Ilyen vagy és kész? Oké, de akkor ne csodálkozz, ha gazként irtalak ki az életemből!

Nem azért, mert képtelen az elfogadásra. Azért, mert vannak dolgok, amelyek fölött, az elfogadás fényében simán szemet hunyunk. Pedig igenis vannak olyan viselkedésformák, melyek károsak. Annak is, aki csinálja, csak ő jól elvan vele, mert kényelmes. Mert megszokta. Mert fel sem fogja, hogy gáz. Káros annak is, akivel csinálja. Általában senki sem szól.

Azt hiszem, túlestünk a ló túloldalára. Ma már az is normálisnak számít, ami régebben korántsem számított annak, és a hamis spirituális tanításoknak köszönhetően elbillent az egyensúly. Ezek a tanítások azt sulykolják, te már annyira felemelkedett vagy, hogy nem mész le arra a szintre. És elegánsan nem teszed szóvá, mert hát... ő ennyire képes.

Mert mi történik ebben az esetben? Soha nem jelzünk vissza annak, akinek a viselkedése átlép egy bizonyos határt. Valljuk be, nem minden rólunk szól. Nem minden a mi hibánk, a mi sarunk. Nem kell betegesen mindent magunkban keresni. Az önismeret nagyon hasznos, de igenis van, hogy nem rólunk szól a dolog. Mert a másik fél egyszerűen nem oké. Nem kell mentegetni. Mostanság mégis ezt tesszük.

Na, most én azt látom, hogy ez a fene nagy, túltolt elfogadás nagyon káros irányba vitte a dolgokat. Van, amit egyáltalán nem lehet elfogadni. Nem kellene. Úgy látom, a mai világban megszaporodtak az ártó személyiségek. Nyíltan, nevetve teszik a dolgukat. S miért? Azért, mert a fene nagy spirituális áltanítás elhitette velünk, hogy rá kell hagyni, ennyire képes, majd ha megérett rá, változik. Visszajelzés híján azonban soha nem változik meg. Sőt! Ha soha, senki nem mondja meg neki, hogy figyelj, ez nem oké, akkor bizony vérszemet kap és egyre borzasztóbb dolgok történnek. Szóval ezért nem oké ez a mondat: ilyen vagyok és kész.

Ha valaki folyton azt hajtogatja, ha visszajelzést kap arról, hogy valami nem oké, hogy ilyen vagyok és kész, akkor bennem kérdések támadnak. Mitől fél? Miért ilyen dacos, makacs, dühös? Nyilván azért, mert tudja ő, hogy nem oké, de titkolja, mert lehet, hogy már próbált változni, de nem sikerült. Talán nem a megfelelő módszerrel próbálkozott. Esetleg nem volt kitartó, mert túl fájdalmas volt, ami talált. Mert maga előtt is szégyelli talán, hogy nem birkózik meg vele? Pedig egy szeretetteljes, építő jellegű mondat segíthetné is. Mert bár kritikát fogalmaz meg, az elfogadás terébe helyezi azt. Azt mondom: "Megértem a félelmedet, értem a fájdalmadat. Együttérzek veled és elfogadom, hogy neked ez félelmetes. Mit tehetünk, hogy jobb legyen?"

Még így is megvan arra az esély, hogy a másik fél támadásnak fogja fel az egészet. Mert aki szorong, az nem érzékeli az elfogadást, a szeretetet. De a környezetét éppen ezzel nyírja ki. Ilyen vagyok és kész. Fogadj el így, ha nem tetszik... Akkor mi lesz? Hiszem, hogy sok mindent tolerálhatunk. De azt is hiszem, hogy van, amit tilos. Lehet szépen szólni. Lehet határokat húzni. Nem tehetnek meg mindent velünk azok, akik a saját kínjukat rágják belül. Az is tény, hogy nem kell és nem is lehet mindenkit megjavítani, mert úgy beleragadt a saját sémájába, hogy esélytelen. Csak sebet és fájdalmat okoz.

Bölcsesség kell ahhoz, hogy a kettő között különbséget tudjunk tenni. Érdemes belevágni, küzdeni, szeretni, vagy nem. Akad olyan is, hogy nem kell. Mert látjuk, hogy hiábavaló. Ez a másik kedvenc spirituálisnak titulált dolog: ne várj senkitől semmit, akkor nem ér csalódás. Mekkora hülyeség ez! Egészséges elvárásokat önmagunkkal és másokkal szemben is támasztanunk kell.

Normális, alapvető elvárások kellenek: mit engedek meg másoknak magammal szemben? Magamnak mit engedek meg? Ha soha nem várok el semmit, azzal azt tanítom, bármit meg lehet velem tenni. Nem baj, én már annyira fennkölt vagyok, hogy nem számít. Francokat nem. Ez nem tudatosság.

Nem szeretek erőszakot tenni senkin, ezért ha látom, esélyem sincs, azt szoktam mondani:

"Elfogadom, hogy te így érzed jól magad. Elfogadom, hogy nem akarsz változni. Csak az én kedvemért, mert nyomásnak érzed, ne változz! Mert az csak erőlködés lesz és elfojtás. Az meg előbb-utóbb úgyis visszaüt. Nem akarlak megváltoztatni. Akkor változz, ha te is azt érzed, szeretnél, szükséged van rá. Ha nem akarsz, akkor váljanak szét az útjaink. S így mindketten méltósággal távozhatunk."

Niytókép: Shutterstock