Nincs normális albérletem, se pénzem, se időm - Ezek lennének a legszebb éveim?

Ilyenkor veszünk egy nagy levegőt, panaszkodunk egyet a barátnőknek, és megy tovább a munkahelyi cseszegetés, a lakáson stresszelés, aztán keservesen összehozunk valamit. Elmondom én mit csináltam - és milyen jó, hogy megtettem -, mert egy év múlva egy másik ember jött vissza...

Nos én felhúztam az orrom, beintettem a főnöknek, és egy júliusi napon elrepültem egy hátizsákkal Fuerteventurára. Azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák, a lényeg, hogy jó messze volt, és olcsó volt az élet. Egy percig nem gondoltam át a dolgot, 80000 forinttal, és 1 hónapra kifizetett szállással vágtam neki az útnak, mondván, hogy kocsmáros mindenhol kell, mi bajom lehet?

Végül azonban csak augusztus közepén találtam munkát, mert kiderült, hogy a tört angolommal a kutyának sem kellek. Ha nem beszélek legalább spanyolul - de inkább még olaszul és franciául is -, akkor nagyjából esélyem sincs jó állást találni, ugyanis még az útszéli marokkói drogdíler is beszél ezeken a nyelveken.

Én nem tudtam, mi az a "ron miel" (mézes rum - a szerk.), ők meg nem tudták megjegyezni a nevemet. Pedig mindkettő olyan egyszerű. Puszítóan magányos voltam, és jött a szülinapom is. 25 éves lettem, és egy óriási bulit kellett volna csapjak a barátokkal meg a családdal - ehelyett az óceán partján bicikliztem ellenszélben, ömlött az eső a képembe, és fáztam. Állítólag 5 éve nem esett a szigeten...

Azt gondoltam, teljesen hülye vagyok, mert sosem volt ennél boldogabb születésnapom, pedig a körülmények szerint igazán nyomorultnak kellett volna érezni magamat. Hiába voltam 4000 km-re mindentől és mindenkitől akit szeretek, hiszen így az utálatos dolgoktól is pont ilyen messze voltam, ettől pedig csodálatosnak láttam még a szemetes felé szambázó csótányokat is.

Egyébként kezdett beindulni az új kanári életem! Egy szörfös csávó elhívott a parta, akit a Kiwi bárban ismertem meg. Végre egy helyi hülye! A Szőke olyan volt, akit az unokáinak mesél a nagyi, ő az a tipikus "Papa előtti fiúja"! Tehát a szőke hajú, napcsókolta, tetovált szörfös engem hívott el. Nem egy menő szörfös csajt, hanem ezt a jött-mentet! Ember még úgy nem feszített bikiniben, mint akkor én, pedig nem vagyok Bay Watchos alkat, inkább olyan elöl deszka, hátul léc.

Kiderült, hogy Szőke nagyon buta, egyszerűen olyan lassú volt, hogy nem tudott követni, de ez egyáltalán nem zavart. Ahogy másokat is megismertem, ugyanezt vettem észre. Itt mindenki olyan rohadt lassú! Annyira, hogy 7 hónapig nem kaptam meg az adószámom. Ez rendszer szintű lassúság volt, és pont erre volt szükségem, csak akkor még fogalmam sem volt róla. A pörgős budapesti belvárosból egy nyugodt kis szigetre érkeztem. Azt hittem meg fogok őrülni attól a punnyadt bandától. Folyton csinálni akartam valamit, úgyhogy elhatároztam, én szörfös leszek, ha az ég a földdel eggyé válik, akkor is.

Úgy képzeltem el, hogy bemegyek a vízbe, pancsolok egy kicsit, és máris jön a tökéletes hullám, ami persze csőben törik, és tova suhanok a naplementébe. Ezzel szemben kivittek a Rocky pointra, amit azért hívnak így, mert köves. Miután szétvágtam a talpam, és végre deszkán voltam, kezdődött a soha véget nem érő evezés, ami 0%-os erőnléttel és 100%-os pánikrohammal nem volt könnyű - főleg akkor nem, amikor az első hullám a fejemre esett és bedarált deszkástól.

A sós víz tökéletesen átmosta az arcüregemet és az agyamat is. Ekkor már tudtam, hogy nem leszek egy szörfös nagyasszony, beláttam, hogy én valószínűleg nem ezért utaztam oda. Viszont kifelé menet elkaptam egy kis habot, ami kitolt a partig, és amikor megéreztem a víz erejét, szembesültem a ténnyel, hogy milyen kicsi vagyok és gyenge a természethez képest. Ezt kaptam a hullámoktól: útmutatást, hogy menjek szépen vissza a földre, álljak meg a lábamon, és majd akkor ficánkoljak másik közegben, ha a hátterem rendben van.

Nem vagyok kicsi és gyenge sem, többet nem dobhat ki se az óceán, sem a főbérlő! Kellőképpen felszívtam magam és a maradék sós vizet az orromból. Még nem lassulhatok le, hiszen még be sem indultam igazán!

Kerestem egy jobban fizető munkát és egy lakást, ahol nem horkol mellettem még 6 vadkan turista csak a Szőke. Már tudtam az alap mondatokat, a számokat és az italokat. Ez elég is volt, hogy egy darabig ne jöjjenek rá, hogy fogalmam sincs mit hordok össze, csak próbálom kitalálni, mit kérdeznek, aztán tőmondatban válaszolni. Még bankszámlát is nyitottam, teljesen egyedül, teljesen spanyolul!

Fake it 'till you make it baby!

Teltek a hónapok Szőkével - egymás mellett már, inkább mint egymással -, és elkezdett hiányozni a Túró Rudi, a pálinka, meg egy jó káromkodás. Az egybites szóvicceket sem tudtam előadni senkinek, mert fél órás magyarázkodás után sem sikerült megértetni, hogy mit jelent a "mikor?-bokor!". Kicsit hiányzott már minden otthonról. Pedig minden nap legalább egy órát ültem egyedül a homokban, amíg a jóember a hullámokat szelídítette. Nézegettem, ahogy csillog a víz, együtt nasiztam a mókusokkal és jógáztam mindenféle youtuber cicanacis csajjal. Egészen jól ment már ez a lassúság, megtanították, hogy kell lehiggadni és lecsavarni a hangerőt a külvilágon.

Akkor találtunk egymásra Kittivel, akinek nagyon kellett egy babysitter a 4 hónapos és a majd' 2 éves babáihoz. Nem tudtak sokat fizetni, de lett egy barátnőm, és még eredeti pudingpor is volt nála. A férje kolumbiai, a gyerekek meg gyönyörű félvér babák. Sokat voltam a kicsikkel, és egyre többet járt a fejemben, hogy az én babám akkor majd nem beszél magyarul? Nem fogja tudni, mi a csuhébaba, és hogy a Cézár nevű kutya mindig harap a faluban?

Két csevapcsicsi között magyarázzam el azt a nyelvtant, amit én sem tudok maradéktalanul? Francokat, én megyek haza, anyu abál nekem szalonnát, és vár a kisfröccsöm is Tihanyban! Úgyhogy tettem egy hosszúlépést Budapestre. (Hol tudnék ilyet mondani spanyolul?)

A bő egy év alatt voltam nagyon fent és nagyon lent, de ezalatt megtanultam, hogy:

• engem nem lehet eltaposni,
• nem kell mindig cselekvéssel bizonyítani a létezésed értelmét,
• egy szar kapcsolatból ki kell lépni, hiába szép kívül, ha belül rohad,
• nem vagyok egyedül egy sivatag közepén sem, ha tudom élvezni a saját társaságom,
• ha kitalálom, meg is tudom csinálni,
• meditálni kell, így nem ragad el a szarfolyam,
• világot látni egy csoda, de az otthont nem adja vissza semmilyen part, hiába égsz ropogósra a napon, ha szíved fázik, mert hiányzik az otthon melege.

És még ezernyi fontos dolgot magamról, másokról és a világról. Minden nehézségével együtt azt mondom, halassz egy évet az egyetemen, és menj világgá! Tedd meg ezt a szívességet magadnak.

Akár postás leszel Alaszkában, akár Au pair New Yorkban vagy csak mezítlábas utcazenész egy olasz kisvárosban. Felér 100 óra terápiával. Nem kell hozzá pénz, csak egy kis elhatározás. Amikor ott állsz egyedül, saját magaddal, minden gondod a képedbe röhög, bemutatkozik, és ha ügyesen kezdesz velük valamit, egy életre meglesz a kellő önbizalmad.

Pataki Heni

Nyitókép: Shutterstock