A testemet akartad, de a lelkemet is megkaptad - Beleszerettem a szeretőmbe

Igen, tudom, elítélendő a megcsalás, a hűtlenség árulás, de van, amikor az embert elviszi a vágy. Azt is mondhatod, hogy megérdemeltem a sorsomat, és csak azt kaptam, amit megigéztem: játszottam a tűzzel, az pedig egy idő után megégetett. Mégis meglepődtem, hogy fáj és sebet hagyott.

Tíz éve élek párkapcsolatban, ami jól működik, épp, mint egy vállalkozás. A benne élő felek között kitűnő a kommunikáció, képesek közösen egy célért dolgozni, hasonlóak az álmaik, de a szenvedély, nos, az már rég eltűnt.

Nem az az ember vagyok, aki szakít, ha valami nem stimmel. A javításban hiszek, aminek többször neki is álltam, de talán én voltam ügyetlen ezermester, mindenesetre csak foltozás történt. Végül úgy voltam vele, 80 százalékban használható a párkapcsolatom, ezzel ki tudok egyezni.

Aztán megérkeztél az életembe, mint egy villámcsapás. Kedves voltál, nőként tekintettél rám, elhalmoztál olyan figyelemmel és törődéssel, amit a páromtól évek óta nem kaptam meg.  

Volt egy pont, amikor nemet mondhattam volna, de nem tettem. Nem akartam megtenni. Vágytam rád, az érintésedre, a testedre, hogy befogadjalak magamba, hogy egy órára elfeledjem ki vagyok. Naivan azt hittem, egyszer megtapasztalni elég lesz, azzal majd kihúzom a következő tíz évet, de nem így lett.

Pár héttel az első alkalom után már nem csak a szex volt a találkozóink középpontjában. Beszélgettünk, nevettünk, egyszerűen kikapcsolódtunk a hétköznapi életünkből. Mindketten. Mert tudtam, hogy közben neked is van egy komoly kapcsolatod.

Ahogy teltek be a képzeletbeli naplóm lapjai az együttléteinkkel, úgy kezdtem beléd szeretni. Azt hittem, csak azért remeg a gyomrom, mikor találkozunk, mert izgatott vagyok, de az az igazság, hogy ezt bizony a pillangók okozták.

Egy idő után elkezdtem némi féltékenységet is érezni, hogy éjszakánként ő bújhat hozzád, ő ébredhet melletted, vele sétálsz kézen fogva. Az őrjítő az egészben az volt, hogy ezek mindig akkor jutottak az eszembe, amikor a párom mellettem aludt, amikor elvitt vacsorázni...  

Forrás: Shutterstock

Árulónak éreztem magamat, miközben tudtam, nem adhatsz nekem többet, csak azt a heti 1-2 órát. Ahogy én, úgy te sem akartad felborítani az életedet egy szeretői viszony miatt.

Tudom, hogy megígértem, nem keverjük bele ebbe az érzelmeket, de a szerelmet nem választjuk, ezt nem tudjuk távol tartani magunktól erővel. Persze lemondhatunk róla. Én azonban tegnap úgy döntöttem, nem akarom elveszíteni ezt az érzést.

Ahogy beléptél a szobába, egyszerűen kitört belőlem a sírás, és nő létemre szerelmet vallottam neked, egy férfinak, a szeretőmnek. Csak álltál ott, meg sem öleltél, és csupán egy „sajnálom", meg egy „akkor legyen itt vége köztünk a dolognak" mondatot voltál képes kinyögni. Aztán elmentél.

Elhagytál, miközben sosem voltál az enyém. Ott maradtam a fájdalmammal, a szerelmemmel, amikre összesen másfél órám volt fekete leplet húzni, hogy a párom semmit se vegyen észre.  

Áruló vagyok, aki nem csupán testileg, de lelkileg is hűtlen lett ahhoz az emberhez, akivel mindene közös. Döntöttem. A fájdalmamat elásom, eltemetem, és megpróbálom elfeledni a sír helyét, hogy ne járhassak vissza gyászolni. Majd élem tovább az előtted lévő életemet, és megpróbálok úgy gondolni rá, hogy boldoggá tesz.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek