Nem teheted attól függővé a boldogságod, hogy épp van-e párkapcsolatod

Az egész eddigi életem szinte arról szólt, hogy hajkurásztam a nagybetűs férfit, az igazi szerelmet. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, szinte ez adott értelmet az életemnek, miközben rengeteg energiát is elvett tőlem. Ma már úgy gondolom, nem szabad függővé tenném a boldogságomat attól, van-e épp valaki az életemben.

Van egy nagyon jó barátnőm, aki nagyon vágyik egy saját gyermekre. Ő írta nekem valamelyik nap, hogy ameddig nem jön össze a baba, addig ő nem lesz boldog. Mindig érdekes másokat külső szemmel látni, rögtön megszólalt a hang a fejemben, hogy nem teheti függővé a boldogságát egy gyermektől, aztán gyorsan magamba néztem és be kellett ismernem, én is mindig ugyanezt csináltam. Mindig is azt éreztem, hogy amíg nem lesz pasim, amíg valaki nem szeret végre úgy igazán, addig én boldogtalanságra leszek ítélve.

Emlékszem, már 15 évesen borzasztóan vágytam a szerelemre, de valahogy ez a terület mindig is problémás volt az életemben. Rendszeresen olyan srácok után vágyakoztam, akik észre sem vettek, amikor pedig összejöttem valakivel, annak sem lett igazán jó vége. Vonzottam a nárcisztikus férfiakat és azokat, akik érzelmileg teljesen elérhetetlenek voltak a számomra. Persze voltak komoly kapcsolataim, de egyik sem olyan volt, amilyennek gyerekkoromban elképzeltem. Általában én akartam őket jobban, én tűrtem és én próbáltam alkalmazkodni mindenáron.

Forrás: Shutterstock

Az eddigi életem azonban leginkább arról szólt, hogy kétségbeesetten kerestem az igazit. Kipróbáltam mindenféle társkeresőt, programokra jártam, de egy idő után már az utcára is úgy léptem ki, hátha szembejön a nagy ő. Nagy teher volt ez, mert valójában sehol sem tudtam igazán elengedni magam, mindenhol azt figyeltem, van-e egy vonzó pasi a láthatáron. Talán az volt a legrosszabb, ha volt, mert akkor bekapcsolt a görcsös akarás, és a kétségbeesés, hogy mi lesz, ha ez sem jön össze.

Persze mindenki mondta, hogy engedjem el, jön majd magától a szerelem, de képtelen voltam erre. Úgy éreztem, hogy értelmetlen és üres az életem egy férfi és szerelem nélkül. Sokszor megőrjített ez a vágy, ez az erős hiány, amire semmi sem volt gyógyír. Nem értettem azokat az embereket, akik párkapcsolatban vagy házasságban éltek és nem voltak boldogok. Nekem akkor ez jelentette volna a mindent és azt gondoltam, ha egyszer lesz egy párom, akkor minden problémám elillan.

Valójában sosem voltam szabad, a vágyaim rabja voltam, az élet pedig nem könnyítette meg a dolgomat, csak azért se küldött pasit az életembe, hogy felismerjem már végre, az igazi boldogság nem függhet egy másik embertől.

Ma már tudom, hogy mindez a fájdalom és erős hiány leginkább a gyerekkoromból fakad, ahogy minden embernél. Azt is tudom, hogy amíg nem élek békében és szeretettel önmagammal, addig hiába jön egy pasi, ő sem fog tudni boldoggá tenni. Az egész eddigi életem arról szólt, hogy arra vártam, hogy jön valaki és megszabadít minden rossz gondolattól és érzéstől, de valójában ez az én dolgom és felelősségem.

Az utóbbi napokban elgondolkoztam azon, miért gondolom, hogy ha beköszönt a nagy szerelem az életembe, akkor majd minden más lesz. Hisz most is felkel a nap, most is csiripelnek a madarak és most is rengeteg lehetőségem van arra, hogy egyedül is jól érezzem magamat. Akkor miért teszek mindent függővé egy másik embertől?

A boldogság lehetősége most is ugyanúgy bennem van, a be nem teljesült vágyaim azok, amik tulajdonképpen megkeserítik az életemet. Az a kép, amit mindig is elképzeltem magamnak, hogy csak akkor lehetek boldog, ha van valaki mellettem. Ma viszont már azt gondolom, hogy tévedtem...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek