Anyám sötét múltja tönkretette az életemet!

Ez pedig hol düh, hol harag, hol pedig mélységes szomorúság formájában öltött testet. Állandóan hajtotta valami, egyik munkahelyről a másikra ment, ha otthon volt, elvágyódott, ha pedig távol volt, haza kívánkozott.

Talán azt az embert kereste mindenütt, akinek végre elmondhatja, mi nyomja a lelkét. Nem volt egyetlen önfeledt pillanat az életében, amely elfeledtethetné vele azt, amit gyerekként látott, és ami meggátolta abban, hogy boldog ember lehessen belőle.

Egyszer viszont úgy alakult, hogy egy nála töltött vasárnap délután, amikor megint szembesült azzal a hamis, látszatra épülő világgal, amelyben az anyja élt, nem bírta tovább, és kifakadt:

- "Tudtam az összes férfiról! Arról, akivel a kocsijában csókolóztál, arról, amelyikkel a kisházhoz jártál. Arról, akivel a munkahelyeden hosszú percekre bezárkóztál, és arról is, akivel apámat a saját ágyában csaltad meg! Undorodtam tőled, és attól, hogy azt hitted, ezt megteheted, miközben a férjed halálra dolgozta magát! Nem féltél, hogy lebuksz, ahogyan az sem bántott, hogy a gyerekeid helyett inkább a vadidegen férfiakat szeretted! Ilyen lenne egy tisztességes feleség?

Hányszor hallgattam, ahelyett, hogy elmondtam volna, mert még mindig szerettelek. Azt akartam, hogy végre föleszmélj, és megbánd, amit tettél, ahogyan azt is, amit nekem okoztál. Hallgattam, még akkor is, ha nekem sokkal jobban fájt ez a titok, mint neked!"

A nő arca rezzenéstelen maradt, mintha mindig is tudta volna, hogy a fia látta őt a szeretőivel. De úgy érezte, felnőttként, anyaként nem vonhatja felelősségre a saját gyereke. Megtette azt, amivel vádolta, nem is egyszer - de sohasem bánta meg. Míg a fia hosszú éveken keresztül menekült a fájdalom elől, addig az asszony nem érzett semmit. A férfi ismét csalódott benne, ahogyan eddig is mindig. Egy dolgot mégis elért: könnyebb lett a lelke, mert harminc év nehéz terhét tette most le - amelyet az anyja persze nem fog felvenni, sem a magáénak tekinteni.

Ez a tudat pedig végre meghozta számára az érzést, amely most járta át először a szívét: az önfeledt boldogságot! Végre döntött. Az anyjától már nem vár semmit, de magától és a világtól annál többet. Elsősorban azt, hogy lehetőséget adjon arra, hogy minél többször boldog lehessen.

Nyitókép: Shutterstock