párkapcsolat újrakezdés Molnár Csanád szakítás érzések
Van élet a halál után. Na, nem a sajátunk után, de a kapcsolatunk halála után biztosan. Sokan borzasztó tragédiaként élnek meg egy szakítást, ami valamilyen szinten persze érthető. De ha azt érzed, hogy fáj, akkor nyugodj meg - mert legalább érzed, hogy életben vagy!

Természetesen egy ideig kemény napok várnak rád. Meg kell küzdened a múltaddal, fel kell venned a harcot az állandóan rád törő emlékképekkel. Sőt, az idővel dacoló, elmúlni nem akaró érzéseiddel is, amik sokáig nem hagynak sem előre nézni, sem továbblépni. Visszahúznak, lefognak, megbéklyóznak. Eleinte a múltad rabja vagy, ami nem csoda.

Ha nem éreznéd a volt kedvesed hiányát, akkor nem is szeretted volna. De bármennyire is üres nélküle a világ, legalább már tudod, hogy képes vagy a szerelemre.

Ne ijedj meg attól, hogy most nem sikerült. Ettől még nem kell őt teljesen elfelejtened. Nyugodtan továbbléphetsz úgy, hogy közben a szép emlékeket és a tanulságokat magadban őrzöd. Aztán majd jön más, aki elfoglalja a szívedben az első helyet és kitölti a tátongó űrt.

Forrás: Shutterstock

Szeretted valamiért, ami ugyan egyedi volt, de ez nem egyszer történik meg az életben. Tanulj meg mást másért szeretni! Tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy szabadon engeded a vágyaid! Add meg magad az új érzésnek, engedd meg, hogy magával ragadjon egy új érzelem!

Nem azt mondom, hogy siess: nem kell rohanni sehova. Először hagyj magadnak időt, hogy feldolgozd a múltat, majd kialakítsd a saját életedet egyedül. Csak ezután lehetsz kész egy újabb kapcsolatra.

Ha meg vagy elégedve magaddal és a sorsoddal, ha egyedül is boldogan díszíted a karácsonyfád, és mosolyogva terítesz magadnak az ünnep estéjén - akkor egyensúlyban vagy önmagaddal. Most már beengedhetsz az ajtódon valaki mást is. Amíg hiányzik valaki, amíg nem érzed magad teljesnek, addig nem kapcsolatra van szükséged, hanem támaszra. Csakhogy a szerelem nem lelki segélyként szolgál. Szívvel-lélekkel kell benne lenned, nem csak azért, hogy kiiktasd a magány gyötrelmeit.

Szóval, ha szenvedsz egy szakítás után, nyugodtan sírd ki magad, de aztán gondolj arra, hogy előtted az élet! Valaki vár rád, akivel a legfontosabbak lesztek egymásnak. Aki nem csak vigaszként, pótlékként tekint rád, és nem csak a vére hajtja feléd, hanem igazi, mély érzelmek motiválják. Használd a rendelkezésedre álló időt arra, hogy kiegyensúlyozott lélekkel fogadhasd! Mert igenis van élet a szakítás után - ahogy vihar után is magukhoz térnek az esőtől és széltől meghajlott virágok.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.