Egy negyvenéves szingli nő parái

Tavaly augusztusban töltöttem be a negyvenet. Már hónapokkal azelőtt szorongtam miatta. Amikor megtörtént, már úgy éreztem, nincs nagy jelentősége. Az élet ment tovább, én pedig nagyjából ugyanazok miatt aggódtam, mint 39 évesen.

Az a mágikus 40. Ez már az a kor, amikor az ember elgondolkozik azon, hol is tart az életében, mit tett le eddig az asztalra és mi az, ami még várat magára. Egy negyvenéves nő általában már tisztában van azzal, ki ő és milyen életet szeretne élni, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szorong 1-2 dolog miatt. 

Vajon látszik, hogy már 40 vagyok?

Fura volt először kimondani, hogy negyven éves vagyok. Talán leginkább azért, mert egyáltalán nem éreztem magam annyinak, és amúgy is fiatalabbnak nézek is. Ebből adódóan előfordultak vicces helyzetek. Pár hónapja történt például, hogy elmentem egy ismerkedős programra, ahol az egyik srác nevetve mesélte, hogy az előző asztalnál csak negyvenes MILF-ek ültek. Nos, ilyenkor két lehetőséged van: lapítasz, vagy csak azért is büszkén bevállalod, te is már negyven vagy. Én az elsőt választottam. Mindenesetre azóta mindig felmerül bennem az, vajon a homlokomra van írva, hány éves vagyok? Van egyáltalán ennek jelentősége vagy csak én csinálok belőle nagy ügyet?

Mit kezdjek a ráncaimmal?

Onnan tudod, hogy 35 feletti nők vannak egy társaságban, hogy szóba kerül, ki mennyi pénzt költenek drága krémekre és kozmetikai kezelésekre. Bevallom, az elmúlt 1-2 évben én is totál rákattantam a bőrápolásra. Az öregedés velejárója, hogy bizony megjelennek azok az első, csúnya ráncok (hogy az ősz hajszálakról már ne is beszéljek). Mit tehet az ember lánya, elkezd mindenféle szemránckrémet, öregedésgátló szérumot és hialuronsavas maszkot használni és várja a csodát.Nos, elárulom, bármit kenek az arcomra, túl nagy változást nem látok, bár az egyik bőrápolásban tapasztalt ismerősöm szerint ebben a korban a legtöbb, amit elérhetünk, hogy nem romlik gyorsan a bőrünk állapota. Nos, a botox nálam kizárva, szóval maradnak a drága krémek és a beletörődés, hogy nem lesz már soha olyan sima a bőröm, mint 20 évesen.

Forrás: Shutterstock

Csak nehogy valaki megkérdezze, férjhez mentem-e már...

Egy egyedülálló, negyvenes nőnek sokkal nagyobb problémái is vannak a ráncoknál. Például az, hogy mikor találja meg végre élete párját. Kicsit kellemetlen, amikor a húszas években járó kollégáim között én vagyok az egyetlen szingli és az anyám barátnői is folyton azt kérdezgetik tőlem, mégis mikor megyek már férjhez??? Kerülöm az osztálytalálkozókat, hisz nem tudok felmutatni egy sikeres férjet és két gyereket. Negyven évesen szinglinek lenni sz*r. És nem csak azért, mert rosszabb pillanataidban a társadalom szégyenfoltjának érzed magadat, mert nem kellesz senkinek, hanem óazért, mert ebben az életkorban már nem a bulizgatásra vágysz, hanem arra, hogy esténként összebújhass a pároddal és együtt tervezzétek a jövőt.

Lesz nekem valaha saját gyerekem?

A jövőt, amelynek része lenne a saját család saját gyermekkel... De vajon negyvenévesen van még arra reális esélyem, hogy édesanya legyek? Persze, biológiailag még van, de a nőgyógyászom is megmondta, ha ilyen jellegű vágyaim vannak, akkor minél előbb bele kell vágni. Értem én, de ha épp nincs kivel? Azt hiszem, mind közül az a legnagyobb félelmem, hogy lemaradok. Lemaradok az élet legnagyobb csodájáról, az anyaságról, és egész életemben bánni fogom.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek