Gáz, hogy együtt alszom a macskámmal?

Régen egyáltalán nem értettem ezt a nagy állatimádatot. Jártunk apámmal kutyakiállításokra és rosszul voltam attól, ahogy a gazdik gügyögtek a kedvenceikkel és úgy kezelték őket, mint a gyerekeket. Aztán lett egy macskám és mindent megértettem...

Vidéki lány vagyok, nálunk mindig volt kutya - nem egy, több is - a háznál. Szerettem őket, de különösebben sosem kötődtem hozzájuk. A házba nem jöhettek be, egész nap a kertben rohangáltak, még sétálni sem kellett elvinni őket. Mivel a szüleim állattenyésztők, ők mindig másképp kezelték az állatokat, mint egy olyan ember, akinek a kutyája vagy a macskája a társa is. Én azt tanultam, hogy az állat az állat, akinek a kertben van a helye.

Őszintén szólva amúgy is mindig inkább a cicákhoz vonzódtam. Gyerekkoromban megpróbálkoztam a macskatartással, de ez vidéken, több kutya mellett nem volt túl jó ötlet. Az első cicámat elütötte egy autó, a másikat a szomszéd kutya ölte meg, a harmadikat pedig a saját kutyáink vették körbe és fojtották meg. Nem tehettek róla, nyilván benne volt a vérükben. Az egész annyira sokkolt, hogy komoly macskaallergia alakult ki nálam, így esélytelennek tűnt, hogy lesz valaha cicám a lakásban.

Sok év eltelt azóta, Budapestre költöztem és lett saját lakásom. Szerettem volna egy cicát, de az allergiám miatt esélytelennek éreztem. Pár évvel ezelőtt aztán elmentem egy ismerősömhöz, akinek több macskája is volt és meglepődve vettem észre, hogy elmúltak a kínzó tünetek. Akkor már tudtam, eljött az idő, hogy saját, lakásban élő cicám legyen. Amikor megérkezett Bibike az életembe, az egy új dimenzió volt számomra. Az első pillanattól fogva úgy éreztem, felelős vagyok érte és úgy beindultak az anyai ösztöneim, hogy csak pislogtam. Gyorsan olyan ember lett belőlem, akit még évekkel ezelőtt lenéztem a nagy állatimádata miatt. Ahogy az a pici állat rám nézett és kétségbeesetten nyávogott, pillanatok alatt elvesztem.

Ettől függetlenül fontosnak tartottam pár szabályt felállítani, legfőképp azt, hogy Bibike nem alhat velem a hálószobában. Mivel akkoriban egyedül éltem, tartottam attól, hogy azzal sok pasit elriasztok magamtól, ha kiderül, hogy a macska egy ágyban alszik velem. Tudtam, hogy ez sokaknak egyáltalán nem fér bele.

Forrás: Shutterstock

Egy éven át kitartottam, de a macska is. Minden este eljátszottuk ugyanazt a forgatókönyvet: én elindultam a hálószoba felé, Bibike pedig nyomott egy sprintet, hogy ő is bejöhessen. Egy idő után már versenyt futottunk. Ha ügyes volt, gyorsan bebújt az ágy alá, mert tudta, hogy onnan nem tudom egykönnyen kiszedni és ott várakozott, amíg lefeküdtem és lekapcsoltam a villanyt. Persze mindig ő húzta a rövidebbet, hisz amint előbújt, én elkaptam és kitessékeltem a szobából. Általában hajnali 2-3 körül folytatódott a „buli", amikor elkezdett nyávogni az ajtó előtt. Legközelebb pedig fél 7 körül, amikor hallotta, hogy szól az ébresztőórám.

Kimerítő év volt, de kitartottam, ahogy ő is. Aztán az egyik akkori párom felvetette, miért nem engedem be éjszakára a macskát. Ott megtört a jég, Bibike nyert, onnantól fogva szabad volt a pálya és az ágyam. Őszintén szólva nem bántam meg, mert imádok vele aludni. Nagyon szeretem, ahogy rám telepszik a meleg, puha testével és elkezd a mellkasomon dorombolni. Imádom, amikor reggel, amikor észleli, hogy ébren vagyok, azonnal odarohan és nyávogással üdvözöl. Azt mondják, a macska közelsége az idegrendszerre is jó hatással van, szingli nőként pedig legalább azt érzed, hogy nem vagy teljesen egyedül.

Ettől függetlenül ma is van bennem némi félelem, hogy valakinek ez probléma lesz a jövőben. Mivel azonban a macskát 7 év után már biztosan nem fogom tudni kitessékelni az ágyamból, így a jövendőbeli páromnak velem együtt őt is el kell fogadnia.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek