2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke
házasság kibeszélő eljegyzés
„Igen!" Milyen csodás is kimondani, mikor szíved választottja felteszi neked a nagy kérdést. Vannak azonban olyan nők, akik megelégelték a várakozást, és ők akarnak a tettek mezejére lépni. Milyen hatással lehet ez egy kapcsolatra és miként élné meg ezt egy férfi?

A kapcsolat minőségétől és milyenségétől is függ, hogy miként kerül szóba a házasság lehetősége. Sok nő, amikor úgy érzi, most jött el az ideje, hogy gyűrűt kapjon, elkezd apró célzásokkal élni, így, ha a mellette lévő férfi is megért az elköteleződés maximális fokára, létre is jön a lánykérés. Persze akadnak, akiket teljesen váratlanul ér az eljegyzés, vagy épp ellenkezőleg, rém kellemetlenül élik meg, mert ők még nem tartanak a házasság komolyságának szintjén.

Egy kedves olvasónk azonban egyik tábort sem erősíti, mivel ő akar lépni, de nem célozgatásokkal, hanem gyűrűvel. Úgy érzi, szerelme annyira erős és átható, hogy a házassággal nem lehet tovább várni.

„Kicsit a kapcsolatunkban mindig is én voltam a kezdeményezőbb. Én hoztam fel az összeköltözést is. Együtt vagyunk már három éve, és én pár hónapja érzem a késztetést, hogy megkérjem a szerelmem kezét. Valld be, ha ezt egy férfi írta volna, most olvadoznál a gyönyörűségtől, de én egy nő vagyok, és így már teljesen más a helyzet.

Szeretnék hozzámenni, szeretnék a felesége lenni, gyűrűvel az ujjamon sétálgatni, a nevét viselni, de ő egyszerűen jelét sem adja, hogy meg akarna kérni.

Nőként persze kombináltam az elején: nem is szeret annyira, nem is velem tervez, sosem akar házasodni. Aztán visszaidéztem a korábbi, ezt a témát érintő beszélgetéseinket, és teljesen egyértelmű, hogy engem akar, és a házasság intézménye sem rémíti meg.

Szeretnék hozzámenni, szeretnék a felesége lenni, gyűrűvel az ujjamon sétálgatni. Forrás: Shutterstock

Ha ő nem lép, én miért ne léphetnék helyette? A barátnőim szerint ezzel egy az egyben kiherélném, hiszen ez a férfi dolga, egy nő nem kérheti, hogy vegyék feleségül. Oké, ezt tudom, de mégse értem. Most nem a feminista nő beszél belőlem, csak egy szerelmes ember, aki szeretné a lehető legnyomatékosabban kimutatni, hogy mennyire komolyan is gondolja a másikkal az életét.

Én hallottam már olyan házaspárokról, ahol a nő adott jegygyűrűt. Vajon ez csak azoknál a pároknál működik, akiknél a nő viseli a nadrágot? Nálunk nem ez a helyzet. Én határozott vagyok ugyan, de nem keverjük a dolgokat, ő a férfi ez egyértelmű.

Attól tartok, annyira erős a késztetésem a férjkérésre, hogyha most ő térdelne le elém egy gyűrűvel, lehet, nem is örülnék. Ez talán már kissé betegesen hangzik.

Össze vagyok zavarodva, de csak a célig vezető út nem tiszta, a cél, azaz a házasság vele teljesen biztos. Szóval itt állok, hogy szeretném megkérni a szerelmem kezét, de félek, hogy ezzel akkor is ártanék a kapcsolatunknak, ha igent mondana. Szóval egyelőre nem lépek, de nem tudom, meddig bírom még."

Nyitókép: shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.