Annyira sokként ért ez a bejelentés, hogy rögtön elkezdtem pakolni, képtelen voltam gondolkozni és kérdéseket feltenni. Aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, remegtem és annyira sokkos állapotba kerültem, hogy még sírni sem tudtam. Onnantól fogva egy gépként éltem a hétköznapjaimat. Bementem a munkahelyemre, mint egy zombi, kizártam az érzéseimet, majd hazamentem és telesírtam a párnámat. Nem akartam gondolkozni, nem akartam agyalni, annyira elárasztotta a belsőmet a fájdalom. Annyira hiányoztál, hogy képtelen voltam másra koncentrálni.
Amióta szakítottunk, egyáltalán nem beszéltünk, te egy huszárvágással lezártad a köztünk levő kommunikációt. Egy ideig úgy éreztem, jobb ez így, de amikor hónapok után kezdtem jobban lenni, elárasztottak a kínzó kérdések. Miért döntöttél így? Mit csináltam rosszul? Nem figyeltem rád eléggé? Nem szerettelek eléggé? Mit kellett volna másképp csinálnom? És miért nem szóltál, miért nem figyelmeztettél, hogy boldogtalan vagy mellettem?
Néha úgy éreztem, hogy megőrülök, ha nem kapom meg a kérdéseimre a választ. Bármennyire is fájt volna, amit hallanom kell, azt éreztem, tudnom kell az igazságot, mert enélkül képtelen vagyok lezárni a kapcsolatunkat és továbblépni. Minden egyes nap ezzel keltem és ezzel feküdtem, már alig beszéltem a barátaimmal, kezdtem becsavarodni és elveszíteni a kapcsolatot a valósággal. Folyamatosan pörgött az agyam, újra meg újra végigvettem az utolsó napjainkat, a beszélgetéseinket. Nagyítóval kutattam a-tól z-ig, hol találok legalább egy aprócska jelet, amiből lehetett volna sejteni, hogy rohamléptekkel távolodsz tőlem. Bárhogy is agyaltam, nem találtam meg a válaszokat.
Telt-múlt az idő, elkezdtem újra ismerkedni, de képtelen voltam bárkiben ismét megbízni. Túl nagy csorba esett a lelkemen, képtelen voltam feldolgozni ezt a hirtelen szakítást. Ekkor gondoltam arra először, hogy megkereslek és megkérlek, hogy akár E-mailben, akár személyesen vagy telefonon, de mondd el nekem őszintén, mi vezetett a döntésedhez. S bár rettegtem, mit fogsz mondani, nem volt más választásom. Meg kell tudnom az igazságot, hogy túltegyem magam ezen a csalódáson és ne kövessem el újra ugyanazokat a hibákat.
Egyik este vettem egy nagy levegőt és írtam neked egy hosszú levelet. Leírtam, mennyire megviselt a döntésed és azóta sem hagy nyugodni, mi vezetett idáig. Nem értem és enélkül képtelen vagyok lezárni a történteket. Onnantól fogva percenként néztem a telefonomat, vajon jelentkezel-e és mit fogsz válaszolni. A szorongás szerencsére nem tartott sokáig, hamarosan bejelentkeztél nálam.
Minden kérdésemet megválaszoltad. Kiderült, hogy a munkahelyeden közel kerültél az ügyfeledhez. Az egyik estét, amikor későn értél haza, vele töltötted. Az a nő úgy robbant be az életedbe, mint egy tájfun és elsöpörte a velem kapcsolatos érzéseidet. Bármit tehettem volna, esélyem sem volt, ugyanis halálosan beleszerettél. Nem csináltam semmit rosszul, nem hibáztam, egyszerűen jött egy harmadik, aki valamiért jobb volt nálam.
Bár először úgy éreztem magam, mint akit egy késsel hátba döftek, később mély nyugalom töltött el. Fájdalmas volt az igazság, de helyére kerültek bennem a dolgok és úgy éreztem, most már képes leszek új életet kezdeni.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.