Felelős vagy a rózsádért...

Sokat agyalok azon, hogy mi minden vezet el egy válásig. És mindig oda kanyarodom vissza, hogy egy csomó kapcsolat végének nem is egy harmadik fél az oka! Okosan, ügyesen, küzdelmesen még "vissza lehetett volna csinálni". Úgy érzem, hogy manapság a párkapcsolatokban nem divat felelősséget vállalni. És nem kizárólag a házasságokra célzok. Sok olyan párral találkoztam, ahol a tagok külön-külön ki is hangsúlyozták, hogy:

• "Nem egy életre szól."
• "Á, ebből házasság úgysem lesz!"
• "Jézusom, én le nem kötöm magam!"

Ezekből arra a következtetésre jutottam, hogy sokan már eleve attól félnek, hogy valaki mellett elkötelezzék magukat. Ha pedig eljutnak a házasságig, az első problémától megrettennek. Amikor valaki odaáll az oltár elé szíve állítólagos választottjával, kölcsönösen megfogadják, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben kitartanak egymás mellett. De valahogy ez ma már viccesen elpuffogtatott frázisnak hangzik. És sokan nem is veszik komolyan. Mert érzelmileg nem elég érettek ahhoz, hogy ezzel megbirkózzanak.

Hiszen ahhoz, hogy kialakulhasson a harmónia és tartósan meg is maradjon, bizony kompromisszumok szükségesek. Ehelyett viszont gyakran azt látom, hogy ez csak az első nagyobb problémáig működik. És akkor, hipp-hopp, faképnél hagyják a másikat: "Nehogy má'! Még, hogy én alkalmazkodjak?!" Úgy gondolom, ez az egyik oka annak, hogy sok kapcsolat és házasság viszonylag gyorsan felbontásra kerül.

Természetesen a felelősséget és a terheket közösen kell cipelni.

De ami fontos: mindig úgy cselekedjünk, hogy felelősséget tudjunk vállalni érte! Hiszen az ember attól is ember, hogy vállalja tettei következményeit. Mert csakis akkor lehetünk boldogok, ha úgy érezzük, senkit sem kell hibáztatnunk azért, ami velünk történt. Hiszen mi magunk hozzuk meg felelős döntéseinket, és nem tehetetlenül sodródunk az árral, ergo: életünk a saját kezünkben van.

Nyitókép: istockphoto