Mindketten kicsit belehaltunk, mégis eldöntöttük: a mi utunk itt véget ért

Máskor és más időben, talán máshogy döntöttem volna. Bizonytalanok voltunk. A kapcsolatunk és körülöttünk minden képlékennyé vált. Aztán jött a lehetőség, ami lehetett volna a közös életünk záloga, mégis üvöltött a helyzet: innen nem kísérhetlek tovább.

Oly régóta vágytál rá, tudom. Bármikor, ha az álmaidról meséltél, számodra csak a biztonságot adó otthon létezett. Majd' tíz éve szorgosan gyűjtöttél, hogy minél könnyebben megvalósítsd életed célját és felépítsd azt a házat, amit annyiszor elképzeltél. Bővebben sosem meséltél arról, mi hajt az életben, mert neked ez volt az életcélod. Nem akartál albérletben megöregedni, és egyszer csak beért a hosszú évek gyümölcse: jött a várva várt lehetőség.

Édesapád mellett már hosszú ideje állt egy meseszép telek üresen. Sajnálatosan a ház tulajdonosa nem tudta már eltartani magát, így testvérével arra a döntésre kényszerültek, hogy eladják örökölt óriás birodalmukat. Olyan áron kínálták ezt a 700 m2 paradicsomot, amelyért egy kisebb lakást lehet venni a budapesti panelkockák sűrűjében. Minden szál ide vezetett téged: az ünnepi látogatás, a házat áruló férfitól a semmiből jött levél és a páratlan lehetőség, hogy örömmel eladná neked a telket.

Mióta aktuálissá vált a dolog, minden napodat átitatta az izgalom és a lelkesedés. Adás-vételről olvastál, házfelújításról néztél videókat és elkezdted összerakni annak az alapját, hogy miből fogod ezt a célodat megvalósítani. Mégsem éreztem igazinak a buzgóságot, ahogy a közös új otthonunkról és az előttünk álló időszakról beszélgettünk. Ha legalább olyan stabil lábakon állt volna a kapcsolatunk, mint ez a ház, akkor kérdés nélkül belevágok veled. De nem így volt.

Forrás: Shutterstock

Hónapok óta éreztem és éreztük, hogy túl sok probléma van a párkapcsolatunkban. Túlságosan különbözőek lettünk és szinte évek óta az életben maradásért és szinten tartásért küzdöttünk. Éreztem, hogy a kapcsolatunk lezárását nem húzhatjuk-halaszthatjuk a jövő évre. Az is feltűnt, hogy amikor mindennapossá vált közös otthonunk tervezése, döbbenetesen megrémisztett ez az egész. Azt éreztem, ha most tovább megyek veled ezen az úton, akkor folytatódik a mi drámánk és azzal garantálom a boldogtalanságomat.

Karácsony után, egy estés tervezésed közepette szerettem volna felhívni a figyelmed arra, hogy minden lépésedet gondold át és tervezd egyedül a felújítást. Tudtam, hogy fel fog tűnni neked, hogy az addigi véleményemmel akkor szembe mentem, mégis a továbbiakban ámításnak éreztem volna erről bármi hamist állítani. Másnap este már te sem tudtad szó nélkül hagyni a dolgot.

Ekkor már tudtuk: maradásunk nincs tovább. Mindkettőnk szívét ugyanaz nyomta egy teljes napig és éreztük: este beszélnünk kell. Először arról kérdeztél, szeretlek-e igazán, ami részemről sosem volt kérdés, majd arra terelted a témát, miért reagáltam előző este úgy, ahogy. És ez volt annak a beszélgetésnek a kezdete, amelytől mindenki fél és, amiről mindenki tudja: itt a vége. Őszinték voltunk és feltártuk az érzéseinket. Mindketten belehaltunk és sírva borultunk egymás nyakába, mélyen mégis tudtuk, hogy ezt tovább nem lehetett halogatni. Nagyon fájt, de nincs más választásunk. Tiszta szívvel érzünk egymás felé, amely a szeretetből táplálkozik, mégis döntöttünk: a mi utunk épp idáig tartott.

Nyitókép:Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek