Egy "lélegzetnyi" szerelem a piros lámpa alatt...

A két fiatal fázósan állt a reggeli hidegben a gyalogátkelő lámpájánál. A szemafor pirosan hunyorgott a ködös reggelen - még ő is csak álmosan pislogott ki a búrájából.

A gyalogosok maguk elé meredve várták, hogy átkelhessenek a túloldalra. Ez is csak egy olyan munkanap volt, mint a többi. Akit még nem pörgetett fel a reggeli kávé, annak lelki szemei előtt már a munkahelyi közös kávézás képe lebegett, és csak önmaga árnyékaként bújt meg a ködben. De volt itt két ember, akiknek a látását nem a tejfehér reggeli lepel homályosította el...

A fiú a lány kezeit a sajátjába helyezte, és gyengéden lehelgette azokat. Lélegzete, amely a hideg levegőben pöttömnyi felhőkké zsugorodott, beburkolta őket - és olyan szívmelengető volt a látvány, hogy még az én didergésem is alábbhagyott.

Kitartóan fújta a meleget, s a gesztus lélekmelegítőként hatott ezen a fázós hajnalon. A szeretet olyan kifinomult formája volt ez, ott a poros, benzingőzös, rideg aszfaltos út mellett, mely képes lett volna nemhogy engem, de talán még a burkolatot is meglágyítani. Mert olyan ritkán látunk önzetlen szeretetet megnyilvánulni, amikor egy apróság többet tud jelenteni száz ajándéknál...

Forrás: Shutterstock

Az odafigyelés, a másik legkisebb rezdülésének a megérzése ritka madár a mai rohanó és elanyagiasodott világunkban. Mert mit is látni nap mint nap? Egy fenékre helyezett tenyér, egy hátsó fertály simogatás, és mindjárt tudatják a többiekkel: el a kezekkel a nőmtől, mert ő az enyém.

Pedig mennyivel bensőségesebb mozdulat egy tenyér megcsókolása, lehelettel való felforrósítása, gyöngéd megsimogatása! (Ráadásul, bár sokan nem tudják, a tenyérben rengeteg idegvégződés, erogén zóna is található...)

Most azonban nem ezen járt az eszem. Annyira magával ragadott a romantikus pillanat, hogy illetlenül bár, de csak a fiatal párt tudtam bámulni. A két tizenéves kamaszt, akik még nem felejtették el, hogyan tegyék teljessé az együtt töltött időt. Nem a telefonjaikat bújták, nem idegenek lájkjait "kergették", hanem egymással törődtek - olyan gyöngéden, ahogyan csak a legtisztább érzelmekkel bírók képesek a másikra figyelni.

Érzelmeik tisztasága megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Akkor és ott ők voltak számomra a romlatlanság megtestesítői ebben a - sokszor mocskos - világban. A benzingőztől bűzlő út mellett nem éreztem a rossz szagot, nem láttam a koszt, a szemetet - csak az apró lélegzetfelhők lebegtek előttem, melyek burokban tartották őket. A bűvkörükbe kerültem.

Csak egy piros lámpányi idő volt. Majd a jelzőlámpa zöldre váltott, és a szemeim elől lassan eltűnt a pár. Velük együtt a felhők is elillantak, és újra éreztem a kipufogógáz és a város fölött gomolygó kéményfüst zavaró szagát. Az élet ment tovább.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?