Már az első nyaralásunkkor tudnom kellett volna, hogy nem te vagy az igazi

Lakva ismerni meg a másikat – szokták mondani, én azonban úgy gondolom, hogy az első közös nyaralás az, ahol kiderülhet, valójában ki milyen. Nekem is tudnom kellett volna már akkor, hogy semmi keresnivalónk egymás mellett.

Mindenki azt hiszi, hogy egy kapcsolat első, nagy próbája az összeköltözés. Nem mondom, hogy ez nem így van, ám szerintem az első nyaralás sokkal többet elárul az ember valódi énjéről. Miért? Nos, amikor összeköltöztünk az első szerelmemmel, minden remekül alakult. Felesbe fizettük az albérletet, a rezsit, a bevásárlásokat, mindketten dolgoztunk, tehát reggel elmentünk otthonról, este pedig hazajöttünk, vacsoráztunk, megnéztünk egy filmet és lefeküdtünk. Hétvégén elintéztük a nagybevásárlásokat, meglátogattuk a szülőket, összejöttünk a barátainkkal vagy szórakoztunk, pihentünk. Minden klappolt. Miért ne klappolt volna, hiszen egy szoros napirendben éltünk – mint a legtöbb pár –, hajtottuk a megszokott és bevált mókuskereket nap nap után. Nem is nagyon adódott alkalmunk arra, hogy komolyabb vitába keveredjünk egymással. A nyaralás azonban egy olyan pont, amikor mindenki kiszakad a szokásos rutinból. Amikor nem kell a nap nagy részét munkával tölteni és lelepleződnek azok a jellemvonások is, amelyek addig talán rejtve maradtak. Nálunk legalábbis így történt.

Nehéz kezdet

Az első együtt töltött évünk végén kitaláltuk, hogy menjünk el nyaralni. Itt kezdődtek a problémák. A párom nagyon jól keresett, nekem azonban nagyjából harmadannyi volt a fizetésem, mint neki – s mivel minden költséget felesben fizettünk, így érthető módon, nekem jóval kevesebb pénzem maradt minden hónapban, ezért a nyaralásra is kisebb összeget tudtam félretenni. Ő azonban drága, luxusútra vágyott. Én is szívesen mentem volna egy ötcsillagos szállodába, de úgy gondoltam, hogy a megtakarításaimhoz képest ez aránytalan lenne. Nem szerettem volna lenullázni magam vagy olyan mértékben költekezni, hogy hozzá kelljen nyúlnom a vésztartalékaimhoz, amelyek meglétére kínosan ügyeltem. Ezt el is mondtam neki, de csak nem értette meg. Ő fancy szállást, éttermeket, bulikat akart – s jól tudtam, hogy ez rengeteg pénzzel jár. A végén még azzal is megvádolt, hogy azt akarom, hogy ő fizesse ki az én nyaralásomat – holott sosem kértem ilyesmit. Ez volt az első komoly vitánk és őszintén szólva nagyon meglepődtem azon, hogy miképp kezeli a helyzetet.

Forrás: Shutterstock

Azt szokták mondani, hogy ami nehezen kezdődik, az jól végződik. Hát, ez a mi esetünkben nem így történt. Végül megállapodtunk egy köztes úti célban, amire nagy nehezen ő is rábólintott és egy négycsillagos szállodában, ami ugyan drágább volt, mint amit valójában megengedhettem volna, de úgy éreztem, ezt még valahogy kifizetem. Azt hittem, ezzel le is tudtuk a feszkót köztünk, ám a valódi gondok csak a nyaraláson kezdődtek.

Az egy dolog, hogy bár all inclusive ellátást kaptunk a szállodában, a párom minden este más, drága étterembe akart vacsorázni – természetesen felesben fizetve a számlát! –, de még a programokban sem tudtunk megegyezni. Ő búvárkodni, hajókázni, kirándulni akart minden nap – amelyek mellesleg szintén sok pénzbe kerültek –, én viszont szerettem volna legalább egy kicsit nyugodtan feküdni, és olvasni a tengerparton. Nem minden nap, de néha egy-egy órát. Meg annak is örültem volna, ha egyszer én választhatok programot, de erről szó sem lehetett, mert amit én szerettem volna az uncsi, butaság, felesleges volt mindig...

Emlékszem, egyik nap úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, ma olvasok egy kicsit. Ki is feküdtem egy napágyba, mire ő mellettem termett és szinte parancsoló hangon közölte, hogy sétálni megyünk. Nem kérdezte, hanem közölte. Mondtam, hogy szívesen megyek, de most ettünk, hadd olvassak előtte 30 percet. Addig ő is pihizzen, igyon egy koktélt, ússzon vagy bármi. De nem, ő azonnal menni akart. Szinte toporzékolt – ahogyan voltaképpen az összes nézeteltérésünknél a nyaralás szervezésekor és a nyaralás alatt is tette.

Forrás: Shutterstock

Megmakacsoltam magamat és kinyitottam a könyvemet. Ő pedig duzzogva elvonult. Egész napra eltűnt. Csak este jött vissza, és akkor sem volt hajlandó elárulni, hol járt, miért nem vette fel a telefont.Őszintén szólva, pár nap után már vágtam a centit, hogy a nyaralásunknak mikor lesz vége, mert szinte minden nap egymásnak feszültünk valamin. Olyan oldalát ismertem meg a páromnak, amit eddig sosem láttam, és ami egyáltalán nem tetszett.

Amikor felültünk a hazafele tartó repülőgépre, megkönnyebbültem. Vártam, hogy visszacsöppenjünk a régi, megszokott életünkbe – de már semmi sem volt olyan, mint régen. Még fél évig tartott a kapcsolatunk – igaz, akkor már tudtam, hogy valójában nem vagyunk egymáshoz valók. Mégis reménykedtem abban, hogy minden olyan lesz, mint régen. Ám, ha egyszer kipotyognak a csontvázak a szekrényből, utána már elég nehéz visszatuszkolni azokat és úgy csinálni, mintha soha nem is hullottak volna az ölünkbe...
Én azóta is vallom, a nyaralás az, ahol az ember teljes valójában megmutatja, ki is ő igazán.

Z. Emőke történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le.

 

Nyitókép: Shuttrstock

Ezek is érdekelhetnek