Szinte minden éjjel azt álmodtam, hogy el fogsz hagyni...

Baby, én totál beléd szerettem. Annyiszor el akartam neked mondani, mennyire szeretlek, annyi olyan pillanat volt, de nem lehetett, nem mertem. Féltem, hogy megijedsz és elhagysz. Tudod, amikor először megéreztem, hogy ez az érzés más, és te vagy az a férfi, akit régóta kerestem, akkor rögtön bepánikoltam, hogy el foglak veszíteni. Visszatérő álmom lett, hogy szakítunk, többször felriadtam erre éjjel, úgy, hogy éppen mellettem feküdtél. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne üldözzelek el, s ne érezd, mennyire küzdök saját magammal. Az irántad érzett érzéseim aktiválták a rég eltemetett félelmeimet, rettegtem az újabb csalódástól és visszautasítástól.

Ezt nem segítette, hogy mindig kiemelted, neked nem a párkapcsolat a legfontosabb dolog az életedben. Féltél az elkötelezettségtől, sosem mondtad, hogy szeretsz, mert attól féltél, akkor azt hiszem, ez örökké fog tartani. Többször kifejtetted, hogy nem hiszel a monogámiában és a párkapcsolat intézményében, szerinted ez már idejétmúlt felfogás. Nem akartál saját családot, gyereket, rettegtél, hogy tönkreteszi az életedet.

Nagyon nehéz volt így megnyílnom neked és szinte lehetetlen volt teljes őszinteséggel beszélni az érzéseimről. Sokkal több volt bennem, mint amit valaha kimutattam, de azt éreztem, néha még ez is sok neked. Azt hiszem, fogalmad sem volt arról, mi is az a szerelem, legalábbis irántam nem nagyon voltak ilyen érzéseid. Jól érezted magad velem, jó volt a szex, de nagyjából ennyi.

Én viszont szerettelek, istenem, annyira szerettelek. Imádtam veled hosszú éjszakákon át beszélgetni, szeretkezni. Inspirált az, aki vagy, felnéztem rád és hálás voltam, hogy hittél bennem. Én is hittem benned és a kezdetekben abban is, hogy szuper páros leszünk. Egy igazi csoda voltál az életemben, egy ajándék, amiért soha nem tudtam elég hálás lenni.

Minden, ami nem működött ebben a kapcsolatban, a félelmeimből indult ki. Nem éreztem tisztán, hogy mellettem döntöttél, hogy szeretsz és engem akarsz. Nem éreztem magam biztonságban és ezek szerint nem is voltam abban. Féltem, hogy eltűnsz, mint egy 3 napig tartó csoda. Féltem beszélni rólad, mint a páromról, féltem beleélni magam ebbe az egészbe. Minden pillanatot imádtam, amit veled töltöttem, ugyanakkor minden percben rettegtem, mikor lesz ennek vége. Mert hogy vége lesz, abban biztos voltam. Láttam a szemedben, éreztem a mozdulataidból, hogy kezdesz tőlem távolodni, én nyúltam volna utánad, de féltem, hogy azzal még jobban elijesztelek.

Amikor tegnap este végleg eltoltál magadtól, valójában megkönnyebbültem. Bekövetkezett a legrosszabb rémálmom, elveszítettelek, ez azonban azt jelentette, hogy legalább nem kell félnem tovább. Sosem felejtem el, ami köztünk volt, mindig is őrizni foglak a szívemben, de tudom, hogy minket nem egymásnak teremtettek. Holnaptól mindketten külön utakon megyünk tovább, te balra, én jobbra. Még fáj, még alig kapok levegőt, ha erre gondolok, de azt is tudom, hogy mindkettőnknek jobb lesz így.

Nyitókép: Shutterstock