkeztem helyettük. Azt, hogy a férfiak hajlamosak sok esetben lealacsonyítóan beszélni a nőkről, már-már megszokhattuk. Van az a réteg, akik ezt természetesnek vagy egyenesen viccesnek tartják. Ahogyan azt is, hogy egy nő keressen kevesebbet, mint az erősebbik nem tagjai, hiába ugyanolyan kvalitású – vagy jobb -, mint a férfi kolléga. De, hogy a nők így nyilatkoznak egymásról – ez szégyen!

Persze, nem vagyok álszent, igenis vannak olyan nők – és férfiak is! –, akik testi adottságaikat kihasználva érvényesülnek – legyen szó egy munkáról vagy akár egy kedvező házasságról –, de talán nem kéne minden nőt egy kalap alá venni. Hiszen, ha így teszünk, akkor azzal azt üzenjük, hogy a nők valójába a saját erejükből, a saját eszüknek és tehetségüknek köszönhetően nem vihetik sokra. Tényleg ezt a képet szeretnénk mutatni a következő generációnak, a saját lányainknak? Én biztosan nem.

És ne mondja senki, hogy biztosan azért sikerült nekik, mert volt rá lehetőségük. Valamilyen lehetősége mindenkinek akad, csak tudnia kell élni azzal.

A lehetőség szinte mindenkinek adott

A többségnek – főleg, akik szeretnek hasonló megjegyzéseket tenni, mint ez a két nő a zebránál – megvan a lehetősége, hogy sikeressé váljon és elérje a céljait. A többség nem egy nyomortelepen született, ahonnan valóban nehéz kitörni. A többség járhatott iskolába, a többségnek megadatott, hogy tanuljon, képezze magát és ezáltal megnyíljon előtte a sikeres jövő. Persze a sikert mindenki másban méri. Nem mindenkinek az a siker, ha milliókat keres!

Néztem a két nőt, akiknek valószínűleg szintén nem lehetett okuk panaszra. Csinosan voltak felöltözve, s bár lehet, hogy a karjukon lógó táska nem került nyolcvanezerbe, csak tízbe, nem úgy festettek, mint akik a hónap végén nem tudnak venni egy kiló kenyeret. Mégis keserűséget éreztek egy másik, sikeresebb nőt látva, nem pedig elismerést. Pedig

Mondjuk, amikor a középiskolában a tanulás helyett a bulizást választották és így leromlottak a jegyeik, ennek következtében pedig nem tudtak jó egyetemre menni. Vagy amikor örököltek a nagymamától egy nem túl nagy összeget, ám ahelyett, hogy félretettek volna például egy lakás önrészéhez vagy befektették volna, inkább elfesztiválozták és haszontalan holmikat vásároltak rajta. Vagy amikor sosem tettek félre tudatosan a fizetésükből, nem dolgoztak, csak annyit, amennyit muszáj volt a megélhetéshez és többre értékeltek egy áttáncolt éjszakát, mint egy tanfolyamot, amely megnyitja az utat egy új karrierlehetőséghez.

De lehetne itt a végtelenségig sorolni a tévutakat és a rossz döntéseket. Mindannyiunknak van ilyen. Még a sikeres embereknek is. Még annak a szőkének is a felső-középkategóriás autóban, aki simán lehet, hogy nem a hátán fekve szolgálta meg azt a kocsit, hanem rengeteg lemondás és kemény munka gyümölcseként teremtette meg magának.

Nyitókép: Shutterstock