Taszítsd el magadtól az igaz szerelmed, de örökre bánni fogod!

Látom magam előtt a tekinteted, amivel az enyémet fürkészed, a gondolataimat és érzéseimet keresve. Most csak elképzelni tudom, milyen lenne, ha hozzád bújhatnék. A fejemet mélyen befúrnám a nyakadhoz, majd a mellkasodon pihennék meg, a szívdobogásodat hallgatva. A karodba zárnál, csókolnád a homlokom és simogatnád a hajam. Lassan, egyenletesen húznád végig az ujjaidat a gerincemen, kellemes borzongást váltva ki a testemből. Csendben feküdnénk egymás karjaiban, örülve a pillanatnak, az időnek, melyet együtt tölthetünk.

Felidézem a szavaid, a történeteid és a nevetésed. Az egyik legkellemesebb hang, amit valaha is hallottak füleim. Jobb kedvem lesz. Eszembe jutnak a vicces történések, a közös élmények, amiken mindketten jókat nevettünk. Berobbannak az érzések, amiket kiváltottál belőlem a jelenléteddel. Nem rossz emlékek, csupa jó!

Pedig érezned kell belül, amikor nem a megfelelő döntést hozod. Folyamatosan rágódsz, újra és újra lejátszod magadban az eseményeket, felidézed az emlékeket és elképzeled a várható végkifejletet. Néha csak pár percig tart, de akár pár órára is elsodorhat a képzeleted a jelentől. Igazi álomvilágba csöppensz, aztán egyszer csak visszaránt a valóság. Gyorsan elsepred a kósza gondolatokat, a képzelgéseket, és ismét rutinszerűen éled az életed.

Az érintés fontossága, az érzés, ami a lelkünket szárnyalásra hívja, felbecsülhetetlen kincs. Jobb leszel tőle - a szíved ritmikusan játssza a szerelem ütemét. Hol lassabban, kiegyensúlyozottabban, hol pedig olyan gyorsan, mint egy tomboló vihar. Mégis boldog vagy, mert a "megérkeztem" érzéssel vagy telítődve. Azt kellene választanod, aki mellett így érzel. Azt kellett volna választanom, aki mellett így érzek... De eltaszítottam, akit a legjobban szerettem.

Nyitókép: Shutterstock