Engem igenis zavar, ha az ex pasiddal dumálgatsz!

Nemrég elcsíptem egy beszélgetést két fiatal nő között, akik éppen azt fejtegették, hogy mennyire "normális" kapcsolatot tartani az exeinkkel?

- Éppen a vacsit csináltam, amikor Máté válaszolt egy üzenetemre, amit még hetekkel ezelőtt küldtem neki. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk napi kapcsolatban, hiszen hetekbe telik, mire válaszolunk egymásnak. Arról beszélgettünk, hogy nekiállt végre a jogsinak, amit már akkor is szorgalmaztam, amikor együtt voltunk.

- És? Hol itt a baj?

- Hát sehol, de a Balázs teljesen kiakadt ezen.

- Miért, az orrára kötötted, hogy az exeddel chatelgetsz???

- Hát, igazából nem, de már nagyon éhes volt, és látta, hogy ott állok a konyhában és nyomogatom a telefonom, és viccesen megkérdezte, hogy nem baj-e, ha éhen hal, mire végzek a pötyögéssel? Meg, hogy reméli, olyan emberrel beszélek, aki megérdemli, hogy miatta éhezzen. De ezt nyilván nem gondolta komolyan, csak hülyéskedett, én viszont nem akartam neki hazudni, szóval megmondtam, hogy a Mátéval dumálok, és ettől teljesen kikészült. Előadta a nagy féltékenységi jelenetet, és aztán napokig alig szólt hozzám.

- Ne haragudj, de szerintem totál hülye vagy. Egyáltalán nem kellett volna neki elmondanod, nincs az a pasi, aki ezt mosolyogva tűrné.

- Ez marhaság! Szerintem igenis jogom van hozzá, hogy néha váltsak néhány üzenetet azokkal az emberekkel, akik régebben fontosak voltak nekem. Érted, Mátéval 4 évig éltünk együtt, nem fogok úgy tenni, mintha nem ismerném.

- Nem kell úgy tenni, csak ettől még nem kéne Balázs orrára kötni, mert a férfiakban a birtoklási ösztön sokkal erősebb, mint a nőkben. Ők csak a potenciális veszélyforrást látják az előző pasikban, őket nem érdekli, hogy közös múlt, meg régi érzések, meg blablabla...

- Én ebben nem értek veled egyet. Ő is bármikor beszélhetne bármelyik volt barátnőjével.

- De nem érted, hogy ő nem akar? A pasik nem szoktak csak úgy dumcsizni az exekkel, ezért nem értik meg, ha mi nők így teszünk.

- Jó, értem, de attól még, mert ő nem teszi, nekem ne tiltsa meg, és ne is keltsen bennem lelkiismeret furdalást. Nincs miért hazudnom és nincs mit letagadnom, ettől nem szeretem őt kevésbé, és ha ezt nem tudja felfogni, akkor nagyon sajnálom.

- Te komolyan inkább összeveszel a Balázzsal, mint hogy lerázd a Mátét? Ez lehet, hogy mégis csak elgondolkodtató...

- Ne kezdd már te is ezt a baromságot! Ez nem Mátéról szól, hanem rólam. Nagyon zavar, hogy a Balázs nem bízik bennem, és egyből a saját pozícióját félti azért, mert váltottam 3 sort a volt élettársammal. Nem véletlenül VOLT élettársam, nem vagyok teljesen bolond, ha akarnék még tőle valamit, akkor most nem egy másik férfival élnék együtt.

Forrás: Shutterstock

Az zavar, hogy korlátozni próbál, hogy zsarol, hogy hisztizik, és úgy tesz, mintha jogosan lenne kiakadva, pedig nem!  

Ezen a ponton sajnos leszálltak a villamosról, de láttam az ablakon át, hogy a történetmesélő fiatal nő egyre idegesebb. Én is elkezdtem ezen gondolkodni, és rájöttem, hogy tulajdonképpen vele értek egyet. Egészséges kereteken belül szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy tartsa a kapcsolatot az exével. Persze nyilván, az egészséges keret egy szubjektív dolog, ezért érdemes minden pár esetében személyre szabni, hogy kinek mi fér bele.

Ha a párom minden volt barátnőjével beszélgetne, mindegyiknek elmenne a szülinapjára, névnapjára, meg virágot vinne a volt anyósának, az engem is zavarna. De szerintem sokat elárul egy emberről, hogy hogyan viszonyul a volt partnereihez.

Ha valaki például mindegyikkel rossz viszonyban van, és mindegyikről kizárólag negatív sztorikat tud mesélni, az elég árulkodó. Vagy azt jelenti, hogy az illető borzalmasan rossz emberismerő, és kivétel nélkül, mindig az ellenkezőjét választotta annak, mint amire szüksége lett volna, vagy pedig azt jelenti, hogy csak addig veszi a másikat emberszámba, amíg érdeke fűződik hozzá.

Tudni kell priorizálni a múlt és jelen szereplői között, hiszen az egyik nem véletlenül lett múlt idő, a másik meg nem véletlenül van jelen most is. De mindannyiunk előéletében van 1-2 olyan ember, aki valami miatt fontosabb a többieknél, és szerintem a velük való kapcsolattartást nem szabad tiltani. Ha megtiltod, akkor vagy magadban nem vagy biztos, vagy a partneredben. Kérdés, hogy kiben és miért nem?

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek