szerelem kibeszélő párkapcsolat szeretlek
Fiatalok és tapasztalatlanok voltunk. Szépek, életerősek, sugárzóak. Mindenünk meg volt ahhoz, hogy kettőnk kapcsolatából az a vágyott kötelék alakuljon ki, amire örömmel tekint vissza az ember évek múltával. Hiába volt meg a szikra, a kémia, a vonzalom teljessége. Ahhoz, hogy hosszútávon működjön, mégis hiányzott a legfontosabb: a szerelem édes íze.

Emlékszem, ahogy először találkozott a pillantásunk. Gimnazisták voltunk, a te órád már véget ért és épp beszélgettél az aula egyik szegletében. Mi Verával, - akit te oly jól ismertél -, jöttünk le a lépcsőn melletted, köszöntünk, és ez volt az a pillanat. Ahogy elindultunk fel a főlépcsőn, Vera rám nézett, aztán rád, ezt megismételte kétszer, majd nekem szegezte a kérdést: - Mi történt itt kérem szépen? Ekkor már kár volt tagadni bármit is.

Kétségbeesetten vágytam arra, hogy szerelmes legyek. 16 éves voltam, és ennek ellenére is egy nagy csalódást őrzött a szívem. Egy reménysugarat láttam benned, aki visszaadhatja a szerelembe vetett hitemet.

Ami Verán nem múlik, az nem múlhat. Vérbeli kerítőként körbe járta nálad a kérdést, de Te nem akartál komoly kapcsolatot. Borzasztóan kellemetlen volt nekem, hogy ily nyílt lett számodra az irántad kialakult érdeklődésem. Végül mégis te jelöltél be Facebookon és én írtam neked egy üzenetet Vera akciója miatt. Röviden beszéltünk és úgy tűnt, ezt a szituációt mindketten félretettük egy fiókba.

Elhatároztam, hogy nem őrzöm hirtelen jött ismertségünket, mondván, hogy nem futok én biza' senki után. Aztán, mintha fordult volna a kocka: te jöttél, írtál, kerestél, leszólítottál a folyosó közepén. Számomra értelmezhetetlen volt az érdeklődésed. Éreztem, hogy kedvedet leled a beszélgetéseinkben, és őszintén megvallva, örömmel töltött el. Az i-re a pontot az jelentette, amikor elhívtál szilveszterezni magaddal és a legjobb barátod barátnőjével.

Csodás szilveszter este volt, ammit tagadhatatlanul vártam és, ami tökéletesen úgy sikerült, ahogy megálmodtam. Mámoros és romantikus volt egyben, rengeteg nevetéssel. Ezt minden körben egy Malibu koktél édesítette. Nálad kötöttünk ki, de csókok tengerénél nem mentünk tovább, sőt édesanyám kérésére, akivel hajnali 3-kor beszélted meg elszállásolásom részleteit, külön ágyban aludtunk. Hazakísértél és úgy döntöttünk, megpróbáljuk együtt.

Forrás: Shutterstock

Visszatekintve, néhány hétig jól alakult ez a friss románc közöttünk. Nem volt hiányérzet és pont úgy alakult, mint minden normális párkapcsolat. Rengeteget nevettünk, randiztunk, sokat találkoztunk. Aztán éket vert a barátod párjának egy mondata, amikor elmesélte, hogy ő egy hónap után mondta ki a bűvös szót: szeretlek.

Itt jött képbe a tapasztalatlanságunk, főként az enyém. Azt a tempót akartam tartani, ami a barátodéknál is volt. Így, amikor nálad aludtam az első hónapforduló alkalmával, kimondtam én is. Válasz helyett visszacsókoltál. Tudod, akkor valahol fájt, utólag mégis tisztelem benned azt, hogy nem ámítottál és nem ringattál ábrándokba egy hamis szeretlekkel.

Ezen ominózus eset mintha falat épített volna közénk. Nem beszéltünk róla, de feszélyezett mindkettőnket. Őszintén, jobb lett volna, ha elmondod, hogy máshogy érzel. Nem tud két ember érzelmi szintje ugyanabban a ritmusban fejlődni és ez teljesen oké.

Itt jön az én vallomásom: kimondtam, de én sem éreztem így. Azt gondoltam, hogy ott volt az ideje, pedig valójában csak vágytam arra, hogy szerelmes legyek. Azért voltam rajongásig oda, hogy egy olyan sráccal mutatkozom, akinek tekintélye van és nem azért, akit a külvilággal ellentétben csak én ismerhetek.

Hiányzott belőled az érzelmi intellektus, a mélység, amibe úgy igazán bele tudtam volna szerelmesedni. Ezt csak évekkel később mertem saját magamnak bevallani. Bár akkor is sejtettem, hiszen egy márciusi délutánon én álltam eléd azzal, hogy mindketten tudjuk: semmi értelme a folytatásnak. Jó srác voltál és biztosan az vagy most is, de nem nekem. Hiszem, hogy a lánynak, akivel később összejöttél és azóta is a boldogságod megtestesítője, neki őszintén és tiszta szívből tudod azt mondani: szeretlek.

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.