A kövérség a jólét szimbóluma, avagy miért hizlalnak a nagymamák?

Kisunokám, kérsz még egy szelet sütit? Alig ettél, szedek még! Olyan sovány ez a gyerek, eszik rendesen? Mi az a ketogén? Micsoda, hogy csirkét rizzsel? De hát, az nem is étel! Na, majd a mama gondoskodik arról, hogy ne csak csont és bőr legyél! Ülj ide és hozom is az ebédet!

Ki ne ismerné a fenti mondatokat? Szinte törvényszerű, hogy az egykoron szigorú anyákból lesznek a legodaadóbb, az unokákat körülrajongó és kiszolgáló nagymamák. Egy kisgyermek számára pedig nincs is jobb hétvégi program, mint a nagyszülői látogatás, hiszen ilyenkor nemcsak ajándékokra, hanem kiadós ebédre is számíthatunk.

A három fogás az alap, ráadásul még csomagolnak is belőle, és néha, legalábbis nálunk csusszant egykor egy-két ezer forint is a zsebbe...

De, vajon mi lehet az oka annak, hogy a mamák számára kardinális kérdés az étel, az étkezés? Miért "szeretnék felhizlalni" az unokákat? Érdemes több szemszögből is megvizsgálni a kérdést, ugyanis nem csak egy mozgatórugója van ennek a tudatalatti, önkéntelen viselkedésformának.

Ez a nagymamák szeretetnyelve

Szeretlek – ez a legegyértelműbb kifejezésmódja az érzelmeinknek. De, nem mindenki képes arra, hogy kiejtse ezt a szót, és sokan vannak, akik másféleképpen mutatják ki, mit éreznek valójában. A baráti, rokoni és párkapcsolatok minőségének szempontjából fontos, hogy tudjuk értelmezni a jeleket, mert nem csak akkor szerethetnek minket, ha ezt folyton ismételgetik.

Egy szülő kimutathatja ezt egy öleléssel vagy simogatással, de az is a szeretetnyelv része, hogy gondoskodunk a párunkról, betakarjuk őt, ha este lerúgja magáról a plédet, veszünk neki valami apróságot, vagy meglepjük a kedvenc ételével. Mindegyikben közös, hogy az illető szeretné megajándékozni a másikat, hogy lássa örülni, lássa mosolyra húzódni a száját. Ez motiválja a nagyikat is, akik időt, pénzt és energiát nem spórolva főzik a húslevest, készítik a rántott húst és sütik a süteményeket, ha jönnek az unokák.

Forrás: Shutterstock

Így kompenzálnak

A mostani nagyik a második világháború alatt vagy az azt követő vészterhes és nehéz évtizedek során születtek. A nélkülözés és a létbizonytalanság sajnos sokak hű társa volt, és nem csoda, hogy megtanulták, hogyan lehet kevésből is jóllakatni az öt-hat gyereket nevelő családot. Az nem lehetett, hogy a gyerekek éheznek, és inkább ők maguk, a mostani nagyszülők voltak azok, akik koplaltak, a finom falatokat pedig habozás nélkül tolták tovább.

Sokak számára lehet ismerős az a füllentés, amit csak később, felnőttként ért meg az ember, hogy miért is "szerették" a szülők a farhátat, a csirke és sertés azon részeit, melyeken látványosan kevés volt a hús...

Ezek a nagymamák, akikbe beleégett, milyen nélkülözni, átélni azt, amikor nem tudnak adni a gyerekeiknek, nem kérdés, hogy később, azaz napjainkban, az unokák révén kompenzálnak. Ha megtehetik, még azt is a "kisunoka" tányérjára szedik, amit anno nem tudtak odaadni a saját gyermekeiknek. Nem azért etetik vagy tömik az unokákat, mert ténylegesen hizlalni akarják őket. Azt szeretnék, ha nekik már nem kellene nélkülözniük, éhezniük.

A soványság ugyanis egyenlő a szegénységgel

A fentiekből következik, hogy a nélkülözést átélt nagyszülők fejében a soványság vagy a vékony testalkat és a szegénység, a betegség közé egyenlőségjel tehető. Ma, a túlzásba vitt diéták, a testképzavaros fiatalok és felnőttek korában nem lehet elég vékony az ember és megfordulni látszik az a tendencia, amely évtizedeken át igazságként volt ismeretes: miszerint a kövérség a jólét szimbóluma. Ma már inkább a túlsúlyhoz társítjuk a betegséggel kapcsolatos fogalmakat.

Az az enyém, amit megeszek, azt már senki sem veheti el tőlem!

Vannak azonban olyan generációk, ilyen a mostani nagyszülőké is, akik számára a jóltápláltság mutatja kifelé, a szomszédok felé, hogy bizony mi jól élünk. Ha gazdagok nem is vagyunk, de szó szerint van mit a tejbe aprítani. A látszat mindig fontos, nemcsak évtizedekkel korábban volt az, hanem ma is, és nemcsak a nagyik, hanem a fiatalok is ügyelnek arra, mit mutatnak magukról, és érdekli őket, mit gondolnak róluk mások. Nem lenne különben annyi filteres app sem...

Ha nem is vagyunk éhesek, vagy nehezünkre esik legyűrni az utolsó falatot, fogadjuk el a repetát, vagy a csomagolt süteményt, mert a nagyik sokkal szívesebben adják oda az ételt az unokáknak, mint fogyasztják el ők maguk. Ez pedig igazán semmiség, ha a nagyszülők boldogsága a tét.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek