Vajon hány feleség ül nyugodtan otthon, miközben épp megcsalja a férje?

Az „Egy botrány anatómiája" egy miniszterről szól, aki megcsalja a feleségét, amit aztán világgá kürtöl a sajtó. A férj rendkívül jóképű, sikeres és csodálatos családapa, míg a nő olyan, mint aki egy divatlapból lépett ki. Tökéletes házaspár nagy házzal és két szép gyermekkel, azt gondolnánk, hogy mindenük megvan ahhoz, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak.

A feleség elsőre még talán fel sem fogja, hogy a férje 5 hónapig egy másik nővel kamatyolt, amíg végig nem hallgatja a mocskos részleteket. Sokáig ugyanúgy megmarad a megértő és támogató szerepben, hisz miért is rúgna fel egy jól működő házasságot egy „apró" hiba miatt? Az „Egy botrány anatómiája" ugyanakkor sokkal többről szól, mint egy sima megcsalás, hisz a szerető feljelenti a férjet; de most ez a cikk nem erről szól.

Megcsalás nem csak a filmekben van, elképedve látom magam körül, hogy egyre több kapcsolatban jelenik meg egy harmadik, vagy épp a saját bőrömön tapasztalatom, milyen, amikor egy házas férfi próbál felszedni. Az az ijesztő az egészben, hogy annyira rutinosan csinálják, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mint ahogy a sorozatban is megkérdezi a szerető a minisztert az első közös iszogatás során, hogy nem hiányolja-e a felesége és a válasz egyszerű:

Itt azért elgondolkoztam azon:

Persze senkit sem szeretnék állandó gyanakvásra bíztatni, hisz egy kapcsolat alapja a bizalom, ugyanakkor komolyan elgondolkoztam azon, honnan tudja az ember, hogy százszázalékosan megbízhat a másikban?

És, ha már megtörtént a megcsalás, valóban lehet ezt úgy kezelni, hogy ez egy „apró" hiba? Értem én, hogy 10 év házasság és két gyermek mellett az ember nem borít fel azonnal mindent, de szerintem egy 5 hónapos viszony már erősen túllépi az apró hiba határát. Emberek vagyunk, mindannyiunknak vannak gyenge pillanatai és mindannyian hibázunk, ugyanakkor vannak határok, amelyeket nem lép át az az ember, aki tiszteli és szereti a párját.

Én mindig is elítéltem a megcsalást és őszintén szólva nem is igazán értettem. Persze bizonyos idő után van olyan, hogy elmúlik a kezdeti vágy és elhiszem, hogy egy másik férfi vagy nő megmozgatja az ember fantáziáját, ugyanakkor azt gondolom, ha tisztelem a társamat, akkor képesnek kell lennem arra, hogy kontrolláljam a vágyaimat. Illetve vágyakozni lehet, de a tettek mezejére lépni, az már más tészta. Főleg, ha egy ismert emberről beszélünk.

Az „Egy botrány anatómiája" tökéletes bepillantást nyújt egy olyan világba, ahol minden tökéletesnek tűnik, de belülről rohad és ahol nem az igazság számít, hanem az, hogy ki hazudik jobban. Felteszi a kérdést, hogy mi az, ami még belefér egy házasságba és mi az, ami már egy toleráns feleségnek is gyomorforgató. Végignézhetjük a feleség belső vívódását és közben feltehetjük magunknak a kérdést, vajon mi mit tennénk az ő helyében?

Nyitókép: Shutterstock