“Ne beszélj, ne érezz, ne bízz” - egy alkoholista szülő mellett sosem lehetsz igazi gyermek

Így volt ez nálam is, amikor a kezembe vettem a könyvet, ami arról szól, milyen felnőtt válik abból, aki egészen kicsi korától kezdve egy alkoholista szülő függésében él.

Kétéves voltam, amikor anyu elkezdett inni, és bár olyan régre nem emlékszem vissza, gyerekkorom első emlékei sajnos szorosan a függőségével kapcsolatosak. A hangos "miért ittál már megint?" viták, a háziorvos rendszeres látogatása, aki próbálta jobb belátásra bírni anyámat, a rosszullétek, a kórházi látogatások. Egészen a haláláig a férjemen és a családomon kívül senki nem tudta, milyen démonokkal küzd, és amikor nyilvánvalóvá vált, akkor is tagadtam. Nem a szégyen miatt, hanem mert az vált természetessé, hogy kifelé mást mutatunk, mint ami a valóság.

Jó gyerekkorom volt, jó anyám volt, szeretett nagyon minket, mindent megtett értünk, csak az a rohadt pia folyton ott volt. És lehet ezt takargatni, tagadni, meg szépíteni, ez bizony egy trauma, amit minden nap hurcolok magammal. De azt hiszem, jó úton járok afelé, hogy letegyem ezt a mázsás súlyt, és helyre rakjam magamban a múltban történteket.

Vadállat a nappaliban

A könyv írója már az elején azt boncolgatja, hogy amíg nem ismerjük fel a rossz érzéseinket, és azt, hogy ezek honann jönnek, addig nem tudunk boldog életet élni. A feladat, hogy felszabadítsuk a gyermeki énünket a gyerekkorban átélt rossz dolgok alól, ugyanis szegénynek nemcsak a negatív, de a pozitív érzései is hibernálódtak.

A szenvedélybetegek családtagjainak szóló könyv abban segít, hogy megtaláljuk magunkban a belső gyermeket, felszabadítsuk a nyomasztó múlt alól, és új alapokat teremtsünk a jelenlegi életünknek. De mit keres egy víziló a nappaliban?

Egy alkoholista szülő gyereke egészen pici korától kezdve érzi, hogy más mint a többiek, irigyli a normális családban felnövőket, és megtanul alkalmazkodni a rosszhoz.

Bumm, telitalálat, micsoda megfogalmazás. A vizílónak nemcsak a létezése, de a jelenlétének a letagadása is iszonyú megterhelő feladat. A családtagok persze alkalmazkodnak a vadállathoz, a hangulatához, és három alapszabály betartása lesz az életben maradásuk alapja: ne beszélj (arról, ami van), ne érezz (se jót, se rosszat), és ne bízz (senkiben).

A víziló gyerekei bizonytalanságban nőnek fel, és természetessé válik, hogy az ő feladatuk kizárólag az alkalmazkodás, így észrevétlenül ők is víziló formát öltenek... Hát, így élek én is már 30 éve, víziló formájú nőként...

Az együttfüggésről...

"Az együttfüggés egy olyan betegségszerű állapot, ami akkor alakul ki, amikor egy erőteljes jelenség közelében él, és ezt nem tudja a saját személyiségén belül feldolgozni, hanem alkalmazkodik annak a létéhez" - olvasható Tommy Hellsten könyvében. Sosem tudtam volna megfogalmazni, vagy szót találni erre az állapotra, de frappáns, sokatmondó, és sokkolóan igaz sorok ezek.

Egy alkoholista családban élő gyermek már idő előtt átéli, milyen érzés elveszíteni a szülőjét, rosszabb esetben a szüleit, akkor is, ha ez nem szó szerint következik be. Megszokja, hogy helyet kellett csinálnia a nappaliban tanyázó óriási vadállatnak (a lelkében is), hiszen az ő állapotát nem tudta feldolgozni a saját személyiségében.

Olyan ez, mint egy folyton beszakadó, mély gödör, amit az évek alatt betemetsz, de amíg nem találod meg annak az okát, mégis mi a fenétől szakad be újra és újra, cseszheted. Eltemeted a fájdalmat, lefagyasztod az érzéseidet, és a személyiségedben lévő erőtartalékok nagy részét a szörnyűségek távoltartása köti le úgy, hogy észre sem veszed.

Az álén olyan lelki eszközökből áll össze, amelyeket az ember azért fejleszt ki, hogy életben tudjon maradni egy traumatikus helyzetben. Amikor a könyv írója ezt a témakört részletezte, ömleni kezdtek a könnyeim, ugyanis olyan szinten fején találta a szöget azzal kapcsolatban, milyen vagyok, mintha ismerne.

Én is pont ilyen vagyok. De nem az én hibám. Ezt a vízilóval élve sajátítottam el, hiszen sokszor anyukám megnyugtatása az életemet mentette meg. Emellett magammal hordozom a bizalom hiányát és rengeteg sebet, amik nem gyógyultak be, csak megfeledkeztem azokról.

Fogadd el a múltad, írd újra a jelened

Hogy miért jó ez a könyv? Mert megengedi, hogy rosszul érezzem magam, hogy haragudjak, hogy szégyenkezzek, miközben segít feldolgozni a feldolgozhatatlant, és végre megérteti, hogy nem tehetek semmiről.

Egy alkoholista szülő jelenlétét el lehet fogadni. A létezése először megszokottá válik, majd szép lassan a gyerek személyiségének a részévé, majd a bizalom hiányában feldolgozhatatlanná válik.

Minden alkoholista (és más függőségben szenvedő) szülő víziló alakot öltött gyermekében benne él a víziló, akit gyermekkoruktól magukban hurcolnak.

Keresd hát meg te is magadban az elveszett, cserben hagyott gyermeket, és dolgozz azért, hogy vele együtt láthass, érezhess és újra bízhass, megteremtve ezzel az új életed alapjait.Nem élhetsz teljes életet, amíg nem rendezted magadban a gyerekkori traumákat! Nekem elhiheted...

Nyitókép: Shutterstuck